Spalletti: Megemeljük a kalapunk!

Spalletti: Megemeljük a kalapunk!

A Roma mestere szerint meg kell emelniük a kalapukat a Juventus és a Napoli előtt, mert mindkét csapat jobb volt.

A Roma hiába verte meg idegenben a Milánt, még az sem volt elég a második hely megszerzéséhez, miután a Napoli hazai pályán kiütötte a Frosinonét.

"A srácok megérdemlik az elismerést azért, amit elértek az idény során, de meg kell emelnünk a kalapunkat a Juventus és a Napoli előtt, mert jobbak voltak."- mondta a meccs után Spalletti.

"Lehet, hogy kicsit több pontot gyűjtöttünk a szezon második felében, mint a Napoli, de ettől még nagyon szép futballt játszottak és lehet, hogy néha voltak megingásaik, de amint közeledtünk hozzájuk, akkor mindig hozták az eredményeket."

Garcia irányításával a Roma 34 pontot gyűjtött, miközben Spallettivel a szezon második felében 46-ot szerzett.

"A kaotikus futballunkban a csapatok sokszor szenvednek a környezetük álltal generált nyomás és elvárás miatt. Ma este a játékosaim újra megmutatták, hogy nincs jellemük, mert elpuskáztak vagy 10-12 helyzetet. Ezt pedig ezen a szinten nem lehet megcsinálni."

"Hogyha lenne egy olyan játékosunk elől, aki termeli a gólokat, letámadja az ellenfelet és a csapatért dolgozik...ha nálunk játszana Gonzalo Higuain? Milyen kérdés ez?"

"Az igazság az, hogy egy olyan csapatnak, mint a Roma egy olyan játékosra van szüksége, mint Edin Dzeko. Ki kell harcolnia egy állandó helyet a kezdőben és bizonyítani, hogy jobb mint a többiek."

"A potenciál mind szép és jó, de nekem az egész csapatot kell figyelembe vennem."

Az utóbbi időszakban egyre több hír jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy Miralem Pjanic és Radja Nainggolan távozni fog a Romától.

"Miért ne tarthatnánk meg őket, igaz a helyzetünkben valakit biztosan el kell majd adni. De erről inkább kérdezzék meg Walter Sabatinit."

Közel a megállapodás Francesco Tottival?

"Szerintem igen, de nem akarok többet tudni róla, mert ez az ügy kívül esik a hatáskörömön. Hiszek benne, hogy a klub ad neki még egy évet."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti