Cristante: Az eredmény fontosabb a mutatott játéknál

Cristante: Az eredmény fontosabb a mutatott játéknál

A Roma kínkeserves 1:0-ás győzelmet aratott a belga Gent ellen az Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első mérkőzésén.

A Roma sorozatban három vereséget követően fogadta a jó formában lévő Gent együttesét, és Carles Perez 13. percben szerzett góljával 1:0-ra legyőzte a belga bajnokság második helyén álló csapatot.

Nem érezted úgy, hogy 30 perc után visszaesett volna a csapat teljesítménye?

"Mindenki láthatja, hogy most nem a legjobb időszakon megyünk keresztül. Most a győzelem volt a legfontosabb, az nem volt lényeges, hogy ezt milyen teljesítménnyel érjük el. Az számított csak, hogy ne kapjunk gólt, legyünk szervezettek, és nyerjünk."

Úgy tűnik, hogy hátul, közel a védelemhez játszol, kevésbé van támadó szereped. Ezt kérte az edző?

"Igen, nekem kell segítenem a támadásépítéseket a védőhármastól kezdve, és így kevesebb lehetőségem van előrefelé menni. Másfelől ez azt is jelenti, hogy ha minden sokkal nyugodtabb, akkor több lehetőség lesz néha megjelenni elől is. Most a legfontosabb az, hogy maradjunk egységesek, szervezettek, és ne kapjunk gólt."

A teljesítmény romlása fizikális, vagy mentális problémára vezethető vissza?

"Nem mi vagyunk az elsők, és nem is az utolsók, akik ilyen hullámvölgybe kerülnek. Nagyon sok tényezője van egy ilyennek, és amikor ezek a dolgok egyszerre teljesülnek, olyankor lesznek ilyen akadályok. Az ilyen nehéz helyzetekben az a legfontosabb, hogy próbálj meg úgy nyerni, hogy nem kapsz gólt. A győzelemre mindenképpen szükségünk van a formánk és az önbizalmunk visszanyerésére."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Cristante, Gent, Európa Liga