Smalling: A csapatszellem volt a siker kulcsa

Smalling: A csapatszellem volt a siker kulcsa

Az angol védő volt az Inter elleni találkozó nyerőembere.

Chris Smalling a mérkőzést követően a római "csapatszellemet" emelte ki, mint az Inter elleni idegenbeli siker fő kulcsát.

A Roma 1:0-ás hátrányból fordítva nyerte meg a találkozót Milánóban, az Inter otthonában. Ez a 2-1-es eredmény döntő lehet majd a bajnoki címért folytatott versenyben, mivel az Inter az idei nyolc Serie A-mérkőzéséből már négyet elveszített, és egyre jobban lemarad az élmezőnytől.

"Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Ez a meccs túl fontos volt számunkra, így kell folytatnunk, mert csütörtökön újabb mérkőzés következik." - nyilatkozta Smalling a DAZN-nek a mérkőzést követően olaszul.

"Mindenki az utolsó percig küzdött, nagyszerű a csapatszellem itt."

Smalling védő létére nagyon veszélyes a kapu előtt, mert a Roma rögzített pontrúgásait követően rendre számolni kell vele az ellenfél kapuja előtt.

"Remélem, hogy továbbra is több gólt tudok szerezni. Nem csak 11 játékosról van szó, az egész csapat nagyon erős ebben a szezonban, mert nagy céljaink vannak, amiket meg kell céloznunk."

A végső sípszót követően köszöntél egykori csapattársadnak, Edin Dzekonak?

"Természetesen, ő a barátom."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Smalling, Inter, Serie A