A Liverpool vinné Salah-t

A Liverpool vinné Salah-t

Olasz lapértesülések szerint a játékos menedzsere már meg is állapodott az angol klubbal.

Az egyiptomi támadó iránt komolyan érdeklődik az angol Liverpool, azonban a hírek szerint a Roma az első ajánlatot visszautasította.

A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a játékos és menedzsere a hét elején Londonban jártak, ahol megállapodtak az angol klubbal, amelyik évi 4,5 millió eurót fizetne a játékosnak.

Úgy tudni, hogy a személyes megállapodáson túl viszont a két klub egyelőre nem jutott közös nevezőre az átigazolási összeget illetően, mivel a Roma 40 millió euró körüli összeget szeretne kapni a csatárért, míg a Liverpool arra játszik, hogy a Romának június 30-ig költségvetési okokból mindenképpen szüksége lenne az átigazolásra, ezért hajlandó lenne valamivel kevesebb összeget is elfogadni, ami 35 millió euró körül lehet.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Salah, átigazolás