Smalling: Volt tartása a csapatnak

Smalling: Volt tartása a csapatnak

Első győztes meccsén van túl a Roma angol védője, ráadásul a csapat most először gólt sem kapott.

Chris Smalling volt a Roma egyik legjobbja a Lecce elleni mérkőzésen, melyen a Roma Edin Dzeko fejesgóljával begyűjtötte a 3 pontot.

"A második félidő volt olyan, ahogy játszani akarunk."- kezdte a meccs után Smalling.

"Kicsit feljebbtoltuk a védekezésünket, többet voltunk a kapujuk előtt, és elég sok helyzetet kidolgoztunk. Ha a jövőben többet fogunk úgy játszani, ahogy a második játékrészben, akkor azzal nagyban megkönnyítjük a saját dolgunkat."

A Romának lehetősége volt, hogy lezárja a meccset, azonban 10 perccel a rendes játékidő lejárta előtt a Lecce kapusa kifogta Kolarov büntetőjét.

"Megérdemeltük volna a második, vagy akár a harmadik gólt is. A kihagyott büntető feltüzelte a hazaiakat, és tudtuk, hogy nehéz utolsó 10 perc vár ránk, de volt tartása a csapatnak, és sikerült megszerezni a győzelmet."

"A védekezésben kezdjük megtalálni a ritmust. Minél több meccset játszunk együtt, annál jobban megismerjük egymást. Mivel a csapatban több olyan játékos is van, aki képes meccseket nyerni, ezért jó, hogy ha sikerül egyre több meccset lehozni kapott gól nélkül."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Smalling, Lecce, Serie A