AZ ELEMZÉS

Francesco Campanella egy érdekes megfigyelést tett. Ezt írja többek között a bajnoki címet elemző cikkében a Giallorossi hasábjain:
"Ezt a bajnoki címet ennek a lapnak az oldalain előre megjósoltuk. Talán mi voltunk az egyedüliek Giorgio Tosatti és Gianni Melidoni kollegáinkkal együtt.
Ami viszont nagyon különleges: most egyszerre mindenki felfedezte, hogy Roma szurkoló. Már szinte nevetség a bordó-sárgák ilyen hirtelen szaporodása. Mindenki: színészektől kezdve, színésznőkön át, énekesekig, újságírókig, eddig sosem látott emberekig... sokan ott pózolnak Falcaoék és társaik körül." (Valahonnan milyen ismerős...)

Enrico Bendoni is hosszasan értékeli a csapat sikerét a Giallorossi májusi számában. Ebben ezt is írja:
"Persze, a Roma azért is nyert, mert Falcao személyében egy világklasszisa van, aki megváltoztatta a csapat mentalitását, mert Di Bartolomei remekül szervezte a játékot, mert Vierchowod és Nela szinte átjátszhatatlan volt a védelemben, mert Pruzzo remekül harcolt elöl. De a bajnoki cím Nappi érdeme is, aki mindig készen állt a bevetésre, Faccinié is, aki a csapat első gólját lőtte az idényben, Chiericoé is, akire mindig számítani lehetett, ha néha a pályára lépett. Vagyis nem egy játékos, hanem az egész csapat nyert."

A svéd Nils Liedholm, a siker egyik fő kovácsa pedig a játékosait elemzi szintén a lap hasábjain. Kivel is kezdhetné, mint a kapus Tancredivel: "Nem is tudnám kihez hasonlítani. Tessari, aki azért ért a dolgokhoz, azt mondja, hogy őt Sentimenti IV-re (a '40-es évek Juventusának kapusa; F72) emlékezteti. Már egy magabiztos, rutinos kapus, mégha eddigi pályafutása alatt több idényt töltött a kispadon, mint amennyit kezdőként. Jók a reflexei, s nagyon tetszenek nekem a kifutásai is. Eddigi pályafutásom során még nem láttam olyan játékost, aki nála jobban ragaszkodik a családjához. Én pont az ellenkezője voltam, a családot teljesen kizártam a munkámból. Vannak kapusok, akik hidegvérűek, vannak, akik végigkiabálják a mérkőzést. Tancredi a kettő szerencsés ötvözete."

Jöjjön a védelem: "Nela egy kicsit heves természetű, nagyra nőtt kisfiú, nagy fizikummal. A Romában egy remek felfutó védő lett, olyan, mint Rocca volt. Azelőtt többet maradt hátul a védelemben. Nem tévedtem, amikor Cervatóhoz (az 1956-ban bajnokságot nyert Fiorentina játékosa; F72) hasonlítottam. Szeretném, ha még határozottabb lenne az ütközéseknél, talán még saját maga sem tudja, hogy milyen erős. Egy másik játékos, aki teljesen átalakult nálunk, Aldo Maldera. A Milánban a gyorsasága és a lövései miatt volt nagyon hasznos, a Románál főleg a védekezésben mutatta meg erősségét. Fejjel is többször nehéz helyzetekből húzott ki minket. S ne felejtsük el, hogy lemosta a pályáról Littbarskit is. Aldónak fontos a környezet, itt érezte, hogy bíznak benne és ezt kellőképpen meg is hálálta. Ami Nappit illeti, elég annyit mondani, hogy talán a csapat legprofibb játékosa. Perugiában mindenki "Bikilá"-nak hívta, itt aztán "Yifter" (egy olimpiai bajnok, etióp futó; F72) lett belőle. Ismertem a fizikai képességeit, nem ért meglepetés. Egy visszahúzódó fiú, aki szeret egyedül lenni, de azért jól beilleszkedett a társaságba. Számít a szava a társak előtt, még ha nem is kezdő játékos. A valóságban szerencsére mindenki megértette, hogy a csapat nem tizenegy főből áll. A nevelési téren nem volt senkivel komoly problémám."
Majd folytatja Vierchowoddal: "Csak az újságokban olvastam eddig, hogy a Russo elhagy minket, de nekem egyenlőre nem úgy tűnik. Bonetti vissza fog térni, ő is ügyes védő. Persze olyan, mint Vierchowod nincs még egy. A robbanékonysága és kezdősebessége egyedülálló Olaszországban. Technikailag is óriásit fejlődött. Néha olyan érzésem van, mint amikor a macska játszik az egérrel. A csatár elviharzik, de ő mindig utoléri. Jó annak a csapatnak, akinek ilyen védője van. Righetti az előkészületi mérkőzések során új becenevet kapott: Butcher. De most már talán az angolok adnak Butchernek új becenevet: Righetti. Mert a mi játékosunk gyorsabb az angolnál, ráadásul több esze is van a játékhoz. Hatalmas tehetség, amit majd ki kell hozni belőle, mert még messze nincs a topon. Garantálom, hogy söprögetőként vagy emberfogóként nemsokára be fog kerülni a válogatottba."
Falcao is a lehetséges távozók között van: "Én meg azt mondom, hogy itt fog maradni. Maradok én is, maradni fog Falcao is. Róla már mindent elmondtak, én még Liedholm játékoshoz is hasonlítottam. Falcao képes bármit megoldani a pálya bármelyik részén, tudja, hogy mikor kell rohanni, mikor sétálni és mikor táncolni. Amint megérkezett, Rocca elnevezte őt Sambának. Mindenhez ért és ebben az is benne van, hogy hihetetlen érzéke van a védekezéshez is, ami pedig nem jellemző a brazilokra. Különös karizmája van, ugyanis van neki, de nem látszik. Példamutató a pályán, nemcsak azért mert mindig tudja már az ellenfél előtt, hogy hova fog menni a labda, hanem mert a csapat érdekében még olyan dolgokra is vetemedik, hogy egyedül támad le két embert. Az ilyen dolgokban is, amikor a csapatért, a közért tesz ilyet, látszik, hogy ki egy igazi bajnok."
Liedholmnál nem értek még véget a hasonlatok: "Ancelotti olyan, mint Cha Bum Kun, a Németországban játszó koreai fiú, csakhogy ő többnyire inkább elől játszik, míg Ancelotti az egész pályát befutja. Egy olyan áldozatkész harcos és küzdő, hogy szinte nem is lehet őt nem szeretni. Játéka kicsit hasonlít Falcaoéhoz, de mégis más. Nagyon ügyes a védekezésben, ez alól talán csak Firenze volt kivétel. Nem igaz, hogy megváltoztattam a posztját, ha kicsit bárki is utánanéz, megtalálja, hogy már a Reggiolo csapatában is játszott fedezetet. Hatalmas akarattal és lelkierővel sikerült felépülnie egy súlyos sérülésből. S ha megtanulná, hogy mindig magasan tartsa a fejét és egy pillanattal többet gondolkozzon, egy hatalmas játékos válna belőle."
És Prohaska?: "Ó, a kedves öreg Wienerwaltz, a mi "Ocwirk"-unk (az '50-es évek Sampdoriájának osztrák játékosa; F72), ő is jól végezte a dolgát, vele technikásabb lett a csapat. Mivel a Rómáról nem lehet azt mondani, hogy szélvészgyors játékosok alkotják, így ő se nagyon lógott ki. De ez a mi egyik titkunk is: talán igaz, hogy nem mi játsszuk a leggyorsabb focit, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, az ellenfél gyors játékosai megbolondulnak, és csak keresik a labdát. Vegyük akkor Di Bartolomeit is. Mennyit kellett hallgatnom, amikor új szerepkört találtam neki. Pedig ő az olasz Dino Sani (a '60-as években a Milánnal bajnoki címet nyert brazil játékos, Liedholm csapattársa volt; F72), egy hatalmas agy. Agostino, Nappival együtt a legkomolyabb a csapatból. Kapitányként mindenki rendelkezésére áll és mindenkinek segít, de nem jár el másokhoz. Kissé kötött izomzata van, ami azért nem előny, de mégis villámgyorsan meg tud változtatni helyzeteket a hosszú, pontos indításaival. Arról ne is beszéljünk, hogy hány mérkozést ő hozott nekünk a félelmetes bombáival. Na most már valaki azt hiheti, hogy mindent tud is a Romáról, s talán még meg is jegyzi: na ennyi lenne az egész? Sokan nem értették meg Di Bartolomei szerepét az új posztján, de aztán jöttek az eredmények, és a kritika elcsendesült s végül mindenki megértette a döntést. Szükségem volt még egy emberre a pályának azon a részén, valamit ki kellett találnom. S ezzel erősebbek lettünk. De a bajnokság kezdetekor a papíron legalább 5 jobb csapat volt nálunk."
Valigin a sor: "Kivételes, remek adottságai vannak, s a korához képest nagyon komoly és profi szemléletű. Lehetne magabiztosabb és túl önzetlen. Vigyáznia kell, nehogy aztán ez a túlzott altruizmusa legyen a veszte. De akkor már vegyük az ő ellentétét is, Ioriót, akinek viszont kevésbé kéne önzőnek lennie. Ha Brazíliában született volna, akkor rá azt mondanánk, hogy egy tipikus brazil, de mivel Milánóban született jobb, ha hallgatunk. Pruzzo társaként ő is nagyban hozzájárult a sikerhez. Talán egy kis realitásérzék hiányzik belőle, de tetszik nekem, ahogy örömét leli a labdarúgásban. Ha komolyan veszi, a válogatottban fog kikötni. Chierico kevesebbet játszott, mint amire számítottunk, velem az élen, mert a csapat jól szerepelt és nem volt igazán ok, hogy változtassak. Chierico kezd tökéletesedni, van kellő ereje és fantáziája a játékhoz, se ezeket az adottságait talán még ki sem használta teljesen. Semmi sem lehetetlen, de kitartónak kell lennie. Kicsit nyakas és lázadó természete van, s emiatt néha az egyszerű dolgok is könnyen nehézzé válnak a számára."
Mint Bruno Continak?: "Nem. Bruno a világbajnokság okozta stressz áldozata lett, ami nem nagyon kímélt senkit. Ezt nyilván a Juventusnál is jól tudják. De azért ő is kivette a részét. Ő a mi fantáziánk, a legváratlanabb dolgokra képes. S nálam a fantázia nagyon fontos a fociban."
Pruzzo jön a hasonlatokban, ő lenne Di Stefano: "Persze, s emiatt senki nem szólhat egy szót sem. Vagy nem Brera egyik régi tézise, hogy Pruzzóból remek összekötő lenne? S egyes vasárnapokon szinte az is volt. Gyakran azonnal megjátssza a labdát, s a társainak sok szabad területet készít elő. Mi volt Pruzzo? Egy kiválóan fejelő csatár. De a lustaságát legyőzte és rákényszerítettem, hogy a lábait is használja, és többet mozogjon. S a Roma ezzel is csak nyert."