Szczesny: Megszereztük amit akartunk

Szczesny: Megszereztük amit akartunk

A lengyel kapus elismerte, a cél a 3 pont megszerzése volt az Empoli ellen.

"Az egyetlen cél a 3 pont megszerzése volt ezen a meccsen, és azt meg is szereztük. Annak külön örülök, hogy nem kaptunk gólt és talán így ez volt a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk a keddi derbire."- mondta a kapus a meccs után.

A héten Boniek nyilatkozta azt, hogy Szczesnynek nem kellene visszamennie Angliába az Arsenalhoz addig, amíg Wenger a csapat edzője.

"Boniek egy csomó mindenről beszél, köztük egy olyan vacsoráról is, ami meg sem történt, így nem is tudom hogyan kommentáljam az egészet."

A játékos jövője is folyamatosan beszédtéma az újságíróknál, hiszen csak kölcsönben van a Románál, miközben Alisson, a brazil válogatott kapusa csak második számú portás Spallettinél.

"Először is teljesen normális, hogy Alisson többet szeretne játszani és fog is, mindjárt kedden a kupa elődöntő visszavágóján a Lazio ellen. Én sosem nézegetek visszafelé, ezért most is csak arra koncentrálok, hogy Alissont a lehető legjobban felkészítsem a feladatra."

Vasárnap este a két másik rivális egymás ellen játszik és egy esetleges Napoli győzelemmel kicsit nyiltabbá válna a bajnoki címért folytatott harc.

"Én nem szurkolok egyiknek sem, én csak úgy nézem majd, mint bármelyik focimeccset, tök természetesen. Semmit nem fog változtatni az, ha bármelyik csapat nyer."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Szczesny, Serie A, Empoli