asroma.hu

Mindenki csak Principének hívta őt. Még az a veszély is fennállt, hogy ha más néven szólítják, esetleg nem válaszol, vagy meg se hallja. Többen játékmesternek tartották, mások egy amolyan hátratolt csatárnak, még mások irányító középpályásnak. Sacchi volt, aki nem hívta őt meg újra a válogatottba. Schillacival együtt ő volt az egyedüli a '90-es VB-n szerepeltek közül, akinek egy kis lehetőséget sem adott a bizonyításra Arrigo. "Sohasem tisztáztuk a miértet, és sohasem kérdeztem. Bizonyára az én karakterem nem illet bele az általa elképzelt játékmódba. Néhány évvel később Carletto Ancelotti, aki Sacchi egyik kedvence volt, árulta el néhány szóban, hogy nem voltam igazi középpályás, mert az edző szerint hátratolt csatár voltam és így nem volt számomra hely egy 4-4-2-es felállásnál. Az elején persze fájt a dolog. Mindig, amikor kihirdették a válogatott keretét, bekapcsoltam a televíziót és figyeltem az újságokat is, hátha egyik pillanatában Sacchi mégis megváltoztatta a véleményét. Reménykedtem, de aztán beletörődtem a dologba."1991-ig, amikor a Squadra Azzurra végleg hátat fordított Róma Hercegének, Giannini 47 alkalommal lépett pályára a válogatott mezében, ezalatt hat alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Tizenhat alkalommal pedig az U21-es csapat mezét is magára öltötte. "A legszebb emlékeim a 21 éven aluliak válogatottjával van, amit Vicini irányított. Csak a spanyoloktól kaptunk ki tizenegyesekkel az Európa bajnokság döntőjében. Jó kis csapat volt a miénk, élveztük a játékot, és a közönséget is szórakoztattuk. Vicini nagy érdeme volt, nála is fontos volt, hogy megteremtse az egységet a csapaton belül." Azeglio Vicini. Giannini szemei szinte vibrálnak, amikor róla beszél. A mesternek a Principe volt az egyik kedvence, akit nagyon szeretett és nagyra tartotta. "Igaz, tényleg a kivételezettje voltam. Csakúgy, mint Donadoni, Vialli és Zenga. Ha az egész felkészülés során nem edzettünk volna, szerintem minket akkor sem rakott volna ki a csapatból. Persze mindig elvárta, hogy hajtsunk és komolyan vegyük a dolgokat." Jó kapcsolatukat a sok keserűség sem árnyékolta be. Giannini pályafutása befejezése után is tartja a kapcsolatot volt válogatottbeli mesterével, telefonon többször is értekeznek. "Pedig az első benyomásom nem a legjobb volt. Az erős hangja mögött túl komornak, hidegnek tűnt. De nem telte bele sok idő és rájöttem, bizony tévedtem. Nemcsak remek szakember, de kiváló ember is volt. Mindannyiunkat a keresztnevén szólított, Walter, Luca, Nando. Én csak Principe voltam. Principe, aztán pontos előreíveléseket várok, Principe figyelj, hogy merre indulnak el a csatárok, Principe tizenhatról bártan lőjél. Az U21-es bajnokságot azért buktuk el, mert pont mi, a három Roma játékos, én, Desideri és Baroni hibáztunk a büntetőpontról Valladolidban. Aztán a nagycsapattal megérdemeltük volna, hogy megnyerjük a világbajnokságot '90-ben, ahol hét mérkőzésből hatot nyertünk, Ausztria, az Egyesült Államok, Csehszlovákia, Uruguay, Írország és Anglia ellen. Az Argentína elleni döntetlen után is a tizenegyesek voltak végzetesek számunkra. Pedig tényleg varázslatos esték voltak: utcai felvonulások, százezrek az utcákon, fürdés a szökőkutakban, mint amikor nyolc évvel előtte Spanyolországban lett világbajnok Olaszország." A Nápolyban, argentinok ellen büntetőkkel elszenvedett vereség kisebb törést okozott az olasz szövetségen belül. Az elnök támadta és kritizálta Vicinit, aki persze nem maradt adós a csípos válasszal. "Egyik napról a másikra elfelejtették a sok jót, amit előtte letettünk az asztalra. A nápolyi mérkőzés előtt csak arról lehetett olvasni, hogy micsoda remek labdarúgást játszunk, majd egyik napról a másikra ugyanezek a lapok már elavult taktikáról és reformok szükségességéről írtak."

Nem volt tehát könnyű a helyzet, így vágott neki Itália válogatottja a következő, két év múlva sorra kerülő svédországi Európa bajnokság selejtező mérkőzéseinek. Norvégia, Magyarország, Ciprus és Oroszország a csoportellenfelek, látszólag egy nem nehéz küldetés. "Aztán mégis minden nehéz volt. Néhány hónap alatt elszúrtuk a dolgokat, otthon csak döntetlent játszottunk az oroszokkal, Oszlóban pedig kikaptunk Norvégia ellen. Így is továbbjuthattunk volna, ha 1991 októberében Moszkvában legyőzzük az oroszokat. Hihetetlen mérkőzés volt, 0-0 lett az eredmény, pedig egyfolytában rohamoztuk Cherchesov kapuját. Rizzitelli a végén még telibe trafálta a kapufát, s azon a kapufán értek véget a mi álmaink is." Ezzel a szerencsétlen Lenin stadionban rendezett találkozóval ért véget a Vicini éra és ezzel együtt Giannini válogatottbeli szereplése. "Nehéz lenne megmondani, hogy melyik gólomra emlékszem legszívesebben a válogatott mezében szerzettek közül. A legnagyobb örömet talán az Egyesült Államok ellen, a világbajnokság csoportkörében szerzett találatom okozta, hiszen a saját stadionomban, a saját közönségem és szurkolóim előtt szereztem, Rómában."