asroma.hu

A Roma a maga külföldijét Brazíliában keresi. Zico vagy az Európában még kevésbé ismert Falcao? Végül Dino Viola az utóbbi mellett dönt, és Paulo Roberto Falcao költözik az Örök Városba az Internacionel di Porto Alegre csapatából. Di Bartolomei iránt többen is érdeklődnek a nyáron, a Napoli és az Inter a legkitartóbbak, de végül a csapatkapitány marad a Románál. Csapatkapitány, ugyanis a nyáron Liedholm őt jelöli ki a megtisztelő szerepre, bár ha Santarini is pályára lép (a bajnokságban csupán hétszer), még az idősebb csapattársáé a karszalag. Persze a svéd mester döntése nem véletlenül esik Agostinóra: "Nagyon számított rá. Sokszor Agostinóval nem volt szükség szavakra, én gondoltam valamire és ő egyből megértett. Ami a labdarúgót illeti, nagyon szerettem a hatalmas bombáit, a könnyedséget, amivel lőni tudott. Negyven, ötven méteres hosszú átadásai voltak, s rendre hajszál pontosak. Nagy előny volt egy ilyen játékos a csapatban. Mindig felemelt fejjel játszott, s ki tudta választani a legjobb megoldást. Viszont csak akkor cselezett, ha egy-két ellenféltől meg kellett szabadulnia, magáért a szépségért soha. Nagyon intelligens volt, a pályán több poszton is szerepelt. Játszott a támadók mögött, védekező középpályást, majd később söprögetőt is. A vérében volt az irányítás. Mindenki azt gondolja, hogy Falcao volt az igazi irányító a pályán, aki vezette a csapatot, de ez nem igaz. Agostino Di Bartolomei volt az. Falcao is vezéregyéniség volt, de ő nem beszélt. Agostino viszont sokat beszélt, gyorsan, hangosan, egyből el tudta mondani, hogy mit kell tennünk a taktikát illetően, s sokszor ennek köszönhetően tudtunk megfordítani már elúszottnak tűnő mérkőzéseket." Agostino pedig büszkén viseli a felelősséggel is járó csapatkapitányi szalagot. Bruno Conti így emlékezik: "Agostino sosem veszítette el a fejét. Amikor a játékvezetőkhöz fordult, hogy reklamáljon, ezt mindig a lehető legudvariasabban tette, két kezét mindig a háta mögé téve, nagy nyugalommal és higgadtsággal. Ugyanígy tett az ellenfelekkel, a mérkőzés legkiélezettebb pillanataiban is. Persze a csapattársakkal is, ha néha lehettek a tanácsai csípősek is vagy indulatosak, de komoly veszekedésekre vagy összeszólalkozásokra nem emlékszem." Franco Tancredi egy másik fontos dolgot is megemlít a kapitánnyal kapcsolatban: "Minden mérkőzés végén akármi is volt az eredmény, mindannyiunkat magához hívott és köszöntenünk kellett a szurkolókat. Ez az érettség jele volt, s persze a tiszteleté a szurkolók felé, akik jegyet vettek, hogy nekünk szurkoljanak. Úgy tűnik, ma már senki sincsen aki ad ezekre a dolgokra. Az öltözőn belül egy biztos igazodási pont volt, akire mindig lehetett számítani mindenben. Amikor valami nehézséggel kellett szembenéznünk, az elsők között szólalt fel és mindig talált valami megoldást. Ő szervezte a gyűjtéseket, amikor az elnök úrnak, a feleségének vagy valamelyik vezetőnek vettünk ajándékot, s vele mindig jól jártunk, mert remek ízlése volt. Néha talán morogtunk is, mert elég drága boltokba járt, de végül mindig mi is elégedettek lehettünk." 
Az idény aztán jól indul, győzelem Comóban, 3-0-ás siker a Kupagyőztesek Európa Kupájában a kelet-német Carl Zeiss Jena ellen, majd újabb két pont a bajnokságban, a Brescia ellen. Jenában aztán az első nagy pofon, 4-0-ás vereség és búcsú az európai kupáktól. A mérkőzéshez persze hozzátartozik a dopping gyanúja, a kelet-németek az átlagosnál is kirobbanóbb erővel száguldoznak, de a lefújás után elmarad a kontroll, nincs doppingellenőrzés, a Roma tehát búcsúzik, de marad az örök gyanú. Az 5. fordulóban újabb sima négyest kapnak a farkasok Nápolyban, s már-már kezdik újra leírni őket. De szerencsére hamar jön a feltámadás: Pruzzo triplájával 4-2-re nyer a Roma Milánóban az Inter ellen, s az újságok újra csak felsőfokban írnak a fővárosiakról. A csapat egyik legjobbja Agostino Di Bartolomei. A Giallorossi magazinnak így nyilatkozik: "Mindig megpróbáltam a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Idén mindenki azt mondja, hogy jól játszom, és formában vagyok. De az elmúlt években is voltak remek peridusaim." Falcaoról és a brazil fontosságáról is beszél: "Valaki azt írta, hogy irigy vagyok rá. Nincs ennél semmi valótlanabb. Sőt, a pályán nagyszerűen megértjük egymást és nagyon tisztelem őt. A Romának egy nemzetközi klasszisra volt szüksége. A csapat pedig sokat profitál a magabiztosságából, s a remek helyezkedéséből." Falcao, mint De Sisti, legalábbis Agostino számára. Egy biztos igazodási pont, ami oly fontos a kapitánynak. "Lehetséges, nem mondom, hogy nem így van. Picchióval (De Sisti; F72) nagyon jól kiegészítettük egymást, de most Falcaóval is ez a helyzet." Mit mondana ma Liedholmnak? "Köszönet a bizalomért." Dino Violának? "Semmi különöset." Anzalonénak? "Neki köszönhetek szinte mindent, ő indította el a pályafutásom, s már az ifiktől kezdve végig figyelt rám." A közönségnek? "Di Bartolomei romás a fejétől a talpáig, egy olyan populáris városrészben nőtt fel, mint Tormarancia, tudja, mit jelent szurkolónak lenni és szenvedni. Di Bartolomei mindig szenved, amikor a Roma nem nyer, még ha nem is szereti ezt mutogatni és nem is tart nagy szózatokat ennek igazolására." Hogy az új brazil labdarúgó valóban milyen hasznos, nemcsak az egész Roma, de Agostino számára is, arról egy másik interjúban is beszél: "Már többször is mondtam, hogy Falcao a hab, de a torta is már szép nagy volt. Paulo Robertóval én is sokkal jobban ki tudok teljesülni a pályán, nyugodtabb lehetek egy ilyen nagy bajnokkal a hátam mögött. Szóval Falcao az a plusz, ami hiányzott nekünk." 
Az őszi idény többi mérkőzésén is szárnyal a Roma, a bajnokság felénél, 39 év után először, az első helyről várja a folytatást. Tavasszal is remekelnek a fővárosiak, Di Bartolomei egész fantasztikus idényt produkál. A 25. fordulóban három csapat, a Roma, a Juventus és a Napoli azonos pontszámmal állnak a táblázat élén. Aztán elég egy döntetlen az Ascoli ellen a 26. fordulóban, a zebrák azonnal kihasználják a botlást, és egy ponttal megelőzik a farkasokat. A következő játéknapon sima 5-0-ás győzelem a Perugia ellen többek között Di Bartolomei góljával.

A játékos nemcsak a Roma labdarúgói közül emelkedik ki, de a teljesítménye messze a legjobb az egész olasz bajnokságban. A sportlapok átlagosztályzatai is ezt támasztják alá 27 forduló után: 6,74. Még a közelébe sem ér senki. Csak a válogatott szövetségi kapitánya, Enzo Bearzot nem akar tudomást venni a fiúról. Aki a góljai után már többször mutat nagyobb örömet a tőle megszokottnál. Erről Roberto Renga, a római Paese Sera napilap munkatársa a következőket írja: "Talán érzéketlen lenne? Hát nem, csak éppen a gól, akár rúgod, akár kapod, a játék része. Sőt, a munka része. Valaki el tud képzelni egy hivatalnokot, aki örömében, amikor jó helyre tett egy pecsétet, feláll az asztalra, és azon ugrál? Agostino bizonyára nem. De most a felesége Marisa többször elmondta és elismételte neki, hogy a hivatalnokok is megbolondulhatnak a boldogságtól, feldobálhatják a pecsétjeiket a levegőbe. S most Agostino végre mosolyog, megnyílik, beszél, kacsingat. Szinte már szimpatikus." Majd a magánéletéről a következőket írja: "Di Bartolomei valóban, ahogy mondják róla szinte már közhelyként, más a többi labdarúgótól. Könyveket olvas, az edzőtáborba versesköteteket cipel magával, szabadidejét művészeti galériákban és múzeumokban tölti, helyesen és érthetően beszél olaszul, s a legbutább kérdésekre is tud válaszolni. Persze azért nagyon nem kell csodálkozni ezen, Di Bartolomei végeredményben nem más, csak egy normálisan gondolkodó fiatal." 
A kapus, Franco Tancredi meséli: "Ami a kultúrát illeti, Agostino jóval felettünk és az átlag labdarúgók felett állt. Ez leginkább akkor ütközött ki, amikor éppen nem a munka volt a legfontosabb, összejöveteleken, közös vacsorákon náluk vagy valamelyik étteremben. A külföldi tornák vagy mérkőzések alkalmával Liedholmmal együtt az első dolgaik között volt, hogy kiállításokra mennek kettesben. Emlékszem egyszer Hollandiában Van Gogh képeit mentek megnézni." Majd a csapattársak közül a legjobb barát, Bruno Conti folytatja: "Vele az edzések után vagy a pihenőnapokon is sokszor beszélgettünk és találkoztunk. A feleségével Marisával is nagyon jó volt a kapcsolatom." 
A bajnokság 28. fordulójában jön a várva várt rangadó, Torinóban, a Juventus ellen. A játéknap előtt egy pont csak a torinóiak előnye a Roma előtt. Egy esetleges győzelem bajnoki címet érhetne. Di Bartolomei még az Ascoli elleni mérkőzés előtt nyilatkozta a következőket: "Nem megyünk már semmire a döntetlenekkel. A hátralévő öt mérkőzésen öt győzelemre van szükségünk." Majd amikor az újságíró megkérdezi: Torinóban, a Juventus ellen is? - a kapitány csak ennyit felel: "Miért, ott tilos nyerni?" Mert Agostino ekkor még nem tudja, hogy tényleg tilos… Gyűri egymást a két csapat, nagy harc folyik a pályán, szinte helyzetek nélkül. Aztán fél óra telik el a második félidőből, amikor Bruno Conti csavarja a labdát a kapu elé Pruzzo fejjel még tol egyet a labdán, majd a berobbanó Turone a hálóba bólint. A játékvezető azonban les címén érvényteleníti a minden visszajátszás szerint is teljesen szabályos találatot. Ez csak a csúcsa a bajnokság második felében tapasztalt számtalan "érdekes" játékvezetői ítéletnek, amik rendre a Juventust segítetik, és a Romát hátráltatják. Bajnok tehát a Juventus, a Romának meg kell elégednie a második helyezéssel, valamint az újságok általános véleményével, amely szerint a farkasok voltak a legerősebb csapat és ők játszották a legszebb futballt az idényben. A bajnokságban DiBa valamennyi mérkőzésen pályára lép, hat gólt szerez és 6,71-es átlagosztályzatával messze a csapat legjobb játékosa Tancredi (6,47) és Ancelotti (6,43) előtt. 
Némi vigaszt az Olasz Kupa újabb megnyerése jelent. A bajnokság befejezése után kezdődnek a kupaküzdelmek, s a Roma a Fiorentina és a Juventus testén keresztül jut újra a döntőbe, ahol csakúgy, mint az előző évben, a Torino az ellenfél, ezúttal azonban két találkozón. Az Olimpicóban Ancelotti szerez vezetést, de Santarini öngóljával egyenlítenek a bikák, s 1-1-es döntetlennel ér véget az első találkozó. A torinói visszavágón Cuttone és Di Bartolomei eredményesek, jöhet tehát megint a hosszabbítás, majd mivel az állás nem változik, a mindent eldöntő tizenegyesek. Ezúttal is a fővárosiak összpontosítanak jobban, így az Olasz Kupa serleget ismét a Roma szerzi meg.

 
A La Gazzetta dello Sport egyik száma hosszú cikket ír a játékosról, amiben az Agostino életében fontos embereket is kérdezi a játékosról. 
Az édesapa: "Nem igaz, hogy én vagyok az első szurkolója, elsősorban az apja vagyok. A szurkolásnak az egész Romának szól. Már fiatalon, iskolás koromban kezdődött ez a szenvedély, azóta követem a vörös-sárgákat. Emlékszem Testaccióra, az első bajnoki címre, a híres Juventus elleni 5-0-ra, olyan zsenikre, mint Guaita vagy Scopelli." 
- És Agostino? 
- "Ami a szurkolásomat illeti, hátrányt jelent. Kimegyek a stadionba és vissza kell fognom magamat." 
- De mit gondol magáról a játékosról? 
- "Megvan a klasszisa és ezért is nehéz időkön is keresztülment, különösen mert a saját városában nevelkedett. A legnagyobb hátránya, hogy ő is gyerekkora óta nagy Roma szurkoló. A család egyik barátja, Anastasi vitte el őt a Romához. A pályafutásából két pillanatra mindig emlékezni fogok: a bajnoki címre az ifikkel az Atalanta ellen és az első A ligás góljára a Bologna ellen. Ma sokat szenvedek és izgulok miatta, idegenbe már el sem utazom, hogy ő is nyugodtabb lehessen. A sok nehézség közül az iskola volt az egyik legjelentősebb, a Roma kedvéért is én sokat segítettem neki, az egyesülettől egy lírát sem fogadott el, de a tanulás nagyon fontos volt a számára." 
Az édesanya: "A labdarúgás? A fiam dolga. Én az anya vagyok, és egy dolgot várok csak tőle: a diplomát. Megígérte, hogy miattam is megszerzi."
- Na de a foci? 
- "Számomra minden mérkőzés 90 perc borzalom, féltem az összes srácot, akik kifutnak a pályára, hogy lesérülnek és valami bajuk lesz. Nevelni kéne a játékosokat a munkaadóknak is a hét közben. Ez a feszültség azóta van bennem, amióta láttam a fiamat, hogy egy rúgás miatt kellett lejönnie a pályáról." 
- Előtte figyelte a fia mérkőzéseit? 
- "Az ifik között gyakran láttam őt játszani. Aztán azt mondtam magamnak: vagy nem jövök többet, vagy valakinek be fogok húzni egyet. Egyszer a férjem majdnem a kerítésnek lökött valakit. A legrosszabb emlékem az ifik döntője az Atalanta ellen. Egy sorral előttem ülő, jól öltözött úr a fiamat inzultálta. Velem volt a kutyánk, aki elkezdett csaholni, mintha értené a dolgot. Aztán a Roma a fiamnak köszönhetően vezetést szerzett s a férfi boldogan ugrált örömében. Én ülve maradtam, amit ő nem jó szemmel nézett és ezt meg is jegyezte nekem. Na akkor felrobbantam a dühtől és végre jól beolvastam neki." 
Marisa, a feleség: "Agostino nagy szurkolója vagyok, talán az elsőszámú. Mielőtt megismertem a férjemet nem is igazán tudtam, hogy mi az a labdarúgás. Ma már komolyan figyelemmel kísérem, a stadionba is kilátogatok, még vitatkozom is. Persze nem vagyok nagy szakértő, de azért van véleményem." 
- Miket mond Agostinónak a mérkőzések után? 
- "Az igazat, amit éppen gondolok, hogy jól vagy rosszul játszott. Ő ugyan úgy tartja, nem vagyok nagyon kompetens a dologban, de elfogad lelkes szurkolójának." 
- Ön dolgozik? 
- "Abbahagytam a munkámat egy évvel azután, hogy Agostinóval találkoztam. Minden időmet a családnak és a férjemnek szentelem. Rengeteg közös dolog érdekel minket, nem csak a fociról tudunk beszélgetni, sőt, gyakran szót sem ejtünk róla. Úgy gondolom, hogy tudok neki segíteni, hisz egy labdarúgó élete sok lemondással is jár. A kiegyensúlyozottsága miatt is fontos az én szerepem." 
- Szoktak együtt sportolni? 
- "Biliárdozni szoktunk, és rendszeresen én veszítek. De nem szoktam soha elfogadni, hogy előnyből kezdjek, nem lenne sportszerű." 
- El szokta olvasni a férjéről szóló cikkeket? 
- "Szinte mindet, különösen a találkozók utáni osztályzatokat. Ha nem is mindig értek egyet velük, átlagban azért igazságosnak találom őket." 
Végül Di Bartolomei, saját maga szólal meg. 
- A legnagyobb szurkolóm: "Az édesapám." 
- Ki segített nekem a legtöbbet: "A barátok és elsősorban Camillo Anastasi." 
- Ki értékesített: "Hálás vagyok Scopignónak, mert hitt bennem, Liedholm mesternek, mert rengeteg dolgot tanultam tőle és Vicininek, mert megnyitotta előttem a korosztályos válogatottak kapuját." 
- A legnagyobb öröm: "Az ifikkel szerzett két bajnoki cím, fiatal srác voltam, s ezek rengeteget számítottak. Különösen az első, amivel szinte egy tabut döntöttünk meg." 
- A példaképek: "Valamit mindenkitől sikerült ellesnem. Ez így van rendjén. De Sisti sok mindent tanított nekem a pályán, Cordova mellett pedig megtanultam nevetni és viccelődni." 
- Én és a Juventus: "Egy Juventus játékost sem akarok soha a Romában látni. Jók vagyunk mi így is." 
- Az újságok: "Hétfőnként nyolc napilapot is megveszek, majd átlagolom az osztályzatokat. Nyugodtam fogadom az értékeléseket, nem ítélek el senkit, ha szerintem tévednek is valamiben."