asroma.hu

1987/88 - CESENA

A 33 éves Agostino tehát kénytelen továbbállni s jó lehetőségnek bizonyul a Cesena csapata. A játékos tehát az emilia-romagnai kisvárosba költözik. Az újonc gárda célja természetesen nem is lehet más, mint a bennmaradás. A keretet erősíti többek között a később edzőként az A ligában is dolgozó Alberto Cavasin, a fiatal kapus Sebastiano Rossi és az egyik legnagyobb fiatal csatárígéret, Ruggiero Rizzitelli, aki a következő szezonban hatalmas összegért kerül majd az AS Roma csapatához. Nehezen kezdődik az idény, az első hét fordulóban nem sikerül egyszer sem nyernie a fekete-fehér alakulatnak. Az első győzelemre a 8. fordulóig kell várni, ekkor Di Bartolomei góljával 1-0-ra győzik le a Fiorentinát.

A szezon végén végül a Cesena szurkolói örömére a vártnál magabiztosabban marad a legjobbak között, Agostino 4 góllal járul hozzá a kisebb bravúrhoz. A kiscsapat újabb szerződést kínál a rutinos labdarúgónak, de Agostino egy sportújságban elárulja, hogy szeretné Salernóban befejezni a pályafutását. A feleségének, Marisának a családja a környékről való, a szülei ott is élnek, ráadásul vár rájuk egy tengerparti nyaraló San Marco di Castellabate mellett. A Salernitana elnöke, Giuseppe Soglia egy építési vállalkozó, s minden álma, hogy csapat újra a B ligában játszhasson.

1988/89, 1989/90 - SALERNITANA

Az elnök és a játékos gyorsan meg is állapodnak mindenben. 1988. július 4-én adja hírül az ANSA: "A Salernitana megállapodott mindenben a szerződésről Agostino Di Bartolomei labdarúgóval, aki a következő bajnokságban így a bordó szerelést ölti majd magára." A déli szurkolók hamar szívükbe zárják a játékost, nem úgy a csapat trénere, Tony Pasinato. Nehezen viseli, hogy a rutinos labdarúgó többször is megosztja tapasztalatát és észrevételeit a játékostársakkal. A negyedik ligás Siena be is jelentkezik Agostinóért, egy hotelszobában össze is ülnek az érintett felek, de végül Di Bartolomei marad, nem fogadja el Siena ajánlatát. Ez viszont azt jelenti, hogy kikerül a csapatból, készülhet a tartalékokkal. Nélküle viszont bukdácsol csak a Salernitana, s végül az edző Pasinato kénytelen távozni, miután a szurkolók nyomására és a sikertelenség miatt elzavarják őt a csapattól. Agostino egyből vissza is kerül a kezdők közé, és hét góllal segíti az idénynek egészen más célokkal nekivágó csapatot a bennmaradásban. 
De ami nem sikerül az első évben, összejön a másodikban. Tizenhat egymást követő mérkőzésen nem talál legyőzőre a Salernitana, közben Di Bartolomei többször is betalál az ellenfelek hálójába. Az utolsó őszi fordulóban csúszik be az első vereség, a Taranto fekteti két vállra a bordókat. A következő találkozón San Benedetto del Trontóba látogat a Salernitana. Néhány órával a kezdés előtt Ansaloni edző magához hívja Agostinót és közli vele, hogy ezúttal nem kap helyet a kezdőcsapatban. Többek szerint egy másik középpályás, Donatelli áll az egész ügy mögött, aki nem szimpatizál Agostinóval, de ugyanakkor a tréner bizalmas embere. "Rendben van, de a kispadra nem szeretnék ülni, inkább akkor felülök a lelátóra" - válaszol Di Bartolomei. Néhány mérkőzés erejéig egy bizonyos Saracino játszik a helyén, de sérülésének köszönhetően nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt Agostino újra visszakerül a csapatba, s többé onnan ki se kerül az idény végéig a szurkolók nagy örömére. Az út a másodosztályba azonban nagyon nehéz. Két fordulóval a vége előtt hazai pályán kap ki 2-0-ra a bordó csapat a Palermo együttesétől. Az utolsó előtti fordulóban mindenképpen győzni kell a Brindisi otthonában. 1990. május 27-én természetesen a sikerre éhes salernói szurkolók ezrei kísérik el csapatukat. Di Bartolomeinek, rutinos kapitányként egy ötlete támad: a csapatot a vendég szurkolótábor előtti részre viszi bemelegíteni, aki ettől persze kellőképpen fellelkesülnek, és mérkőzés végéig tartó félelmetes buzdításba kezdenek. A másnapi lapok Gorbaciov és George Bush találkozójáról írnak leginkább, de a sportrovatok közül az egyik legtetején a következő cím olvasható: "Di Bartolomei már félig feljuttatta a Salernitanát". A bordók ugyanis Agostino bombájával 1-0-ra nyernek, a s bár csak 2 pont az előny a Giarre csapata előtt, de az utolsó fordulóban a Salernitana a már biztos másik feljutó Taranto legénységét fogadja. S az utolsó találkozón Di Bartolomeinek köszönhetően megszületik a győzelem, ami óriási siker a Salernitana csapatának életében, 24 év után újra a B ligában. A bajnokság végén Anastasi edző külön köszönetet mond az idény végén visszavonuló csapatkapitánynak. "Di Bartolomei példa volt mindenkinek, a korrektség, a tisztesség, az őszinteség, a koncentráció példája. Csak mi, aki közvetlen közelében voltunk tudjuk igazán, hogy mit is jelent számára ez a feljutás, mennyire fontos volt neki ez a siker, s az öröm, amit ezzel a szurkolóknak adhatott." Eljön hát a pillanat, Di Bartolomei 8-as számú mezben, csapatkapitányi szalaggal a karján, zsúfolásig megtelt, tomboló lelátók előtt játssza az utolsó mérkőzését. A relikviákat a hozzá legközelebb állóknak ajándékozza, az utolsó találkozón viselt cipőt a feleség, Marisa kapja, a mezt pedig Luca fia. "Új élet kezdődik a számomra, egy kicsit pihenek, aztán majd meglátjuk." - nyilatkozza a déli Mattino napilap riporterének. "Még nem vagyok biztos semmiben, de szeretnék a labdarúgás világában maradni." Az első félreérthetetlen üzenet, amit az AS Roma volt kapitánya küld a külvilágnak.

UTOLSÓ ÉVEK

Di Bartolomei az első hónapokban még jól érzi magát San Marco di Castellabatében, ahol a család villája áll. Az ex játékos gyakran beszáll a kis bárkába és kimegy a tengerre horgászni. "Azért is fejeztem be Salernóban a pályafutásomat, hogy a családomnak, főleg a feleségemnek örömet okozzak, ráadásul tudtam, hogy a Salernitana már évek óta szeretne feljutni a második ligába." 
Persze a labdarúgás a profi pályafutás befejezése után is az egyik nagy szerelme marad. Sok időt szentel a már korábban elkezdett egyik munkájának, amivel előtte a kevesebb szabadidő miatt nem nagyon tudott foglalkozni. Az Agostino Di Bartolomei futballiskoláról van szó, ami több mint 200 kisfiúnak ad sportolási lehetőséget. A sportpálya egy régi épület helyén épült fel és a labdarúgás mellett a feleség Marisa vezetésével tánctanfolyamokat is szerveznek a pálya melletti épületben. Agostino legtöbb idejét itt tölti, futballt és egyéb értékes dolgokat tanít a kicsiknek. De nemcsak a sportpályán magyarázza a foci rejtelmeit a gyerekeknek, hanem egy helyi tévécsatorna jóvoltából a képernyőn is. A program bevezetőjében Di Bartolomei pályafutásából egy-egy szebb és emlékezetesebb jelenet látható, majd Agostino beszél cselezésről, taktikáról, rúgótechnikáról. A műsor több mint egy hónapig megy adásba hétköznap délutánonként. 
A foci mellett Di Bartolomei azért mással is foglalkozik. Salernóban egy biztosítócéget hoz létre, bár ennek ügyeivel leginkább a nagyobbik fiú, Gianmarco foglalkozik. De a labda csak az első helyen szerepel gondolataiban. A pályafutása után szó van róla, hogy helyet kap a Salernitana vezetőségében, de végül nem lesz semmi a dologból. Meg amúgy is a legnagyobb álma, hogy visszatérhet a legnagyobb sikerei színhelyére, Rómába. Több volt csapattársa már megtalálta a számítását az egyesületnél, Tancredi, Conti, Maldera és Pruzzo is az AS Roma alkalmazottai és a fiatalokkal dolgoznak. De a nagy bajnokcsapat kapitányára, az egyetlen igazi római játékosára valamiért senki sem gondol. 1991 januárjában elhuny Dino Viola elnök és néhány hónapig a felesége, Flora irányítja a csapat ügyeit, de csak ameddig meg nem érkezik az ásványvizek egyik királya, Giuseppe Ciarrapico. 
Di Bartolomei 1991-ben Covercianóban képzésen vesz részt és második kategóriás edzői diplomát szerez, amivel akár a harmadik ligában is dolgozhatna. A Turris és a Nocerina csapataival tárgyalnak is, de végül nem jön létre egyik csapattal sem az egyezség. Agostino néhány barátjával közben újabb terveket is szövöget, egy golfpályát szeretnének építeni egy kisebb szállodával. Ehhez persze szükség van a megye beleegyezésére és különböző engedélyekre, amik nem nagyon akarnak megérkezni. Ezekre az időkre az énekes Antonello Venditti emlékezik vissza, aki még a '70-es években ismerte meg a labdarúgót, akinek hamar barátja lett. Az énekes is többször megfordul különböző érdekeltségeinek köszönhetően a Di Bartolomei család házának környékén, és ilyenkor persze gyakran össze is jönnek egy beszélgetésre. "Agostino nagyon ügyes volt a szervezési, politikai és a szociális dolgokban is. Úgy gondolta, hogy ő maga is hozzájárulhat valami jó dolog megvalósításához a sportban, akár kulturális téren is. Emlékszem mennyire szeretett volna találni valaki támogatót magának a politika világából, aki meghallgatta volna az ő nagy ötleteit. Aki megértette volna, amit ő meglátott ott lenn, délen, hogy micsoda tehetségek vannak, s milyen nagy lehetőségek lennének a sportban ezen a szegényebb vidéken. A focisuli megalapítását követő boldogság után azonban hamar rájött, hogy minden tervéhez szükség van politikai támogatásra és akaratra, ami viszont nem nagyon volt meg. Talán ezért is lépett politikai útra ő is, de ez neki egy eszköz volt a céljai megvalósítására, nem ideológiai kérdés." Az ex játékos később közelebb kerül a Silvio Berlusconi által alapított Forza Italia párthoz. Az alapítót Agostino jól ismeri személyesen is, hiszen a Milanban töltött utolsó évében már a Cavaliere ült az ördögök elnöki székében. Közben Venditti folytatja: "Az idő múlásával egyre szomorúbbnak, csalódottabbnak, magányosnak láttam a sok-sok akadály miatt, amik ott tornyosultak az ő álmaival szemben. Jobban belegondolva ez a helyzet talán onnan is ered, hogy Agostino sosem volt annak a világnak, kultúrának és annak nyelvezetének a szerves része, amiben mozgott. Aztán egyre többet ment vissza Rómába. Csöndben, halkan, próbált valamiféle jelt adni magáról." Róma persze Di Bartolomei számára elsősorban az AS Romát jelenti. De a nevelőegyesületből továbbra sem érkezik semmi jel számára. "Ő persze senkitől nem kért volna soha semmit" - magyarázza az énekes. "De mégis remélte, hogy az ő értékességének, a becsületességének, az ügyességének, a nagyszerű szervezőkészségének köszönhetően előbb-utóbb megemlékezik róla valaki. De az AS Románál senki nem gondolt rá, sem a technikai oldalról, sem a szervezést illetően." 
Agostino nehezen viseli a távolságot a szülővárosától és szeretett csapatától. Ami az elején jó ötletnek tűnt, hogy Rómától távol próbál szerencsét a pályafutása végeztével, egyre kevésbé elégíti ki őt, köszönhetően a sok bürokratikus akadálynak is, amik gátolják a tervei megvalósításában. Amikor visszatér az Örök Városba, az emberek és a szurkolók megállítják, körbeveszik, megtapsolják, megölelik az utcán, a bárokban vagy az éttermekben egyaránt. Ő még mindig mindenki számára csak Ago, és érzi, hogy még tehetne valamit a csapatért, amit örökre a szívébe zárt. Nápolyban egyszer egy piros lámpánál két motoros lelopja a kocsiból kilógó csuklójáról az óráját: "Micsoda kár érte, ez volt a bajnoki címért járó egyik ajándék" - meséli az éppen mellette ülő barátjának. 
Közben Salerno környékén továbbra sem akarja magukra hagyni a kicsi gyerekeket, újabb földeket vásárol, újabb sportpályákat szeretne építeni. Kölcsönöket kér a banktól, amiket szokás szerint nem kap meg. A politika eseményeit is figyelemmel kíséri, 1994. február 6-án Rómába megy, hogy részt vegyen a Forza Italia párt egyik alakuló kongresszusán. A római útjai során gyakran találkozik vagy beszél Bruno Contival is, a csapattárssal, akivel a legjobb maradt Agostino kapcsolata. Közben egyre közelebb vannak a végső kétségbeesés, a tragédia napjai. Közeleg a '94-es amerikai labdarúgó világbajnokság is, a négy évvel fiatalabb volt csapattárs, Carlo Ancelotti pedig ott ülhet segítőként Arrigo Sacchi mellett a kispadon… Az előző világbajnokságon a Rai megkérte Agostinót, hogy egyik reggeli sportműsorában kommentálja és elemezze az előző napi mérkőzéseket. Di Bartolomei örült a feladatnak és boldogan elvállalta a felkérést. Ezúttal azonban meg sem keresik őt. 
A barátja Gianfranco Coppola a talján válogatott felkészülését figyeli a helyszínen. Agostino telefonál neki, és mindent tudni akar: "Mit mond Baresi? Beszéltél neki rólam? Van valami kísérő a csapattal? Milyen a szervezés?" Agostino ezekkel a kérdésekkel valójában kér, anélkül persze, hogy kérne. DiBának a válogatott ugyan sok örömet sohasem okozott, egyszer sem szerepelt a felnőtt válogatottban, csupán a korosztályos csapatok mezét ölthette magára. A barát Coppola persze mit sem sejt. Azaz ő sem sejt semmit. "Agostino, mit érdekelnek téged ezek a dolgok? Menj ki a partra, szállj be a csónakodba és horgásszál. Nyugodtan megteheted" - feleli a telefonban. 
Május 29-én este Marisa néhány római barátja érkezik a Di Bartolomei családhoz. Együtt vacsoráznak, a tengerparton sétálnak, semmi nem utal a tragédiára. Másnap, május 30-án lesz az évforduló, Agostino számára nem egy szokványos nap, pontosan tíz évvel korábban 1984. május 30-án emelhette volna magasba a saját stadionjában, saját szurkolói előtt a BEK serleget. Két fránya tizenegyes miatt ez nem sikerülhetett. Egy álom ért ezzel véget. Tíz évvel később pedig egy másik álom. Sajnos ez utóbbi örökre. Isten Veled Ago! A Mennyország legcsodálatosabb csapatával, Masetti, Bernardini, Tre Re, Volk, Taccola... és a Menyország legcsodálatosabb szurkolótáborával, Roberto Rulli, Dante, Geppo, Luisa, Zapata... és a többi romással az oldaladon vezesd onnan fentről is a Te Romádat!