Spalletti: Jól játszottunk

Spalletti: Jól játszottunk

Kisebb technikai problémák feltűntek Spallettinek a Real Madrid elleni mérkőzésen, azonban ennek ellenére úgy véli, jól játszott a csapat és jó úton jár.

A 0:2-es végeredmény ellenére a közönség is megtapsolta a mérkőzés végén a csapatot, ami annak jele, hogy elégedettek voltak a látottakkal.

"A Roma szurkolói hozzászoktak a remek játékosokhoz, a remek teljesítményekhez és a remek pillanatokhoz. Ha megtapsoltak bennünket az annak a jele, hogy remek próbálkozást láttak tőlünk."- mondta a meccs után a szakember.

"A Real Madrid klasszis csapat, adsz nekik 1 métert és abból 1 kilométert csinálnak. Sajnos nem voltunk olyan jók, mint ők az extra üres területek kihasználásában."

"Sajnos a védekezésünk visszazárásában vannak problémák, a második gólnál előbb rá kellett volna mennie még valakinek és megakadályozni, hogy tovább tudjon menni a labdával. Hátul néha kicsit túl félénkek vagyunk és sokszor, amikor kontrázni kell, akkor a középpálya még túl mélyen van. Néha túlságosan kinyíltunk és nem találtuk az egyensúlyt a posztokat illetően."

"A fizikai állapotról nem akarok beszélni, mert akkor a játékosok kifogásként kezelhetik. Nem akarom azt mondani a játékosaimnak, hogy gyengébbek fizikálisan az ellenfélnél. Mindenkinek van lehetősége, hogy bizonyítson a pályán."

"Viszont amikor kicsit késve próbáljuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, akkor az azt jelenti, hogy van még mind dolgozni. Most elsősorban a taktikán dolgozom és ha azt mondanám, hogy fizikális problémák vannak, akkor ez olyan üzenet lenne, mintha elvesztegettünk volna 1 hónapot."

"A második félidőben voltak nagyon jó időszakaink, csak sajnos a középpályán nem okoztunk elegendő problémát. Minden alkalommal, mikor visszaszereztük a labdát esélyünk volt arra, hogy birtokoljuk azt, mert többen voltunk ezen a részen. Viszont, ha hagyjuk őket kezdeményezni, ahogy párszor megtettük, akkor túl sok lehetőséget hagyunk az ellenfélnek. Ha a Real Madridnak adunk egy kicsit, ő abból sokat csinál. A vezető góljukat követően kicsit visszavettek és elkényelmesedtek, de én azt mondtam a csapatomnak, hogy igazán jó teljesítményt nyújtottak. Néhány helyzetben nem volt szerencsénk, van még min dolgozni, de szerintem jó úton járunk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Bajnokok Ligája