A Sevilla ellen játszik majd a Roma az EL nyolcaddöntőjében.

A Sevilla ellen játszik majd a Roma az EL nyolcaddöntőjében.

Spanyol ellenfelet kapott a Roma az Európa Liga legjobb 16 csapata között.

Az ötszörös Európa Liga-győztes spanyol Sevilla együttesét kapta a Roma az Európa Liga nyolcaddöntőjének sorsolásán.

Az első mérkőzésre március 12-én, a visszavágóra március 19-én csütörtökön kerül sor.

A két csapat még sosem találkozott a nemzetközi kupaporondon, habár számos barátságos mérkőzést játszottak már egymás ellen az évek során, legutóbb éppen 2018-ban, ahol a spanyol csapat nyert 2:1-re a Pizjuanban.

"A Sevilla az egyik legjobb csapat a sorozatban."- kezdte a sorsolás után Fonseca.

"Nagyon jól ismerjük a spanyol csapatot, az edzőt és a játékosokat is. Jelenleg negyedik helyen állnak a bajnokságban azonos pontszámmal az Atletico Madriddal, szóval egyértelműen jó csapatról van szó."

Forrás: uefa.com

Címkék: AS Roma, Sevilla, Európa Liga