A főszereplők

Paulo Roberto FALCAO
Született Xanxerében (Brazília), 1953. október 16-án. Középpályás. Az Internacional Porto Alegre csapatától került az AS Romához az 1980/81-es idény előtt.
Mérkőzések száma: 27. Gólok száma: 7.
Az AS Roma lelke: Paulo Roberto Falcao. Sok középmezőnyben és a táblázat hátsó felében eltöltött szürke év után ő a csapat feltámadásának egyik szimbóluma. Amint megérkezett Olaszországba, egyből kedvenc lett. Több ezer boldog szurkoló várta őt a Fiumicino repülőtéren, holott előtte sokan nem is látták még játszani ezt a magas, hosszú nyakú brazil fiút. Falcao és a szurkolók első látásra egymásba szerettek.
Az "Il Divino", vagyis az isteni megértette, hogy a Romának mire is van szüksége: egy olyan játékosra, aki a csapat motorja és agya, aki irányítani tudja az egész társaságot. A szurkolók eleinte talán gólokat, látványos megoldásokat, kötényeket, cseleket vártak a braziltól, de a csapatnak elsősorban nem erre volt szüksége. S a játékos nagy alázattal felvállalta ezt a feladatot. Ragaszkodott az 5-ös számú mezhez és ő lett a középpálya leghátsó tagja. A Roma játéka nagyban függ tőle. Irányít, tanácsokat ad, kisegíti a társakat, védekezik, támad, tanácsokat ad a többieknek, zseniális megoldásokat agyal ki. Gyakorlatilag minden akció a brazil sztáron megy keresztül.
Egy igazi profi, de gyakran került a túlzott figyelem középpontjába. Magánéletéről, a dolgairól cikkek sorozatai jelentek meg. Sokan felemlegették neki azt is, hogy csak akkor hajlandó játszani, ha makkegészséges, akkor mehet haza Brazíliába, amikor csak akar, rendszeresen kihagyja a felkészülés nagy részét. Ő ezekre a vádakra így reagál: "Jogom van hazamenni akkor, amikor csak tudok, de az meg a kötelességem, hogy mindent megtegyek a Romáért. Szerintem mindkét dolgot elég ügyesen megoldom. Való igaz, hogy nem megyek Brunicóba a nyári felkészülésre. De az én házam Porto Alegrében van, itt van az életem, a dolgaim, az ügyeim. S ha ma Rómában is vagyok, végül úgyis haza fogok menni a saját hazámba. Az meg logikus, hogy kihasználom a nyári hónapokat, hogy a dolgaimat intézzem és pihenjek." Így aztán Falcaót a szurkolók leginkább csak a pályán láthatják, mert az Isteni akkor szokott megérkezni, amikor a többiek már vagy egy hónapja gürcölnek. A nyári előkészületi mérkőzéseket így aztán ki is szokta hagyni, addig ő inkább magányosan edz a villája parkjában. Teheti, hiszen Liedholm és Dino Viola kegyeltje. Különösen az elnök úr zárta a szívébe a brazilt, s még a téli szünetben is néhány nappal több szabadnapot kap a többieknél. Akik viszont bár eleinte nem nézték jó szemmel, végül mégis elfogadták, hogy Falcao különleges és kivételezett bánásmódban részesül. Tudták, hogy rá más szabályok vonatkoznak, hiszen mégis csak ő az "isteni". Ugyanakkor, amikor már Rómában van példamutató, nem kíméli magát az edzéseken. Rendszerint az utolsók között hagyja el az edzőpályát, mérkőzéseken az első, aki társai védelmére kel. Azt tartják róla, hogy ő a legkevésbé "brazilos" a brazilok között.
A szíve csücske a hazája. Gyakran nyíltak ki Trigoria kapui, ha valami ismeretlen brazil látogatta meg a játékos honfitársát. A világbajnokság egyik legjobbja volt, Sevillában, Malagában, Barcelonában a válogatott mezében elkápráztatta a világot, de az olaszok elleni vereséget nem nagyon tudta megemészteni. A VB után majdnem két egész hónapot töltött Brazíliában, s amikor visszatért, csak árnyéka volt önmagának. Nehezen sikerült feldolgoznia, hogy pont annak az országnak a válogatottja búcsúztatta hazája nemzeti tizenegyét, ahol a pénzét keresi. De amikor látta, hogy a csapatban továbbra is mindenki mint vezéregyéniségre tekint rá, a szurkolók továbbra is imádják, s amikor érezte, hogy a csapat nagy dolgokra készül, akkor lett újra az igazi Paulo Roberto Falcao.
S a Romában kárpótolta is magát a világbajnoki csalódásért. "Két nagy szerelmem van az életben - mondja - az International Porto Alegre, ahol labdarúgó lett belőlem és a Roma, ami teljesen elvarázsol." De ahogy ígérte, egy nap a római tartózkodása véget ér és haza fog költözni Brazíliába. "De ezeket az embereket, ezt a várost sohasem tudom majd elfelejteni." - meséli. Falcao a Monte Mario negyedben él az édesanyjával, Azisével és legjobb barátjával Patóval. Kedves modora, mamája iránti gyengédsége és Pato jelenléte miatt a rossz nyelvek még a férfiasságát is megkérdőjelezték sokáig. "Meg fogok házasodni - mondja - de csak a pályafutásom befejezése után, mert egy labdarúgó elfoglaltságai nehezen egyeztethetők össze a családdal. Focistaként nem tudnék semmit adni a feleségemnek és a gyerekeimnek, azaz valamit mégis, sok magányos percet." S ahogy ígéri, ha a pályafutása végén haza is megy Brazíliába, a szíve egy része mindig az Örök Városban marad, amit sohasem fog elfelejteni. Ahogy Falcaót sem fogják soha elfelejteni a rómaiak és a szurkolók.

Giuseppe GIANNINI
Született Rómában, 1964. augusztus 20-án. Középpályás. Saját nevelés. Kétszer szerepelt Olasz Kupa mérkozésen.

Paolo GIOVANNELLI
Született Cecinában, 1960. október 1-én. Összekötő. A Cecinában nevelkedett, majd már fiatalon a Roma ifjúsági csapatához került.
Mérkőzések száma: 1. Gólok száma: 0.

Maurizio IORIO
Született Milánóban, 1959. június 6-án. Csatár. Az A ligában a Foggia mezében mutatkozott be, majd szerepelt a Torino, az Ascoli és a Bari csapataiban is. Az idény előtt került a Romához.
Mérkőzések száma: 25. Gólok száma: 5.
Amikor a Roma leigazolta a Bari csapatától, Iorio nem állt éppen a nyugodt és könnyen kezelhető játékos hírében. A B ligában a második helyen végzett a góllövőlistán és Bariban félistenként tekintettek rá. Dino Viola elnöknek egy fél éjszakájába tellett, mire meggyőzte a játékost, hogy írja alá a szerződést. A fiú már sokra tartotta magát és túlságosan nagyok voltak az igényei. Hajnal volt, amikor végre engedett a játékos és megegyezett a Roma elnökével.
Liedholm nem sokat tétlenkedett, s nevelni kezdte az orrát kissé fennhordó csatárt. Ioriónak addig fogalma sem volt milyen is egy nagy, szervezett csapat. Ahhoz szokott hozzá, hogy ő bármit megtehet, anélkül hogy bárki is rászólna. A Barone a pályán is hozzálátott a neveléshez. A játékos pedig sokáig úgy érezte, hogy a mester szándékosan szórakozik vele. Az első barátságos mérkőzéseken minden alkalommal az elsők között cserélte le és nyilatkozataiban nem sok jót mondott a fiúról. "Van egy ügyes játékos, de rengeteget kell dolgoznia." Szerencsére Iorio végig csak hallgatott és beállt a sorba. Kemény edzésmunkával és munkafegyelemmel válaszolt a mester szavaira. Ferrarában, a Spal elleni Olasz Kupa mérkőzés alkalmával Iorio először szerepelt hivatalos mérkőzésen Pruzzo párjaként a csatársorban. Liedholm elképzelése szerint ugyanis ez volt a bordó-sárgák legjobb csatárduója. Maurizio pedig nem tétlenkedett és a győztes góllal hálálta meg az edző bizalmát. Ezután már a svéd is egész más szemmel tekintett a csatárra. "Az első időkben rengeteget szenvedtem - emlékezett a csatár - mert talán nem fogtam fel kellőképpen a helyzetemet. A tapasztalataimat a Torinónál, Foggiában és Bariban szereztem, és nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mi is a Roma. Az igazat szólva a kezdeti időszak szörnyű volt, olyannyira, hogy még az is megfordult a fejemben: kész, feladom, elég volt, megyek haza. Csak később, amikor kezdőként kezdtem játszani és gólokat is lőttem, akkor értettem meg, hogy Liedholm olykor ellenségesnek tűnő viselkedésére is szükség volt." A bordó-sárgák csatára őszintén elismeri: "Bariban atyaistennek éreztem magam, gyakorlatilag azt tehettem, amit akartam, nem kellett küzdenem és szenvednem. Talán jót tett nekem az az egy-két lecke, amiket Rómában kaptam. Itt fedeztem fel csak a profizmust, megtanultam a fogamat összeszorítva küzdeni, de azt is, hogy ezért cserébe kapok valamit. Ha egy teljes játékos lettem, az érdem mindenképpen Liedholmé, ezé a környezeté és ezé a tökéletes egyesületé."
Liedholm, amikor Iorióról beszél, nem tud hiányosságokat említeni: "A játékos a posztján az olasz labdarúgás egyik legjobb terméke. Technikás, gyors, gólérzékeny. Emellett nagyon intelligens, amit folyamatosan a pályán is bizonyít. Még fejlődni is fog és néhány éven belül az legjobb olasz csatárok egyike lesz." S ha a svéd edző ilyen szavakat mond egy 23 éves játékosról, akkor sokan állítják: garantált, hogy pályafutása töretlen lesz.
A milánói fiú a bajnokság alatt veszítette el édesapját, de másnap már a pályán küzdött az ellenfél védőivel. "Már régóta beteg volt, s vártam már a pillanatot - mesélte - de a tragédiákra reagálni kell. Biztos vagyok benne, hogy apa is azt akarta, hogy játsszam." A játékos egyedül él Rómában. Legjobb viszonyba a szintén fiatal Valigivel került, de sok barátot hagyott hátra Bariban is, így ha ideje engedi a pugliai megyeszékhelyre is elutazik. S a legtöbb kritikus és szakértő állítja, néhány év, de talán már néhány hónap múlva is úgy beszélnek majd róla, mint a '80-as évek elején Giordanóról, Paolo Rossiról vagy akár Pruzzóról.