Spalletti: A Roma meglepte a Napolit

Spalletti: A Roma meglepte a Napolit

Luciano Spalletti szerint a Roma taktikája meglepte a Napolit és ez segítette hozzá a fővárosi csapatot a sikerhez.

"Ez egy jó teljesítménnyel elért szép győzelem volt. Komoly elismerés illeti a csapatot azért, mert szereztünk 3 gólt és kidolgoztunk megannyi gólszerzési lehetőséget a San Paolóban."- kezdte a meccs utáni sajtótájékoztatót Spalletti.

"Ez nem igazi három védős rendszer volt, bár sokszor így mozogtunk és olyankor a szélső védők mehettek föl, viszont mindig négy védővel védekeztünk. Ez egyfajta taktikai forma volt, amit a srácok tökéletesen megoldottak, amit ezúton is köszönök nekik, mert ez tette lehetővé, hogy Alessandro Florenzi és Diego Perotti ilyen fele-fele státuszban futballozzon."

"A médiának voltak kétségei, de nekünk nem. Tudtuk, hogy van bőven munka, amit el kell végeznünk és mi ezen vagyunk. Az elején sikerült elkerülnünk a nyomást, aztán a második félidőben kicsit visszaálltunk, amit a Napoli ki is használt, pedig ez elkerülhető lett volna. Voltak nehézségeink, hiszen fáradtak a játékosok és sokszor előfordult görcs is, de ugyanez volt a Napolival is. Nagyon párás volt a levegő és emiatt sokkal nehezebb volt lélegezni."

"A Napoli talán Európában egyedülállóan jól tartja a labdát. Ami Dzekót illeti, még ennél is könyörtelenebbnek kellene lennie, mert a góljai mellett volt még vagy 4-5 gólszerzési lehetősége. Ha figyelembe veszem a fizikai adottságait, akkor lehet ő még ennél is jobb."

"Mindig azt mondtam, hogy egy meccset meg kell tölteni. A gól az rendben van, de mit csinálsz a meccs többi 85 percében? Szerelni, ütközni, blokkolni és futni kell. Egy csatárnak ezeket is tudnia kell a pálya minden szegletén."

"Federico Fazio remek játékos és megtalálta a formáját. Az, hogy ma nyertünk nagyban köszönhető a védelemnek és nem szabad elfelejteni, hogy olyan hiányzóink vannak, mint Rüdiger és Vermaelen."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Napoli