asroma.hu

1984. október 14., Milánó, San Siro stadion. "Jó napot kívánok elnök úr!" Agostino a jó modort és az illemet már gyerekkorában megtanulta. Néhány perccel a Milan-Roma mérkőzés előtt odamegy és üdvözli Dino Violát, még ha nem is tudott neki teljesen megbocsátani a fővárosból való távozásáért, még ha az átlagosnál is feszültebb egy számára különleges találkozó előtt. Furcsa dolog Liedholm és Di Bartolomeit az egyik, Tancredit és a régi csapattársakat a másik oldalon látni. Falcao sérült és nem játszik. Helyette ott van a pályán a '64-es születésű szintén római és Roma szurkoló Giannini. Tancredi, Oddi, Bonetti, Righetti, Nela, Maldera, Conti, Cerezo, Iorio, Giannini, Graziani összeállításban lép pályára a vörös-sárga csapat, míg a Milan Terraneo, Baresi, Galli, Battistini, Di Bartolomei, Tassotti, Verza, Wilkins, Hateley, Evani, Virdis formációban fut ki a pályára.

Az 53. percben aztán megtörténik az, amit a csillagok valószínűleg előre láthattak, s amit Agostino saját maga mesél el a lefújást követően: "Hátulról indultam, s éreztem, hogy kedvező dolog sülhet ki a támadásból. Megszereztem a labdát, megindultam előre és jobb külsővel céloztam meg a kaput." Az ex gólja ez a volt csapatának. Hateley aztán duplázik, s a Roma erejéből Cerezo jóvoltából csak a szépítésre futja. Nehéz idők járnak az immár ötödik forduló óta veretlen fővárosiakra. Az Il Messaggero tudósítója a következő sorokat írja a találkozó után: "Szinte biztosak vagyunk benne, hogy a Roma szétesése jórészt Falcao hiányának köszönhető, aki meg akart és meg is tudott szabadulni Di Bartolomeitől. De a fővárosiak nulla játéka nem múlhat csupán egy játékoson. Falcaóval együtt a másik nagy hiányzó ugyanis pont Di Bartolomei volt. Ők voltak az egyedüliek, akik használták a fejüket is játék közben, s most mindketten hiányoznak. Az elveszített kapitányt ráadásul már a másik oldalon találjuk, s még gólt is lőtt, ő, aki római és Roma szurkoló, s ezzel is üzent azoknak, akik északra, a ködbe küldték őt."

Agostino a piros-feketéknél középpályást játszik az angol Wilkins mellett. Hátul, a söprögető posztján egy bizonyos Franco Baresi bontogatja a szárnyait. A játékos a városon kívül talál magának egy házat, közel a sportközponthoz. Az új otthonába persze a családja is elkíséri és csendes, visszafogott életet élnek. Talán ezért sem köt nagy barátságokat az új csapattársakkal sem, akik gyakran csak Sant'Agostinónak, azaz Szent Ágostonnak hívják, mert a kevesek egyike, aki sosem hiányzik a vasárnapi miséről. Curzio Maltese, a La Notte napilap sportrovatának munkatársa a Romával szerzett bajnoki cím évében ismeri meg a labdarúgót és Milánóban többször is együtt vacsorázik vele. Ő meséli: "Szomorú volt, komoly és nagyon intelligens. Pont az ellentéte a többi labdarúgónak, akikkel így nem is jött ki jól igazán. Wilkins volt az a játékos, akivel sokszor találkozott, s az egyedüli, akit barátjának tekintett. Mindig látszott rajta, hogy a Roma az ő élete, s mennyire megviselte a távozása a vörös-sárgáktól. Ugyanígy látszott rajta, nem nagyon szívleli a brazil Falcaót, aki szerinte mindent megkapott, anélkül, hogy ezért bármit is dolgoznia kellett volna." 
De a sors úgy hozza, hogy Agostino és a brazil pályafutása már ne keresztezze egymást a két csapat tavaszi mérkőzésén sem, Falcao sérülése ugyanis már sohasem jön rendbe. A Romának egy rossz év, csupán a hetedik helyen végeznek, és több idény után először nem jutnak ki a nemzetközi kupaküzdelmekre. A római lapok persze már napokkal a találkozó előtt tele vannak a volt kapitány visszatérésének hírével. A Corriere dello Sportban a római múltjáról és emlékeiről beszél: "Azért távoztam Rómából, mert nem lett volna értelme tovább maradni. De legyen világos, nem én akartam távozni. A hitelességemet vesztettem volna el, nem lehetett folytatni a történetet. A BEK döntő után vált minden világossá számomra. De ennyi idő elteltével sem értem ennek a szakításnak az okait és miértjeit. Polemizálni persze nem szeretnék és a jövőben sem fogok. Rómában születtem, az egész családom a kezdetektől fogva nagy Roma szurkoló és én is mindig ennek a csapatnak szurkoltam. Tizenöt év alatt rengeteg gyönyörű élménnyel lettel gazdagabb, a bajnoki címek az ifikkel, a harmadik hely 1975-ben, ami akár arany is lehetett volna, ha jobban kezdjük az idényt. Aztán az Olasz Kupa sikerek, a harcok a bajnoki címért, majd '83-ban végre a scudetto és a hosszú ünneplések a városban. Persze voltak nehéz időszakok is, amikor a kiesés ellen harcoltunk, amikor az utolsó fordulóban harcoltuk ki a bennmaradást. Csúnya emlékeim azonban nincsenek, akarva sem találnék ilyeneket. Mindig nagyon szerettem Rómát és a Romát, nem is lehetne másképp." Majd persze a csapattársakról és a szurkolókról is beszél: "A kapcsolatomról Falcaóval sok mindent mondtak és írtak, rengeteg valótlanságot és pontatlanságot is, amik nem felelnek meg a valóságnak. A munkakapcsolatom mindig korrekt volt vele, mint ahogy ez elvárható két profitól, akik ugyanabban a csapatban játszanak. Egy fontos játékos volt a csapat szerkezetében, de több más csapattársaim is nagyban hozzájárult a sikerekhez. Tavaly például Cerezo remekelt, ő is nagyon fontos csapatember volt. Az öltözőben jól kijöttem mindenkivel. Emlékszem Cerezo tréfáira, ő volt a legszórakoztatóbb valamennyiünk közül, aztán Bruno Conti emberségére és szimpátiájára, egy másik igaz római, mint én. Az igaz barátok persze a focin kívül vannak. Éreztem, hogy a Roma szurkolói szeretnek, végtére is tizenöt évig a csapatban játszottam, így valahol ez érthető is volt. Ami a távozásom biztossá válása után történt azonban, arra sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretnek és ragaszkodnak hozzám. A szurkolók szimpátia megnyilvánulásai az élet értelmének tűntek, egy pályafutás értelmének, ami mindig a komolyságon és bizonyos értékeken alapult. A közönség és a szurkolók a legszebb emlék, amit magammal hoztam Rómából." 
1985. február 24-én rendezik a mérkőzést. 70 000 néző várja a Milan vendégjátékát és Agostino visszatérését. Bármennyire is nem megy a fővárosiaknak a bajnokságban, a Roma már majdnem két éve veretlen hazai pályán. Liedholm mester szokásához híven egy újabb nagyszerű ötlettel áll elő, Agostino a védelemben kezd, s helyére egy csatárt, a szintén ex romás Scarnecchiát állítja. A Milan tehát bátor támadójátékot játszik, s a taktika be is jön, Virdis góljának köszönhetően az északiak győzelemmel távoznak az Olimpicóból. A lefújás pillanatában azonban többeknél elszakad a cérna. Graziani nekiesig Agostinónak és ököllel arcon csapja volt csapattársát. Szerencsére Wilkins és a kapus Terraneo közbeavatkoznak és gyorsan szétválasztják a feleket. A piros-feketék portása meséli: "Láttam a lefújáskor, hogy Graziami nekiesik Dibának és ököllel megüti. Agostino nem reagált semmit, s néhányan gyorsan szétválasztottuk őket. Már néhány perccel korábban is leterítette a Roma csatára a csapattársamat s közben nem éppen idilli savakkal illette őt." Graziani maga sem tagadja a történteket: "Láttam, hogy álló játéknál megrúgta Bruno Contit. Ezért léptem közbe. A mérkőzés után az idegességnek és nagy feszültségnek is köszönhetően néhány durva szó is elhagyta a szánkat s újra összeakaszkodtam Di Bartolomeijel. Ököllel arcon csaptam. Elismerem, hibáztam." Liedholm persze a saját játékosát védi: "Egy boxmérkőzéshez két sportoló kell, viszont úgy láttam a gyepszőnyegen csak az egyik emelt kezet a másikra." Isten hozott otthon kedves Agostino. Ancelotti meséli évekkel később: "Nagyon fájt neki a fogadtatás, amiben része volt, egészen másra számított." Egész biztosan nem számított Bruno Conti mérkőzés utáni kirohanására: "Nem is igaz, hogy Agostino barátja vagyok. A pályán is több mindent mondott, amik egyáltalán nem tetszettek. Amikor a játékvezetőt és Bonettit akartam szétválasztani, azt mondta nekem: Te ne szólalj meg! Hogy engedi meg magának, hogy kritizáljon engem?" Egy indulattal teli mérkőzés után persze sok mindent lehet mondani, akár pillanatok alatt egy barátot is el lehet veszíteni. De ugyanígy, pillanatok alatt rövid idővel később újra őszinte barátságot köthetnek. Aznap azonban Agostino 2 ponttal a zsebében, ám mégis valami hiányérzettel szál fel a csapata buszára. Talán csak a Curva Sud kórusát nem akarja felejteni: "Ooooh Agostino, Ago, Ago, Ago, Agostino gol..." 
Az idény végén a Milan az ötödik helyen végez a bajnokságban, két ponttal megelőzve az AS Roma együttesét, amelyik évek után először nem jut ki a nemzetközi porondra. Di Bartolomei 6 góllal járul hozzá csapata előkelő helyezéséhez.

A piros-feketéknél közben kisebb-nagyobb problémák vannak az elnöki poszton, már az 1985/86-os idény kezdetekor egyre gyakrabban hallani egy új tulajdonosról. Ami a csapatot illeti, a pálya közepén Agostino és Wilkins, hátul Baresi, elől pedig Paolo Rossi. A keret azonban nem teljes. A szezon a Roma éve, azaz csak majdnem... A vörös-sárgák hatalmas üldözés után a második helyen zárják az évet a Juventus mögött. A Milan ellen a fővárosiak mindkét találkozón megszerzik a két bajnoki pontot. A római mérkőzés után Di Bartolomei meg is dicséri volt csapatát: "Nem gondoltam, hogy ennyire jó csapat." Változik valami a labdarúgásban. Ahogy Liedholm Romája megtanította egész Olaszországnak a zóna játékot, most egy másik svéd, Eriksson oktatja a pressing, az egész pályás letámadás és a lestaktika fontosságát. A két csapat tavaszi összecsapásán Milánóban (Pruzzo góljával 1-0-ra a Roma nyer) a stadionban ott ül Silvio Berlusconi üzletember is. Giusy Farina otthagyta a Milánt, s pont a fővárosiak elleni találkozó másnapján hivatalosan is Berlusconi a piros-feketék új elnöke és tulajdonosa lesz. Agostino az idényben csak egy mérkőzést hagy ki, és kétszer talál a kapuba. 
A következő idényben az új elnök egy sikeres, nagy csapat alapjait kezdi lerakni. Érkezik a kapus Galli, Donadoni, Massaro. Di Bartolomei szimpatizál a Milan új tulajdonosával. Maltese meséli: "Az egyik dolog, amin mindig nevetni tudott Agostino, amikor Berlusconi Pápánál tett látogatásáról beszélt. Az egész Milan ott volt, pont a Roma elleni mérkőzésük alkalmából. Egyesek szerint maga Di Bartolomei is segített a találkozó megszervezésében. Agostino elmesélte, ahogy az elnök II. János Pál mellé lépett és a következőt mondta neki: "Szentatyám, végtére is Ön pont olyan, mint a Milan. Győztes ideát hirdet szerte a világon, Istenét." A dolog teljesen megnevettette az amúgy mindig komoly Agostinót." 
1987. május 3-án két fordulóval a bajnokság vége előtt játszik újból egymás ellen a Milan és a Roma a San Siróban. A hazaiak kispadján már nem Liedholm ül, s ideiglenesen az ifik edzője, Fabio Capello irányítja a csapatot. A Roma Boniek révén ugyan vezetést szerez, de a piros-feketék négyszer is válaszolnak, s kiharcolják az UEFA Kupában való indulás jogát. Berlusconi az idény végén külön köszönetet mond a távozó edzőnek, Liedholmnak, amiért csapata alapjait lerakta s megmérettethetik tudásukat az európai hadszíntéren is. S ha a svéd mester távozik, búcsút int Agostino Di Bartolomei is. A Milan kispadjára egy szinte ismeretlen edző, Arrigo Sacchi érkezik. Az új tréner pedig már túlságosan is korosnak, az általa elképzelt játékához pedig lassúnak tartja Dibát. Helyére a Milan az AS Romából igazol, a római szurkolók egy másik kedvence, Carlo Ancelotti költözik Milánóba. A Roma elnöke, Dino Viola később egy interjúban megvallja, élete egyik legnagyobb hibája és tévedése volt, hogy ellentétben a szurkolókkal és magával a labdarúgóval, ő nem bízott már a játékos hosszú sérüléséből való teljes felépülésében.