Strootman a Barcáról, a Bolognáról, és minden másról

Strootman a Barcáról, a Bolognáról, és minden másról

A holland középpályás a Facebook-on adott interjúban beszélt többek között a Barcáról, a Bolognáról, és minden másról.

Szokatlan hét volt, hogyan sikerült koncentráltnak maradni úgy, hogy egy igen nagy meccs közeledik?

"Természetesen gondoltunk már a Barcelonára, ahogy a szurkolók is, de ahhoz, hogy a megfelelő kedélyállapotban érkezzünk ahhoz a meccshez, először a Bolognát kell legyőznünk. Trükkös meccs lesz, de meg kell nyernünk - a Bajnokok Ligája semmit nem számít a Serie A-ban, ahogy fordítva is igaz. Biztosra kell mennünk a Bologna ellen, ahol nyerni kell, aztán lehet csak a Barcelonára koncentrálni."

Nagyon precízen közelítesz a munkádhoz...

"Szerintem a sérülésem után megváltozott a hozzáállásom. Az edzéseim és a felkészülésem be lett állítva pontosan. Igen, lehet kicsit túlzásba viszem a precizitást és a részletekre figyelést, de ez azért van, mert én így szeretem. A többiek sokszor viccelődnek rajtam emiatt, még az edzői és az orvosi stáb is, de én jól érzem magam ezzel a hozzáállással. A sérülések után voltak orvosok, akik azt mondták, nem fogok többet tudni játszani, ennek ellenére azóta már vagy 80-90 meccset játszottam már, szóval úgy vélem, jól csinálom."

Késtél valaha is néhány percet edzésről?

"Csak interjúk miatt! Nem, őszintén, az egész csapatban egyszer, vagy kétszer fordult elő az egész évben. A srácok mindig időben megjelennek az edzésen, és ez így helyes."

Még azok is, akik nem hollandok?

"Igen, még a brazilok, és a dél-amerikaiak is, mindenki."

Nemrég Juan Jesus mondta, hogy nagyon egységes a csapat. Igaz ez?

"Szerintem igen. Akkor veszed ezt igazán észre, amikor nehezebben mennek a dolgok, ami velünk is megtörtént decemberben és januárban, mikor elvesztettünk pár meccset a bajnokságban, valamint kiestünk a kupából. A csapat végig együtt volt, mindenki megbeszélte a dolgokat a másikkal. Normál esetben ilyenkor elindul a klikkesedés, és ez sajnos teljesen természetes, hogy a brazilok, vagy az argentin játékosok összetartanak, ahogy az olaszok is, de a csapat végig egységes maradt."

"Amikor csapatvacsorára mentünk, ment mindenki, ez pedig sokat számít. Amikor jól mennek a dolgok, akkor könnyű összetartani, kijelenteni, hogy a csapat egységes, és egy boldog társaság tagja vagy. Ebben az évben egy igazi csapatot látok, amelyik a nehéz időszakból is együtt mászott ki. Meg kell tartanunk ezt az egységet."

Ez a pályán is látható...

"Igen, és szerintem a pályán még jobban meg kell mutatnunk. Amikor barátok vagytok valakivel, akkor sok dolgot képes vagy megtenni a másikért, de akkor is őszintének kell lenned vele, ha netán hibázik. Meg kell találni az egyensúlyt, és szerintem ebben jók vagyunk."

Ki fizet, amikor elmegy az egész csapat vacsorázni?

"Nos, a legszebb abban, hogy focistákkal mész el vacsorázni, hogy mindenki fizetni akar. Hacsak nem egy nagyon drága étteremről van szó persze, ilyenkor már nem akkora a lelkesedés... Én még nem fizettem ebben az évben, szóval lehet, hogy legközelebb velem fizettetik ki a számlát."

Szóval akkor legközelebb pizzát esztek?

"Úgy van, pizza, vagy hamburger, valami egyszerű."

Milyen volt a csapat reakciója a BL-sorsolást követően?

"Nos, szerettük volna elkerülni a Barcát, de a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már nincs könnyű ellenfél. Sokan reménykedtek benne, hogy a Sevillát, vagy a Liverpoolt kapjuk, de ők sem lettek volna könnyű eset. Keményen megküzdöttünk ezért a pillanatért. Ha visszanézek a tavalyi szezon utolsó meccsének utolsó 15 percére, akkor látom, hogy mindent beleadtunk, csak hogy bejussunk a BL-be, és hogy ilyen meccseket játszhassunk."

"Mindent megteszünk majd a jó eredmény érdekében, és reméljük, hogy a visszavágón lesz esélyünk a továbbjutásra. Aztán hazai pályán, telt ház előtt, a szurkolók támogatása mellett bármi megtörténhet. Örülünk, hogy itt lehetünk, nem véletlenül kerültünk ide."

Mikor tudatosult benned, hogy a csapat egyik vezérévé nőtted ki magad?

"Nem nagyon szeretem ezt a szót, hogy vezér. Ezt mindig akkor kezdik el mondogatni, amikor folyamatosan nyersz, majd miután kikapsz, már nem is vagy vezér. Én mindig azt nézem, hogy miként tudok segíteni a többieknek, a középpályás szerepem is erről szól. Én nem az a típusú játékos vagyok, aki átjátszik két védőt is, majd gólt szerez, ez nem én vagyok, szóval én inkább segítek a többieknek, abból mindenki csak profitálhat. Daniele De Rossi a csapat igazi vezére."

Cengiz egyre jobban beilleszkedik a csapatba, mi a véleményed róla?

"Egyértelmúen egyre jobban a csapat részévé válik. A nyelvvel még mindig van egy kis problémája, ami azért is különösen problémás számára, mert az angolja sem túl erős. Az elején csak törökül beszélt, de már kezd felszedni egy kis olasz tudást, ami egyértelműen a segítségére van. A pályán is egyre jobb, és ez persze a csapatnak is jót tesz. Nehéz egy csapatba úgy beilleszkedni, hogy rossz formában vagy. Ez a futballban, és az életben is igaz."

"Jelen pillanatban remekül játszik, mindenki láthatja, hogy micsoda tehetség. Minden adott, hogy remek játékos váljon belőle a Roma számára. Remek srác amúgy, bár az olasz tudását még csiszolnia kell, mert egyelőre nem mindig biztos, hogy érti, amit mondunk neki. Ha sikerül az olasz tudásán javítania, akkor még jobb játékos válik majd belőle, és tovább fog fejlődni."

Ha gólt szerzel a Barca ellen, akkor talán te fizeted a vacsorát az egész csapatnak...

"Amennyiben gólt szerzek a Barcelona ellen, ami fontos találat lesz egyben, akkor én állom majd a csapat vacsoráját. Elviszem majd őket egy sushira, ha betalálok, ha nem, akkor valami olcsóbbra, mint mondjuk a pizza. Ha a Bologna ellen szerzek gólt, akkor mindenki a vendégem egy tortellinire, de azzal megvárjuk majd a Barca elleni meccset."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Strootman, interjú