asroma.hu

Nyáron Vierchowod, Valigi, Iorio és Prohaska távoznak, helyükre Oddi, Bonetti, Strukely, Vincenzi, Graziani és egy másik brazil zseni, Toninho Cerezo érkezik. A Roma történetének talán egyik legsikeresebb idénye. Második helyezés a bajnokságban, csupán egy büntetőkkel elbukott finálé a Bajnokcsapatok Európa Kupájában és siker az Olasz Kupa döntőjében. 
Minden nagyszerűen kezdődik, vereség nélkül jut tovább a csapat az Olasz Kupa csoportjából, majd a bajnokságban a Pisa (az idényben az első gólt pont a csapatkapitány szerzi a kék-feketék ellen), a Sampdoria és a Milan ellen is begyűjti mindkét pontot a fővárosi gárda, közben a BEK-ben biztosan lép tovább az olasz együttes a svéd IFK Göteborg legénységén. Az első megálljt a Torino parancsolja a farkasoknak, ezt kihasználva a Juventus gyorsan az élre is ugrik. A Genoa, a Lazio és a Napoli legyőzése után a 7. fordulóban újra a Roma áll a tabella élén. Pont a zebrák elleni találkozón Ancelotti újra kidől hosszú ideig a sorból, s az utolsó őszi forduló után már 3 ponttal a Juve vezet. Di Bartolomei átlagosztályzata a három nagy sportnapilap alapján 6,43 az őszi mérkőzések után. 

A Giallorossi magazin márciusi számában a Curva Sud, a leglelkesebb és legfanatikusabb szurkolók rövid kis levelet írnak a csapatkapitánynak. "1983. május 5. Agostino Di Bartolomei végleges felszentelése. Végre hát, sok-sok év keserűség, meg nem értés és szenvedés után a hőn áhított bajnoki cím aranyozza be a Te pályafutásodat, amely méltán kompenzálja a Te vitathatatlan technikai tudásod, a ragyogó és komoly profizmusod és... a Te hatalmas vörös-sárga szívedet. Igen Agostino, Neked, egy igazi rómainak, ennek a scudettónak különleges íze van, duplán számít. 
A komor tekinteted, a nem befelé forduló, de mégis visszafogott természeted, a látszólag hűvös viselkedésed sohasem befolyásolták a mi szeretetünket irántad, tudnod kell, hogy amikor a Te bombáidnak köszönhetően menekültünk meg a kieséstől, mi már akkor őrülten szerettünk Téged. Nem kellett eljönnie annak a csodálatos májusi napnak 1983-ban, hogy a Te nevedet emlegesse mindenki, nekünk már jó ideje egy példakép, egy szimbólum voltál, er core de Roma. 
Ha Bearzot szövetségi kapitány nem is vett Téged figyelembe, Ago Te mindig folytattad az utadat, sose egy polémia, sose egy dühkitörés, annyi kollégáddal ellentétben, magabiztosan, a Te technikai tudásod birtokában és büszkén, hogy a vörös-sárga mezt viselheted az utóbbi több mint tíz évben, jóban és rosszban egyaránt. A góljaiddal, a kivételes profizmusoddal a Roma történelmét írtad és a mi csodálatos csapatunkat olyan célok felé vezetted, amikre nemrég még gondolni sem volt szabad. 
Urak, ez lenne hát Di Bartolomei, különleges példája a profizmusnak, a csapathoz és a színeihez való ragaszkodásnak. Mi a Torcida minden tagja csak köszönettel tartozunk Neked azért, amit a mi Románkért tettél eddig és teszel majd a jövőben, s az égbe kiáltjuk a Te nevedet és kívánjuk, hogy pályafutásod további örömökkel legyen teli, hiszen megérdemled őket." Ennyi hát a levél, ami sok mindent elárul a szurkolók szeretetéről. A Roma közben bejut a BEK elődöntőjébe és a 23. forduló után, az Udinese 4-1-es legyőzése után - többek között egy Di Bartolomei góllal - két ponttal lemaradva a Juventus mögött a második helyen áll a bajnoki táblázaton. 
Közben persze már a jövő csapatát is elkezdik építeni, felröppen a híre, hogy távozhat Liedholm mester az idény végén, bár szerződése még egy évre a fővároshoz kötné. A csapatkapitánynak nyáron lejár a szerződése, s bár ő szívesen maradna és hosszabbítana, Dino Viola elnök nem nagyon szeretné őt marasztalni. A Giallorossi áprilisi számában utolsó interjúi egyikét adja a magazin munkatársának Roma játékosként. Még bizakodva, hogy a jövő csapatában is lesz számára hely. "Agostino Di Bartolomei, minden idők legerősebb Romájának csapatkapitánya beszél" - ezzel a bevezetővel kezdi az interjút a Giallorossi. "Egy kis vicenzai kitérő kivételével mindig a Romában játszottam. Még Anzalone elnök úr küldött északra egy évre tapasztalatot gyűjteni, de azzal az ígérettel, hogy utána egyből visszatérek a csapathoz. Elmondhatom, hogy két korszakot is megéltem rövid idő alatt." 
- Mi a különbség Anzalone és Dino Viola vezetése között? 
- "Talán a profizmus. Próbálom megmagyarázni. Anzalone egy nagyon finom, kedves elnök volt, mindenkinek a barátja, az első és legnagyobb szurkoló, aki képes volt a kanyarba is menni, hogy szurkoljon. Mindenki szerette őt és ő is szeretett mindenkit. Azonban ez bajt is hozott rá és elkövetett néhány hibát. Emlékszem, hogy szerződtette Helenio Herrerát, egy nagyszerű edzőt, de megfelelő csapatot már nem tudott adni neki. A Mágus persze fellelkesítette a szurkolókat, de csodát nem tudott tenni. Aztán persze a dolog anyagi oldala sem mellékes. Anzalone nem volt egy igazi mecénás, nagyon kellett ügyelnie minden kiadásra, a mérlegre." 
- És Viola? 
- "Viola egy menedzser, azaz egy futballiparos. Neki a legfontosabb dolog a haszon és az eredmény. Így aztán egy új igazolásra is úgy tekint, mint egy befektetésre és azt számolgatja, hogy az mit és mennyit tud adni. Megvan az előnye, hogy olyan edző dolgozik vele, mint Liedholm és hogy egy valódi profi egyesületet hozott létre. A mai Roma egyik tagadhatatlan alkotója, talán a legnagyobb." 
- De mégis kivel? 
- "Azt hiszem nyugodtan mondhatom: Liedholmmal. Egy páros két teljesen különböző emberrel, akik mégis tökéletesen egymásra találtak és összeforrtak." 
- És a játékosok? Nekik milyen szerep jutott? 
- "Mindig azt mondtam, egy nagy csapat olyan, mint egy mozaik. Sok kis apró részből áll, amik együtt egy csodálatos alkotás lesznek. Ha elveszel belőle egy részt is, oda lesz a szépsége." 
- Hova juthat el ez a Roma? 
- "Talán jobb lenne úgy a kérdés: meddig tarthat? Szerintem a legfontosabb célokat már elértük. Megnyertük a bajnokságot, az Olasz Kupát és éppen harcban vagyunk a BEK serlegért is. Szóval az alapokat kéne megerősíteni, hogy ez az állapot a lehető legtovább tartson az időben." 
- Mennyit számított a fejlődésben Falcao érkezése? 
- "Elég sokat. Paulo komoly és nagy játékintelligenciával rendelkezik. De méltatlan lenne nem említeni Contit, Pruzzót és a többieket is." 
- Csak április elején járunk, de egy hónapja már folynak a találgatások az átigazolásokkal kapcsolatban. Hallani lehet Tacrediről, aki a Milánba megy, Conti a napoliba, Pruzzo a Fiorentinába, Di Bartolomei az Interbe... 
- "Minden évben ez történik." 
- Nem zavarják ezek a hangok? 
- "Az ember természetétől függ. Valakit váratlanul is érhetnek ezek a pletykák, és érzelmileg jobban befolyásolhatják. Mások viszont nem esnek kétségbe, és nem foglalkoznak a dologgal. Fontos lenne, hogy ne adjunk túl nagy súlyt ezeknek a dolgoknak. Egy igazi profinak különben is a maximumot kell nyújtania akkor is, ha éppen a következő csapata ellen lép pályára." 
- Nem gondolja, hogy az elnök úrnak minél hamarabb alá kellene íratnia ezeket a szerződéseket? 
- "Ki tudja, hogy nem éppen ezen dolgozik már? Egyes dolgokat nem kell nagydobra verni. S ez szerintem így helyes." 
- Ön mondta, hogy a Romának sokáig kéne ezen a szinten maradnia. A szurkolók azonban félnek ezektől a hírektől... 
- "Tavaly a hasonló hírek szerint Falcaónak, Pruzzónak is Continak is már el kellett volna mennie innen, mégis mindhárman itt vannak." 
- Önről azt mondják, hogy az Inter vagy a Napoli csapatánál köthet ki. 
- "Én szeretnék a Romában maradni, a célom is az, hogy egész életemben vörös-sárga maradhassak. Római vagyok, itt él a családom, itt van a lakásom. Persze meg kell nézni azt is, hogy mik a vezetőség céljai. Ugyanis nagyban tőlük függ és nem tőlem. Ha szeretnék, én készen állok, ha más terveik vannak, akkor nyilván csomagolnom kell, erre is készen állok, akkor nyilván máshogy kell szerveznem az életemet." 
- Úgy gondolja, hogy ez a mostani Roma minden idők legjobbja? 
- "Hát az eredmények ezt mondják. De nekem nagyon tetszett Manfredini, De Sisti, Angelillo, Menichelli Romája is. Később a Cordova és Prati féle is egy szép kis csapat volt. Hogy éppen kinek mennyire is sikerül naggyá lennie az a kortól, a pillanattól és sok egyéb dologtól is függ." 
- Azt akarja ezzel mondani, hogy visszaesett a labdarúgás színvonala? 
- "Mondjuk úgy, hogy más labdarúgás ez, profibb, inkább olyan számítógép vezérlésű, kevesebb szívvel." 
- Nem zavarja, hogy Falcao jóval többet keres Önnél? 
- "Egyáltalán nem zavar. Ha a Roma úgy gondolja, hogy bizonyos összeget kell neki adni, ez nyilván azért van, mert Paulo megérdemli ezt a fizetést." 
- Nem zavarja, ha valaki a Romát Falcaóval és nem Önnel azonosítja? 
- "Úgy emlékszem a csapatkapitány Di Bartolomei. Liedholm őt bízta meg ezzel a tiszteletbeli feladattal, amit nagyon fontosnak tart." 
- Ha Liedholm távozna, követné őt? 
- "A Roma érdekében nagyon remélem, hogy ő maradni fog. De nem vagyunk azért összekötve, tehát az útjaink el is válhatnak egymástól." 
- Hogy ítéli meg Bruno Conti kirohanását Viola ellen? 
- "Nem volt semmi kirohanás, Bruno csak elmondta, amit éppen gondol. Egy világbajnok, 28 éves és garanciákat szeretne a jövőt illetően. Viola majd értékeli a kérést és együtt találnak valami megoldást. Ne adjunk túl nagy súlyt ezeknek a dolgoknak." 
- Akkor most kiárusítás lesz a Románnál? 
- "Egyáltalán nem hiszem, sőt, meg fog erősödni a csapat." 
- Kit igazolna le, ha tehetné? 
- "Ezt majd Liedholm és az elnök döntik el, miután értékelték a helyzetet. Én csak a csapatkapitány vagyok. Maradona persze jól jönne, de van már nálunk két külföldi, nem is akármilyenek." 
- Ha abbahagyja a labdarúgást, mit szeretne, hogy emlékezzenek Önre a szurkolók? 
- "Mint ahogy ma Francesco Roccával teszik. Szinte még jobban szeretik, mint valaha. Én azonban zárkózottabb vagyok, gyakran nem hozom nyilvánosságra az érzéseimet. Sajnálom, de hát nem tehetek mást, ilyen vagyok." 
- Egy utolsó kérdés: Bajnokcsapatok Európa Kupája? 
- "Csodálatos lenne. Ott vagyunk mi is, sikerülhet is, hiszen a döntő az Olimpicóban lesz. De ne bízzuk el magunkat, ez lenne a legnagyobb hiba. Bárki is lesz az ellenfél, Liverpool, Dinamo Bucarest vagy Dundee, meg fog gyűlni a bajunk velük." 
A európai hadszíntéren az olasz csapat ellenfele a skót Dundee United az elődöntőben. Ahogy az előző évben Liedholm az UEFA Kupát feláldozta a bajnoki cím miatt, most is hasonló történik, csak a svéd mester ezúttal a nemzetközi kupát választja a bajnokság rovására. Április 21-én 2-0-ra kikap az olasz bajnok Skóciában. Ráadásul a visszavágó előtt jön a mindent eldöntő összecsapás a Juventus ellen. Egy esetleges győzelem esetén egy pontra megközelíthetnék a fővárosiak a zebrákat, s újra nyílt lenne a scudettóért folyó harc. Az északiak elleni találkozót Agostino kihagyja. A két csapat nem bír egymással, s gól nélküli döntetlennel ér véget a mérkőzés. Lehet koncentrálni a BEK visszavágóra. Április 25-én telt ház és a szokásos félelmetes hangulat várja a csapatokat az Olimpicóban. A döntőhöz a Romának három gólt kell lőnie, és közben persze nem szabad egyet sem kapni. Pruzzo szerencsére kirobbanó formában van, és már az első félidőben ledolgozza a hátrányt két találatával. Már csak egy gól választja el a Romát a legrangosabb kupa döntőjétől. A 60. percben Pruzzót terítik le a tizenhatoson belül, Vautrot játékvezető nem sokat gondolkodik, tizenegyes! Agostino Di Bartolomei veszi kézbe a labdát és teszi le a büntetőpontra. Az Olimpiai stadionban néma a csend. Majd jön a lövés, a labda balra, a kapus jobbra, 3-0 és az AS Roma története során először és máig is utoljára BEK finalista. Közben a közönség és a szurkolótábor többször szimpátia megnyilvánulásokat tart a kapitány mellett, hiszen egyre biztosabbnak tűnik, a vezetőség nem akar szerződést hosszabbítani Agostinóval. A bajnokság május közepén ér véget, az utolsó fordulóban a Verona ellen nyer a Roma 3-2-re többek között Di Bartolomei góljával. Az utolsó bajnoki gól az AS Roma mezében. A Roma végül két ponttal lemaradva a Juventus mögött a második helyen zárja az évet. Két és fél hosszú hét marad felkészülni a BEK döntőre. 
Képzelhető milyen feszültségben telik a várakozás a nagy napra. Közben persze már folynak a tárgyalások az új kiszemeltekkel is. A svéd mestert ugyan még egy évig Rómába köti a szerződése, de távozása mégis egyre valószínűbbnek tűnik. A csapatkapitánynak pedig csak nem kínálnak új szerződét, így hiába a szurkolók szeretete, az ő búcsúja is egyre közelebb van. Aztán persze a nagy nap is elérkezik. A két legidegesebb játékos Bruno Conti és Agostino Di Bartolomei. A csapatkapitány nagyon korán ébred a finálé reggelén. Liedholm engedélyével kimenőt kap rövid időre, s végigjárja a kerületeket, ahol felnőtt. Tormarancia, Garbatella, majd éppen időben visszaér a reggelire és a taktikai megbeszélésre. 
Róma, 1984. május 30., Olimpiai Stadion, 20 óra 15 perc. Bajnokcsapatok Európa Kupája, döntő mérkőzés az AS Roma és a Liverpool csapatai között. A vörös-sárgák Tancredi, Nappi, Bonetti, Righetti, Falcao, Nela, Conti, Cerezo, Pruzzo, Di Bartolomei, Graziani összeállításban futnak ki a játéktérre. Fantasztikus hangulat, több mint 70 000 néző, a hazai szurkolótábor előtt a kiírás: "Non passa lo straniero". A csapatkapitány Agostino Di Bartolomei egyik utolsó meccse az AS Roma mezében, ahogy nyilatkozza a találkozó előtt: élete legfontosabb mérkőzése. "Nem titkolom, ez valóban az életem mérkőzése. Annak a csapatnak a mezében játszhatom, amitől sok mindent kaptam, s amit örökre a szívembe zártam. Egy győzelem a pályafutásom csúcsát jelentené, többet nem is kérhetnék." Tudja, hogy nem maradhat abban a csapatban, aminek gyermekkora óta lelkes szurkolója. De még a távozás előtt BEK döntőt játszik a saját városában, a saját stadionjában, a saját közönsége előtt. Nem csoda, ha ő hajt és küzd talán a legjobban. A tribünön ül Sven Goran Eriksson is. Persze nem véletlenül. Ugyanis már mindenki tudja, hogy ha nincs is meg az olasz engedélye, ő vezeti majd a vörös-sárga csapatot a következő idénytől. Liedholm visszatér a Milan csapatához. A Curva Sudban ugyan feltűnik egy kiírás: "Egy kanyar szívétől egy mester szívéig: maradj velünk Barone!" De már nincs mit tenni, az érzelmek mit sem érnek. A pályán Neal és Pruzzo góljai után jöhet a hosszabbítás. Többen már levegő után kapkodnak, de Agostino csak megy előre. A 114. percben szokásos nagy erejű távoli bomba, vendégek kapusa Grobbelaar nem érheti el a labdát... Így emlékszik néhány perccel később Di Bartolomei: "Azzal a nagy távoli lövéssel egy pillanatra azt gondoltam, hogy mi nyerjük a kupát. Már bent láttam a labdát, de a legvégén valakin megpattant és végül szöglet lett belőle. Dühkitörés fogott el." Az utolsó percben is a Roma próbálkozik, a csapatkapitány remek labdát tálal a nagy helyzetben lévő Graziani elé, de ő rosszul kezeli le a labdát, oda a lehetőség, jönnek a büntetők. Óráknak tűnő feszült percek. Aztán Graziani kezdené, megindul a kijelölt kapu felé. De Nils Liedholm az utolsó utáni pillanatban meggondolja magát. Mégis a kapitány legyen az első ítéletvégrehajtó. Liedholm: "Egyből előnyt akartunk szerezni, pszichológiai okokból is. Úgy gondoltam, hogy ő koncentrál leginkább és biztosan nem fog hibázni." S a kapitány nem is hibázik. A két világbajnok, Graziani és Bruno Conti azonban igen, s a BEK serleg végül a Liverpool otthonába kerül. Talán az egész történelem megváltozik, ha akkor ott Liedholm nem úgy dönt az utolsó utáni pillanatban, hogy kezdje mégis Agostino. Órákig csak döbbenten és némán a helyükön ülő, síró szurkolók... Lehajtott fejű, maguk elé bámuló játékosok. Egy álommal kevesebb. Lesz-e valaha újra ilyen lehetősége az AS Romának? A hazai öltözőben is nagy csend honol. Bár egyesek kisebb csetepatéról számolnak be, amiről pontosan sohasem derül ki az igazság. Agostino vonja felelősségre a brazil Falcaót, amiért nem volt bátorsága a döntő pillanatban büntetőt lőni. Van, aki pofonról is beszél, van, aki csak indulatos számonkérésről, van aki szerint az eset meg sem történt. 

Az elbukott döntő után játssza Agostino utolsó mérkőzéseit a Romában. Az Olasz Kupa negyeddöntőjében a Milan együttesét búcsúztatják a fővárosiak, majd az elődöntőben a Torino gárdáján lépnek túl. A két mérkőzésből álló finálé első találkozóját Veronában rendezik, és Cerezo valamint Storgato góljaival 1-1-es döntetlenre végeznek a csapatok. Jöhet a visszavágó, az utolsó felvonás az AS Roma mezében. 1984. június 26. Egy nappal a visszavágó előtt hivatalosan is bejelenti Agostino a távozását. 308 bajnoki mérkőzés az AS Roma mezében, ebből 146 csapatkapitányként és 66 gól. A mérkőzés napján egy nyilvános levél jelenik meg a római sportnapilap, a Corriere dello Sport hasábjain. A szurkolók búcsúznak benne a kapitánytól. "Nehéz, nagyon nehéz arra gondolni, hogy ma van a búcsú napja, azé a napé, amit sosem szerettük volna, hogy eljöjjön. A pillanata, amikor azt mondják neked: "Nézd, a kapitányotok készül elmenni". Hogy tudnánk téged elképzelni az Olimpicoban, egy másik csapat mezében kifutni az öltözőből? Kedves Agostino, sok mindent szeretnénk neked mondani, beszélni hozzád, veled sírni, de helyes lenne? De talán jobb ez így, elköszönni tőled ezzel a levéllel, az egész szurkolótábor szimbolikus ölelésével a mi kapitányunknak. Mennyire csodáltunk téged kedves Ago, mennyire értettük és tiszteltük lét és életmódodat. Hogy nem akartál felkapott személyiség lenni, a harcosságodat, az áldozathozatalodat, az akaratodat, de a te nagy alázatosságodat is, ezek mindig ott lesznek a mi segítségünkre. Sosem tudjuk majd elfelejteni, amikor a mérkőzések végén elköszöntél tőlünk magasba emelve a karodat, kissé félénken, de hálával tele. Sosem felejtjük, amikor megtapsoltál minket, mindenféle színészkedés nélkül, őszintén a te szurkolóiddal. Ezek a dolgok többet érnek, mint egy tánc a Curva Sud előtt vagy egy zászló körül. Tudjuk jól, mert mi az olyan emberektől tanultunk sokat, mint amilyen te is vagy. Azt a magasba emelt kart, azt az elismerően billentő fejet ma talán utoljára fogjuk vörös-sárgában látni, s emiatt nagyon szenvedünk. Egy tanár voltál a számunkra, a pályán és az életben egyaránt, megtanítottál minket küzdeni a helyes módon, neked köszönhetően büszkék lehettünk, hogy rómaiak és Roma szurkolók vagyunk, benned testet öltött minden római fiú álma, hogy a saját városuk csapatáért játszhassanak. Te nemcsak játszottál a Romáért, de szenvedtél, sírtál, és örültél, talán mint senki más, mert a te győzelmeid nemcsak egy labdarúgó győzelmei voltak, de egy római, Roma szurkoló srácé is. 
A Te bajnoki cím megszerzése után mondott szavaid örökre az elménkbe, a szívünkbe vésődtek, mint egy öröksége mindazoknak a srácoknak, akik látták benned az embert és szerettek téged. Nehéz téged elmenni látni. Egy nagy gombóc van a torkunkban, de a hiba talán bennünk, ultrákban van, amiért sokszor a szívünkkel gondolkozunk. 
Valaki talán azt mondhatná: a játékosok jönnek-mennek, a Roma marad. Egyet is értenénk vele, helyes érvelés, de te nem olyan vagy, mint a többiek, nem csak egy labdarúgó vagy, hanem a mi szerves részünk. Olyan, mintha valaki belemászna a szívünkbe és kiszakítana onnan egy darabot. 
Ago, mi nem szeretnénk senkit vádolni, nem szeretnénk befolyásolni és beleszólni az egyesület döntéseibe és problémáiba. Amit azonban nem tudunk elkerülni az az, hogy nagyon fájjon, legalább ez engedtessék meg nekünk. Mit is mondhatnák még neked... Butaságnak tűnhet, hogy jókívánságokat fejezzünk ki neked az új csapatodhoz, mi értelme lenne? Talán még most sem hisszük el, nem akarjuk elhinni az egészet. Még reménykedünk, hogy a sportlap címlapján azt olvassuk: "Agostino a Romában marad". De ez csak álom, egy buta illúzió, így aztán csak a könnyek maradnak, és a hatalmas szereted irántad. 
Kedves Ago, lőjél ma egy gólt a mi kedvünkért, ez segíthet, hogy bátorságot gyűjtsünk. Szeretnénk látni a karjaidat, amint magasba emelik a kupát a kanyar előtt, szeretnénk mosolyogni látni téged előttünk. Mindannyian nevetni és sírni fogunk, mert van egy nagy emberünk, aki szeretett minket. Szia Kapitány! Az egész Commando Ultrá Curva Sud" Búcsúzni pedig csak szépen szabad. A Curva Sud előtt egy hatalmas kiírás: "A Romát vették el tőled, de nem a te kanyarodat. Köszönjük Agostino!"

A mérkőzést és az Olasz Kupát a Roma nyeri, miután egy öngólnak köszönhetően 1-0-ra verik a visszavágón a Verona csapatát. A serleget persze a szomorú kapitány, Di Bartolomei emeli a magasba, majd utoljára int a többieknek, menjünk megköszönni mindent a szurkolóknak. A pálya közepén a fiatal Giuseppe Giannini még megöleli és megpuszilja a kapitányt. Egy korszak szimbolikus vége és egy újabb korszak kezdete. Két római, Roma szurkoló szimbólum váltja egymást. Di Bartolomei az öltözőben a 90 perc után csak a szurkolókról beszél: "Nagyon meghatódtam, csodálatosak voltak. Hatalmas dolgot kaptam tőlük, igazi, őszinte szeretetet. Ők nagyon fognak hiányozni, minden más nem." 

Ezzel ér tehát véget Agostino Di Bartolomei pályafutása az AS Roma színeiben. A szerződés lejár, a kapitány pedig távozik, anélkül, hogy bárki is beszélne hozzá, magyarázatot vagy okokat említene neki. Ő pedig túl büszke ahhoz, hogy kérdezzen. Felemeli a telefonkagylót és hívja a kevés szám egyikét, amit fejből is ismer. Persze Nils Liedholm válaszol a vonal másik végén. Agostino szeretné követni a svéd mestert az új csapatába. Liedholm meséli: "Agostinónak a Torino csapatához kellett volna igazolnia, de ő nem nagyon akarta. Felhívott engem, miután én már aláírtam a szerződésemet a Milánnal. Igazából engem a szerződés még egy évig a fővárosba kötött volna, de nem voltam már motivált, úgy éreztem nincsen már több dolgom. Így aztán elfogadtam a Milan ajánlatát, akik egy új csapatot akartak építeni és egy nagy sorozat lehetőségének alapjait lerakni. Agostino hívott, én pedig egyből igent mondtam neki." 
1984 nyarán a római sportnapilap, a Corriere dello Sport a következő címmel jelenik meg: "Ciao Capitano". Agostino meséli az újság munkatársának és olvasóinak: "Tizenöt az én Romámban eltöltött év alatt, büszkén mondhatom, hogy sohasem árultam el és tagadtam meg az elveimet, sohasem kötöttem kompromisszumokat. Sok mindent lehet rólam mondani, de a profizmusomat illetően senki sem szólhat egy szót sem. Úgy hiszem példát mutattam, egy kis nyomot hagytam a Roma történelmében és nem csak a mérkőzésekkel és a góljaimmal." Talán érezhető, hogy nem egy nyugodt búcsú. A szurkolók örökre a szívükbe zárták, talán úgy, mint senki mást, talán csak Losi és Bruno Conti kapott ilyen szeretetet. A csapattársak azonban nem szeretik őt, legalábbis nem sokan. Talán túl nagy a különbség közöttük, s ez mindenkinek szemet szúr. Di Bartolomei most valakinek visszaszól, leginkább annak, aki messziről érkezett Itáliába, de a nehéz helyzetekből sokszor kivonta magát, az ütközéseknél sokszor visszahúzta a lábát. "Ezalatt a tizenöt év alatt sok labdarúgót láthattam közelről, többen jó kis játékosok, de nem átlag felettiek. Egy igazi nagy sztár vagy bajnok? Nem, nem tudnék mondani senkit. Pontosabban Francesco Rocca egész biztosan az lett volna. Ő volt a legügyesebb, de a legpechesebb is. Ha nincs a sérülése, az ő képességeivel és fizikumával egész biztosan a világ legjobb védőjévé válik. De nem volt szerencséje, mint ahogy Peccenininek sem." A szavak címzettje bizonyára a brazil Falcao, akivel sosem alakult ki egy jó kapcsolat. "Igazából nincs egy csapattársam se, akihez igazán kötődnék. A labdarúgás kegyetlen, nem minden arany, ami fénylik. A csapattársak között egy erős rivalizálás van. Nem szép dolog, tudom, de hát ez van. Az érem másik oldala. A pályán mindenki egységes, de azon kívül... A barátaim így inkább a labdarúgás világán kívül vannak." Mit visz hát magával Agostino a Romában töltött évekből? "Az életem legszebb és legjobb részét. Tudom, hogy keserű és nehéz az elválás és a távolság, ami sokba fog nekem kerülni. Róma a városom, a Roma az én csapatom. Rengeteg dolgot mondhatnék, de nem fogok polemizálni. Csak magamat tagadnám meg. Egy ember korrektsége és stílusa ezekben a pillanatokban mérhető le a legjobban. A keserűséget kitörli a szurkolók szeretete. Üzenetek, telefonhívások, levelek ezreit kapom, amik hihetetlen érzékenységről tanúskodnak. Hogy miért megyek el? Igazából nem tudom. Remélem csak egy technikai döntés, különben a vezetőség gyengeségéről adna bizonyságot. De ez már egy lezárt fejezet. Nincs semmiféle bosszúvágy. Megpróbálok máshol nyerni, egy másik csapattal, Rómától távol. Úgy érzem, emelt fővel távozom, s azzal a tudattal, hogy példát mutattam. Ezt persze sokan nem értékelték, de a szurkolók megértettek. Ez az én kis személyes bajnoki címem, a saját győzelmem. Győztesként távozhatok, nem vesztesként. Egyelőre nem szeretnék arra a napra gondolni, amikor először lépek majd pályára a Roma ellen."