Spalletti: Ilyen Romát akarok látni

Spalletti: Ilyen Romát akarok látni

Luciano Spalletti kijelentette, olyan teljesítményt vár el a Romától, mint amilyet a Lyon ellen bemutattak.

Csütörtökön elbúcsúzott az európai kupaporondtól a Roma, vasárnap este pedig már a Sassuolo együttesét fogadja a Stadio Olimpicóban.

"Láttam azt a jó szándékot a játékosokon, hogy mindenképpen szeretnék a dolgokat jóra fordítani egy olyan vereség után. Van pár seb, amit még emésztenünk kell és ki kell elemeznünk dolgokat. Edin Dzeko kapott egy rúgást, vannak páran, akiknek kisebb-nagyobb horzsolásaik vannak, de jelen pillanatban nincs semmi különös sérültünk."- kezdte a sajtótájékoztatót Spalletti.

"Az én nézőpontom szerint objektívnek kell lenni és a játékosoknak az igazat kell mondani. Relálisan kell a történteket analizálni."

"Ezek most olyan napok, hogy amikor felkelsz úgy érzed, mindent elvesztettél, teljesen üres kézzel állsz és nem tudod eldönteni, hogy felkapcsolva hagyd-e a lámpát a fürdőszobában, hogy ne kelljen a tükörbe nézned. Ezek a napok nagyon bántóak."

"De amikor korrektül analizálod a helyzetet, akkor rájössz, hogy a meccs megmutatta, megvan mindenünk. Hiszen ez az a teljesítmény, amire szükségünk van és a Roma megérdemelte volna a továbbjutást. Ezt a teljesítményt akartam látni és megkaptam."

"Az eredmény már más kérdés, de legyünk reálisak. Ez egy igen magas szintű futball volt, amit egy olyan erős csapat ellen mutattunk be, mint a Lyon. Amikor 25 kapura tartó lövésed van, ami egyben rekord, akkor ez azt jelenti, hogy a csapat jól játszott."

"A végén alig hagytunk az ellenfélnek pár kontrát méghozzá úgy, hogy nem foglalkoztunk azzal, hogy meddig leszünk képesek ezt csinálni."

"A Barcelona 6:1-re verte a PSG-t, de kevesebb lövésük volt kapura, mint a Romának a Lyon elleni 2:1 alkalmával. Ezért is kell azt mondanom, hogy a Roma jól játszott és remélem, hogy a srácok a következő meccseken is képesek lesznek megismételni ezt a teljesítményt, mert akkor tudunk majd újra kilépni az európai kupaporondra jövőre is és az egész erről szól. Egy újabb lehetőségről, ahol bebizonyíthatjuk, hogy mentálisan erősek vagyunk és képesek vagyunk túllépni a nehéz időszakokon."

"Elnézve a játékosokat, érződött rajtuk, hogy az öltözőben úgy érzik, mindent elvesztettek, de megpróbáljuk megverni holnap este a Sassuolót. Nem lesz könnyű, de látom a szemükben, hogy meglesz. Ki akartak menni és csinálni egy levezető edzést, senki nem maradt bent pihenni és ezek nagyon fontos dolgok, mert azt jelentik, hogy a srácok erősek és készen állnak."

"Erősnek kell lenni a Roma és a szurkolótábor miatt is."

A Sassuolo tavaly a 6. helyen végzett és ezzel indulási jogot szerzett az Európa Ligában, azonban most szenvednek a bajnokságban és a tabella alsó felében tanyáznak.

"Eusebio Di Francescónak figyelemre méltó tudása van és tavaly a várakozásokon felül teljesítve valami hihetetlen szezont futottak. Most vannak gondjaik és a sérüléseik is abnormálisak, de a csapatuk továbbra is erős. De persze nem könnyű a Sassuolót az európai meccseken is ezen a szinten tartani."

"Vannak olyan játékosaik, akikre figyelnünk kell, mint Gregoire Defrel, vagy a válogatott Domenico Berardi.  Két éve dolgoznak a saját játékstílusukon és nagyon támadó felfogásban játszanak mindig. Most messze elmaradnak a tudásuktól, de ettől még jók."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Sassuolo