Láthatóan bosszús volt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Roma mestere.
Spalletti éppen akkor érkezett meg a studióba, amikor a Mediaset Premium éppen a játékvezetői hibákat analizálta.
"Nem tudom, hogy mit keresnek az emberek. A Roma megérdemelten nyert, mindenki láthatta a kisebb incidenseket, én pedig semmiféle szabálytalanságot nem láttam Nainggolan eseténél, Gagliardini egyszerűen rosszkor ugrott fel."- kezdte Spalletti.
"Engem a teljesítmény és a mutatott játék érdekel, az pedig azt mutatja, hogy a Roma megérdemelten nyert és efelől semmi kétség nincs. Hétről hétre mindig előrángatnak valami okos embert, plusz volt Inter játékosok csámcsognak a tizenegyesekről. Elég volt!"
"Tavaly a 19 meccsen kaptunk egy tizenegyest, de akkor ezt senki nem hasonlítgatta a többi csapathoz. De végülis nyertünk. Az Inter egész héten ezzel próbált foglalkozni és ezzel alapozta meg a meccset. A büntetők nem jelentenek automatikusan pontokat."
"Az Inter remek csapat, csak rá kell nézni a játékosaira. Remekül futballoznak és ezen a meccsen is nagyon erősek voltak mentálisan. Ez mind rendben van, de most kikaptak. A Roma jól játszott és senkitől semmit nem rabolt el."
"Szóval vegyék le a kalapjukat, nézzék meg mi van a fejükben és kicsit turkáljanak körbe ott bent. Mindkét fél számára voltak incidensek."
"Alapvetően nem ilyen Intert vártam, hiszen Pioli felkészült és mindig pozitívan áll a meccsekhez. Megtelt a stadion és ők remekül játszottak. Láttam a Juventus elleni meccsüket, ahol rengeteg problémát okoztak a Juvénak."
"Miranda hiányzott, pedig ő fontos láncszeme a védelmüknek. Dzeko együtt játszott Perisiccsel a Wolfsburgban és egész héten azt magyarázta, hogy képes a szélen játszani, mert akkor ott az volt a posztja. Nekem arra volt szükségem, hogy legyen elég helye Nainggolannak Murillóval szemben. Juan Jesus nagyon jól tud helyezkedni, amikor védekezni kell és neki kellett lezárnia az űrt, ő pedig megtette."
"Ez a meccs rólam szólt, nem a szabálytalanságokról, vagy a büntetőről. Persze, ha azt akarják, hogy ezekről beszéljek, akkor beszélek róluk, hiszen erről bárki tud, de én szívesebben beszélek a meccsről, a taktikáról, a mozgásokról."
"Egész héten ez ment, hogy az Inter ellen fújnak a bírók és minden döntést kritizáltak. Ez oké, csak ebbe engem ne vonjanak bele."
"Ha erről beszélnek, akkor az tiszteletlenség a Roma játékosaival szemben, akik teljes mértékben megérdemelten nyerték meg ezt a mérkőzést."
Forrás: football-italia.net