A Shaktar elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Shaktar elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

Volt csapatával szemben lép pályára a Paulo Fonseca együttese a holnap esti EL-mérkőzésen.

Mi lesz a legnehezebb a holnapi mérkőzésben?

"Tudom, hogy nehéz lesz, mert a Shaktar nagyon, nagyon jó csapat. Ne felejtsük el, hogy az idei sorozatban kétszer is legyőzték a Real Madridot, az Interrel pedig kétszer döntetlent játszottak. A nemzetközi kupaporondon nagyon jól szerepelnek, az ilyen meccsekre nagyon felkészül a csapat mindig."

"Való igaz, hogy nagyon jól ismerem őket, és tudom, hogy nagyon jó játékosaik vannak, akik életveszélyes kontrákra képesek. Ebben szerintem Európában a legjobbak. Nagyon oda kell majd figyelnünk, és nagyon összeszedett játékot kell majd játszanunk, mert nehéz meccs lesz."

Edin Dzeko benne lesz már a holnapi keretben? Mit gondol, mennyit változott az ukrán csapat azóta, hogy elhagyta a csapatot?

"Dzeko ma már velünk edzett, benne lesz a keretben."

"A Shaktarnak most új edzője van, akinek saját elképzelései vannak, és a formáció is más már. Én 4-2-3-1-et játszottam velük, most pedig 4-1-4-1-et játszanak. Emiatt vannak különbségek a régihez képest. A játékosok nagyjából ugyanazok, mint akik nálam is voltak, de az edzőnek más elképzelései vannak."

Gonzalo Villar játszani fog holnap? Tud Pellegrinivel együtt játszani?

"Holnapig várniuk kell, hogy megtudják ki fog játszani, de ez is egy lehetőség. Villar képes játszani Pellegrinivel, és Amadou Diawarával is, vagy Diawara Pellegrinivel. Ezek mind lehetséges felállások."

Marash Kumbulla, Gianluca Mancini és Chris Smalling is visszatérhetnek a védelembe. Velük kezd majd a védelemben, vagy Cristante továbbra is védőként szerepel majd?

"Bármelyik lehetőség előfordulhat."

Némi javulás tapasztalható az elmúlt meccseken, kevesebb gólt kapott a csapat.

"Igen, javultunk. És most nem csak a védelemről beszélek, hanem az egész csapatról. Megértettük, hogy nagyon fontos, hogy ne kapjunk gólt. A csapat szervezettsége mindig jó volt, de a döntéshozásban sokat fejlődtünk, és támadásban is jobban bánunk a labdával."

Mi a fő különbség a Fonseca Shaktarja, és Luis Castro Shaktarja között?

"Ahogy már mondtam, Castronak saját elképzelései vannak. Formációt változtatott, ez pedig a fő különbség."

A Shaktarnál töltött idő segíti a holnapi mérkőzéssel kapcsolatos döntéseiben?

"Átgondoltuk a Shaktar elleni stratégia lehetőségeit, hiszen jól ismerem a csapatot, bár az is igaz, hogy ők is nagyon jól ismernek engem. Igaz az is, hogy ismerem a játékosaikat, de ők is ismerik az én elképzeléseimet. Az alapján készültünk fel, hogy milyen játékot játszik most a Shaktar, nem pedig az alapján, hogy mit játszott akkor, amikor én voltam az edző."

Legutóbb a Braga, most a Shaktar. Amikor pedig a Shaktar edzője volt, akkor a Roma volt az ellenfél. Hogy lehet ez?

"Egy biztos, nem én választottam, én nem szeretek a volt csapataim ellen játszani. Ha választhattam volna, biztosan nem a Shaktart választottam volna, sem az előző fordulóban a Bragát."

"És amiatt is nagyon szomorú vagyok, hogy nem lehetnek jelen a szurkolóink. Nagyon szeretek szurkolók előtt játszani, mind idegenben, mind hazai pályán. Ha a szurkolók ott lesznek a visszavágón, akkor az véleményem szerint csak jó dolog lehet."

Mi a helyzet Roger Ibanezzel?

"Az elmúlt két edzésen már a csapattal volt, holnap a keret tagja lesz."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Shaktar Donyeck, Európa Liga