Schick: Mérges voltam a Juventusra

Schick: Mérges voltam a Juventusra

A cseh játékos rekordot jelentő összegért igazolt a nyáron a Romához azt követően, hogy a Juventusnál nem sikerült átmennie az orvosi vizsgálaton.

A csatár a cseh Reporter Magazin-nak adott interjúban elárulta, nagyon dühös volt a Juventusra azért, mert nem sikerült az átigazolása, ehelyett később a fővárosi együtteshez igazolt.

"Ez egy igen váratlan, azonban jóleső érzés volt. A szezon befejeződött, én pedig válogathattam az ajánlatok között, hiszen megkerestek Rómából, Torinóból és Milánóból is. Végül a Juventus mellett döntöttem, és elsősorban azért, mert a klub alelnöke, Pavel Nedved hívott fel személyesen, és minden annyira izgalmasan hangzott."- kezdte a játékos.

"Alig vártam már, hogy menjek, és őszintén szólva már a Juventus játékosának éreztem magam, de végül nem lettem az..."

"Tudtam, hogy nincs semmi komoly, csak egy kisebb gyulladás, ami hamar elmúlik. Jól voltam, és tudtam, hogy elég idő volt pihenésre, így majd minden visszaáll a normális kerékvágásba, viszont a Juventus késleltette az átigazolásomat."

"Mikor visszaértem a szabadságról, a menedzserem jelezte, hogy újabb orvosira kell mennünk Torinóba. Én mondtam neki, hogy nem megyek sehová, kezdtem már mérges lenni, nem fogok Torinóba repülni, teljesen felesleges lenne."

"Nekem már az egész nem számított semmit, eléggé mérges voltam, felesleges volt bármit mérlegelni, megfontolni, a velem kapcsolatos 25 milliós kivásárlási ár pedig július közepén megszűnt. Innentől kezdve a Samp elnöke olyan magas árat szabhatott meg értem, amilyet csak akart, és ezt is tette, egészen 40 milliót kért értem."

"Amikor aláírtam, nagy megkönnyebbülést éreztem, hogy végre csak a futballra koncentrálhatok. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint Genovában voltam, mert amikor Olaszországba szerződtem egy senki voltam, most meg mindenki ismer."

"A védő, Aleksandar Kolarov félrehívott, és megerősített abban, amit már addig is gondoltam. Azt mondta: 'Ne aggódj, október közepére már biztosan egyenesben leszel, csak lény nyugodt, minden rendbe fog jönni.' Amikor először megláttam az edzőközpontot rögtön tudtam, hogy itt a maximumot tudom majd kihozni magamból."

"Nem kell aggódnom semmi miatt, a pályák remek állapotban vannak, ahogy az edzőtermek is, táplálkozási tanácsadók készítik el a recepteket, mérik ki a zsírszázalékot, és mondják meg, hogy mit kell enni."

"A pénz? Motivációnak jó, és remélem, hogy néhány év múlva egy még nagyobb klubnál futballozhatok majd, ahol logikusan még többet fognak fizetni, ez a motiváció sokat segít nekem."

"Azért elég nehéz a Románál még nagyobb klubot találni, de azért akad néhány... például a Real Madrid, a Barcelona, vagy a Manchester United."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Schick, interjú