Totti: Mindössze azt sajnálom, hogy nem nyertem sok trófeát

Totti: Mindössze azt sajnálom, hogy nem nyertem sok trófeát

A Roma legendája elismerte, mindössze annyit sajnál a pályafutásával kapcsolatban, hogy kevés trófeát nyert.

Totti az egész pályafutását a Románál töltötte és a 25 év alatt mindössze egy bajnoki címnek, két Olasz Kupa, és két Olasz Szuperkupa győzelemnek örülhetett.

Emellett tagja volt a 2006-ban világbajnoki címet szerzett olasz válogatottnak, azonban ennek ellenére sajnálja, hogy nem nyert több trófeát.

"Szerintem azzal, hogy egész pályafutásom során ebben a csapatban játszottam megmutattam, hogy mennyire szeretem ezt a csapatot. Ez volt mindig az álmom, amit sikerült megvalósítanom."- nyilatkozta Totti a Sportmediaset-nek.

"Szerettem volna annál kicsit többet adni, mint ami sikerült, ezért sajnálom, hogy nem nyertem többet. Azonban amit megnyertem, az elég, fontos, és büszke vagyok rá."

A volt játékos kitért a Bajnokok Ligájára is, és a 2014-es különleges emlékre, a Manchester City elleni góljára.

"A Bajnokok Ligája az a sorozat, ahol mindenki megpróbál minél messzebb jutni. Itt sokkal jobban szem előtt vagy, ez a sorozat nem hasonlít semelyik másik kiírásra, hatalmas megtiszteltetés benne szerepelni."

"A Manchester City ellen különleges meccset játszottunk, tudtuk, hogy Európa egyik legjobb csapatával szemben lépünk pályára. Mindent megtettünk a jó eredmény érdekében, habár a körülmények nem voltak éppen kedvezőek."

"Nagyon jó volt a csapat hozzáállása, amire szükség is volt, mert nagyon hamar az elején mindjárt hátrányba kerültünk. Ezt követően lenyugodtunk, elkezdtünk játszani, és sikerült kiegyenlíteni. A gólt a középpálya remek munkájának köszönhetjük, hiszen Radja Nainggolantól kaptam egy kitűnő labdát, nekem pedig sikerült elpöccintenem a kapus mellett. Teljesen más érzés a Bajnokok Ligájában gólt szerezni."- jegyezte meg Totti.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Totti, interjú