Spinazzola: Nem törtem össze

Spinazzola: Nem törtem össze

A szélső védő a héten még úgy tűnt, hogy távozik a Romától, azonban végül maradt, és a Genoa ellen végigjátszotta a mérkőzést.

"Eléggé intenzív hét áll mögöttem..."- kezdte mosolyogva a játékos a Sky Sport Italia-nak.

"Mindenképpen jó teljesítményt akartam nyújtani, amivel győzelemhez segíthetem a csapatot, és sikerült mindkettőt teljesíteni. Most már a Juventus elleni kupameccsre összpontosíthatunk."

"Minden játékos a maximumot akarja nyújtani, segíteni szeretné a csapatát, hogy sikerüljön nyerni, és ma ez összejött, ezért elégedett vagyok azzal, amit ma letettem a pályára."

A játékos nem kerülhette el a kérdést arra vonatkozóan, hogy miért nem lett semmi az átigazolásából, hiszen nyilvánvalóan nem sérült.

"Jól érzem magam, őszintén. Őrültség lenne azt gondolni, hogy egy világjáró játékos vagyok, aki rengeteg klubnál megfordul, majd most hirtelen összetörik."

"Milánóban is edzettem, egyedül, egy edzőteremben. Most viszont csak is a Romára koncentrálok, és az egészről a vezetőség már beszélt, én nem akarok több szót vesztegetni erre."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spinazzola, Genoa, Serie A