Wijnaldum: Az elmúlt meccsek eredményei után kellett már ez a három pont

Wijnaldum: Az elmúlt meccsek eredményei után kellett már ez a három pont

A holland játékos egy góllal, és egy kiharcolt tizenegyessel járult hozzá a Roma magabiztos sikeréhez.

"Fontos volt a győzelem az elmúlt két negatív eredmény után" - mondta Wijnaldum a mérkőzés után a DAZN-nek. "Azért is fontos volt ma nyernünk, hogy a Bajnokok Ligáját érő helyeken tudjunk maradni."

"Szerettem volna már az első félidőben is gólt szerezni, kár a kapufáért, de a gólnak örülök."

A szurkolók támogatásával kapcsolatban Wijnaldum megjegyezte: "Az első naptól kezdve éreztem a szurkolók szeretetét, még akkor is, amikor megsérültem, elképesztő volt a támogatásuk. Vissza akartam nekik fizetni, és mindig a legjobbamat nyújtom."

"Ma nagyon boldog vagyok a gólom és a kiharcolt büntető miatt. Mindig mindent meg fogok adni ezekért az emberekért."

"A jövőm? A jövőm nem attól függ, hogy bejutunk-e a Bajnokok Ligájába. Amikor úgy döntöttem, hogy ide jövök, bizonyítottam, hiszen ez a klub nem szerepelt a Bajnokok Ligájában. Úgy gondoltam, hogy az edző nagyon akar engem, ezért az érzéseim alapján döntöttem."

"Nem tudom, mi fog történni a nyáron, mert más tényezőket is figyelembe kell venni, de azt kell mondanom, hogy nagyon jól érzem magam itt, és nagyon boldog vagyok."

Forrás: romapress.net

Címkék: AS Roma, Wijnaldum, Sampdoria, Serie A