Zaniolo: Kiindulásnak jó lesz

Zaniolo: Kiindulásnak jó lesz

A fiatal játékos úgy véli, a Fiorentina ellen mutatott játékra lehet alapozni.

Zaniolo, aki a Roma első egyenlítő gólját szerezte, úgy gondolja, a Fiorentina ellen hiába csak döntetlenre végződött a találkozó, a mutatott játék jó kiindulási pont lehet a hátralevő meccsekre.

"Nyerni akartunk, de a Fiorentina jó csapat, és nagyon megnehezítette a dolgunkat. Most már a Sampdoria elleni meccsre kell összpontosítanunk, még 8 meccs van hátra, amit meg kell nyerni."- kezdte a fiatal játékos.

"A mester azt kérte tőlünk, hogy olyan tulajdonságainkat mutassuk meg a pályán, amik ahhoz szükségesek, hogy kimásszunk ebből a nehéz helyzetből."

A Napoli elleni meccsen csak a kispadon kezdett Zaniolo, majd a Fiorentina ellen is lecserélte őt Ranieri a mérkőzés hajrájában.

"A hét elején elkapott egy vírus, egyszerűen nem volt 90 perc a lábaimban. Kicsit fáradt voltam, és úgy hiszem, jobb, hogy Cengiz Ünder lépett pályára, mert ő frissebb volt."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Zaniolo, Fiorentina, Serie A