AZ ÉRTÉKELÉS

S a mester után lássuk a sajtót, Gianni Mura, a La Repubblica újság munkatársa így értékeli a csapatot:

Liedholm 10
Érdemei óriásiak. Már maga az hatalmas teljesítmény, hogy valaki bajnoki címet nyer a Torinó-Milánó tengelyen kívül. A világháború után ez csak Bernardininek, Pesaolának, Scopignónak és Maestrellinek sikerült. Bevezette, majd sikerre vezette a zóna-játékot, az olasz pályákon újnak számító taktikát. S minden előzetes várakozással és jóslattal szemben a Rossi, Bettega, Boniek és Platini fémjelezte Juventust sikerült maga mögé utasítania.

Falcao 9,5
Ha Liedholm nagy volt, akkor Falcao volt az ő prófétája a pályán. Hatalmas zsenialitással megáldott játékos, kétségkívül nagyon fontos szerepe van abban, hogy a Roma európai szintű nagycsapat lett.

Vierchowod 9
Meghatározó igazolás a bajnoki cím megnyerésében. Csodálatos erejével és gyorsaságával sok szabad területet biztosított Di Bartolomeinek a játék szervezéséhez és a szélső védőknek az előrefutásokhoz. Hátul ő mindenről gondoskodott.

Nela 8,5
A bordó-sárgák szezonjának egyik nagy felfedezettje. Egy igazi természeti erő a hengerlő megindulásaival. Néhány fontos gólt is lőtt és válogatott kerettag lett.

Tancredi 8,5
Egy jó ideje a bajnokság egyik legtehetségesebb kapusa. Ebben a szezonban szinte hibátlan volt. Gyakran mentette meg az eredményt bravúros védéseivel, nem vétett végzetes, súlyos hibákat.

Di Bartolomei 8
A hátvéd poszton való tanulóidot maga mögött tudva, nagyon hasznosnak bizonyult a hátulról induló játékszervezésével és az életveszélyes távoli bombáival. Hidegvérűség és hihetetlen taktikai érzék a fő erényei.

Pruzzo 8
Ebben az évben sokkal inkább a csapatért dolgozott, mint a góllövőlista megnyeréséért. Lekötötte az ellenfelek védőit és helyet csinált Ioriónak és a társainak. Amikor nem játszhatott bizony nagyon érződött a hiánya.

Ancelotti 7,5
Egy évet hiányzott a futballpályákról, a felépülése szinte hihetetlen és a csodával egyenértékű. A visszatérésével kezdődött a csapat szárnyalása. A vége felé talán kissé érződött rajta, hogy a hosszú kihagyás után hamarabb elfáradt.

Maldera 7
Ahogy mondták, "kiebrudalták" a Milánból és Liedholm fogadta újra magához. A hátvéd jó kis elégtételt vett. Különösen a bajnokság első felében volt meghatározó az akarása és remek ballába.

Iorio 7
Eleinte úgy tűnt, hogy csak a kispadon jut majd számára hely, de aztán a bordó-sárgák csatárjátékának meghatározó eleme lett. Az emberfogók főleg Pruzzóra figyeltek és ő száguldozhatott, miközben fontos gólokat is lőtt.

B.Conti 6,5
A Roma legcsodálatosabb évében Conti nem tudta magából kihozni a maximumot. A világbajnoki stressz, majd az azt követő száz meg száz ünnepség sok energiát kivettek belőle és rányomták a bélyeget a teljesítményére. A szokásosnál lényeges kevesebbet láthattunk zsenialitásából.

Prohaska 6,5
Az Intertől elküldött osztrák morális elégtételt vett a bajnoki cím megnyerésével. A teljesítménye azonban nem volt végig összhangban az előzetes elvárásokkal, különösképpen az idény második felében.

Righetti 6,5
A kispad volt számára kijelölve az idény előtt, de valahányszor, amikor Liedholm egy zártabb védelem mellett döntött s pályára küldte őt is Di Bartolomei helyén, nem okozott csalódást.

Valigi 6
Az idény elején még úgy is tűnhetett, hogy kezdő játékos lesz, de Falcao mellett nagyon sok hely azért nem jutott számára és így nem is mindig bizonyíthatott.

Nappi 6
Megelőzte őt Maldera a csapatba kerülésért folytatott harcban, meg kellett elégednie néhány szerepléssel, amiket viszont ügyességével és odaadásával tett emlékezetessé. Hihetetlen a gyorsulása.

Chierico 6
A taktika oltárán lett feláldozva, ami az idén két csatár szereplését írta elő, s ő így keveset játszhatott. Nem nagyon sikerült elhitetnie Liedhommal, hogy szükség van rá a kispadon.

Faccini s.v. (azaz senza voto, osztályzat nélkül)
A harmadik számú csatár a csapatban (még ha Liedholm nem is szerette az ilyesfajta rangsorolást), szinte egyáltalán nem játszott. Csak néhány rövid szereplés, amik nem teszik lehetővé az értékelést.

S legvégül álljon itt egy játékos, aki - ha lehet ugyan ilyet mondani - talán mindenkinél jobban megérdemelte volna, hogy ott lehessen a pályán. De amikor 1980. decemberében, mindössze 26 évesen újra szétment a már számtalanszor operált térde, az orvosok rászóltak, hogy abba kéne hagynia a játékot, vagy örök életére sánta marad. Nem dönthetett máshogy. Pedig Ő is szeretett volna ott lenni a játéktéren, de az egész idényt a lelátóról kellett végigszenvednie és végigizgulnia. 29 évesen Francesco Roccának már csak egy egyszerű szurkoló ruhája jutott, s csak ebben ünnepelhette a bajnoki címet, amirol gyerekkora óta álmodozott. Ő, aki mindig nagy Roma szurkoló volt, ő, akiért mindig rajongott a Curva Sud. Egész életében egy szerény fiú volt, akkor is, amikor már fiatalon bemutatkozott a válogatottban és minden újságcikk róla szólt, mindenki róla áradozott. Arról mesél, hogyan élte meg szurkolóként a bajnoki címet: "Amikor a Genoa-Roma mérkőzést lefújták és biztos lett a bajnoki cím, kissé pánikba estem. Egy csomó volt a torkomban, majd elkezdtem zokogni. Mindazt, amit addig éreztem és átéltem, a könnyekkel jött ki belőlem. Nem szégyellem bevallani. Nem lehetnek elvárásaim. Sajnos csak egy ex játékos vagyok és így próbálok segíteni a csapatomon. De ez a bajnokcsapat kicsit az enyém is. Sokat dolgoztam ezekkel a fiúkkal, együtt éltem át velük az utolsó reményeket. Ha csak két percet játszhattam volna velük, hogy érezzem én is a mellemen a scudettót, amirol mindig álmodoztam... hát, egy nagy ajándék lett volna a számomra. Volt is róla szó, hogy esetleg majd én is beállhatok az utolsó percekre a Torino ellen. Alá is írtam a szerződést. De aztán nem lett belőle semmi. Na sebaj, a legfontosabb, hogy a bajnoki cím újra visszatért Rómába. Tudtam, hogy mi vagyunk a legjobbak, már két évvel ezelőtt is azok voltunk, amikor még én is játszhattam egy keveset. Egy dolgot mondhatok: köszönetet kell mondani az elnök úrnak, Liedholmnak és a játékosoknak mindazért, amit tettek. S természetesen hatalmas taps jár a szurkolóknak. Nagyok voltak, mert akkor is kiálltak a csapat mellet, amikor az Atalantával és a Vicenzával kellett harcolni a kiesés ellen. Kár lenne nagyon visszatekintgetni, de egyet azért mondhatok. Egy Rocca-Nela páros csodákra lett volna képes, persze ezzel nem szólom le azt, aki most a helyemen játszik. A sors megtagadta tőlem ezt az örömöt, de a csapattársaim gondoskodtak mindenről. Köszönöm nekik."