Veretout: Ezt kell folytatnunk

Veretout: Ezt kell folytatnunk

A francia játékos második félidei góljával a Roma végül fordított a Parma ellen, és megnyerte a mérkőzést.

"Ma elég jó teljesítményt nyújtottunk."- kezdte a mérkőzés után Veretout.

"Amikor annyit és úgy futunk mindannyian, mint most tettük, akkor sokkal könnyebb támadni, és a másikat kisegíteni a védekezésben. Persze még ennél is több kell, de most is nyerhettünk volna 3:1-re, vagy akár 4:1-re is."

"Nem szabdott volna a meccs végéig hagyni, hogy a Parma meccsben legyen, de végül nyertünk, és ennek örülünk."

Mennyire fontos ez a győzelem a csapat önbizalmát illetően?

"Három vereség után nagyon fontos volt, hogy újra nyerjünk, ez most sikerült is, de mostantól az a fontos, hogy kipihenjük magunkat, mert szombaton már a Brescia következik. Három naponta meccset játszunk, ezért biztosnak kell lennünk, hogy a lehető legjobban felkészülünk a következő megmérettetésre is."

Ezen a meccsen sokkal frissebbnek tűntél - ez is mentalitás kérdése?

"Részben fejben dől el; az elmúlt zakók után egyszerűen kellett valami válasz, és olyan gyorsan, amennyire csak lehetett. A legjobb ilyenkor, ha összefogunk, együtt dolgozunk, és így sokkal többet érhetünk el. Így kell folytatnunk tovább."

Mennyire fontos egy olyan játékos jelenléte a csapatban, mint Henrikh Mkhitaryan?

"Számos remek játékosunk van, akik igen tapasztaltak. Micki, Edin, Kolarov, Fazio, Perotti, és a többiek. Nekünk fiataloknak ők hatalmas segítség, hallgatnunk kell rájuk, és tanulnunk kell tőlük."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Veretout, Parma, Serie A