Vina elégedett a bemutatkozásával

Vina elégedett a bemutatkozásával

A Raja Club Athletic ellen bemutatkoztt a Romában az uruguayi Matias Vina, aki elégedett volt a teljesítményével.

A válogatott játékos először szerepelt a Roma felnőtt csapatában mérkőzésen, rögtön kezdőként, és rögtön hazai pályán, az Olimpicóban.

"Volt bennem egy kis feszültség, mint minden bemutatkozásnál, de örülök a győzelemnek és a teljesítménynek, amit nyújtottunk" - mondta utána Vina.

"Fizikailag kezdek felpörögni - a karantén miatt három hétig egyedül edzettem, így egy kicsit hiányzott a csapattársakkal való edzés intenzitása, és a különböző mozgások kidolgozása."

"De most már lassan kezdek felpörögni, és egészen jól éreztem magam kint a pályán."

Vina mind támadásban, mind védekezésben megvillantotta képességeit, és az ellenfél büntetőterén belül egy sarkazása majdnem lenyűgöző gólpasszt eredményezett.

"Az olasz futball nagyon küzdelmes - a különböző európai bajnokságok közül talán ez hasonlít leginkább a dél-amerikai futballra." - jegyezte meg a játékos.

"Nyilvánvalóan nagyon taktikus is. Az idő múlásával mindent jobban meg fogok érteni. Örülök, hogy a szurkolók is visszatértek; a Libertadores-döntőt leszámítva eddig nélkülük kellett játszanunk, így mindenképpen jó volt látni őket itt."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Vina