Strootman: Nem tudtam aludni a meccs előtt

Strootman: Nem tudtam aludni a meccs előtt

Hosszú sérülését követően újra kezdőként lépett pályára Kevin Strootman, aki a meccs előtt aludni sem bírt.

"A nap folyamán nagyon sokat gondoltam a meccsre és előtte éjszaka még aludni sem bírtam."- mondta Strootman a Roma Radio-nak.

"Sokat gondoltam a lábaimra, a térdemre és a meccsre, mert nagyon sokat kihagytam. Ideges voltam, még az első 5 percben is, amikor a pályán voltam már. Aztán már csak a meccs megnyerésére gondoltam."

"A csapattársaim az edzéseken sosem bántak velem keményen, ezért mondtam nekik, ha nem teszik, akkor sosem fogok készen állni a meccsekre. Szerencsére a lábaim megfelelően működtek és meglett a három pont."

"Hogy mit gondoltam, amikor a Genoa vezetett? Éreztük, hogy nyerni tudunk. Már az első félidőben is jól játszottunk és számos gólszerzési lehetőségünk volt. Aztán 2:1 után megpróbáltuk megszerezni a második és a harmadik gólt is."

"A szurkolóknak és nekünk is remek meccs volt ez. Persze két gólt kapni ezen a szinten nem szabadna, de legalább nyertünk. Most az a célunk, hogy legyőzzük a Chievót is, ami nem lesz egyszerű, de kell a 3 pont ahhoz, hogy ott legyünk a Napoli nyomában."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Strootman