Santon: A következő néhány meccs döntő fontosságú

Santon: A következő néhány meccs döntő fontosságú

A Roma védője szerint a következő, Frosinone, Lazio és Porto elleni 3 meccs döntő fontosságú lesz.

Nagyon fontos meccsek következnek. Mi a csapat elvárása a Frosinone, Lazio és Porto elleni meccsekkel kapcsolatban?

"A szezon egyik legfontosabb időszaka következik, és egyértelműen 3 győzelmet szeretnénk szerezni, de nagyon sok múlik majd azon, hogy miként sikerül felkészülnünk ezekre a találkozókra. A Frosinone együttesét nem szabad alábecsülni, ráadásul idegenben fogunk játszani, szóval nem lesz könnyű, de meg kell szereznünk mind a 3 pontot, efelől semmi kétség."

Az, hogy a Lazio Udinese elleni bajnokiját elhalasztották a kupameccs előtt, előny lehet a derbire nézve?

"Nem hiszem, mert ha rendesen edzel, a csapat fizikálisan rendben van, akkor tök mindegy, hogy 2, vagy 3 napod van pihenni."

Utoljára a Juventus ellen voltál kezdő, majd azt követően fizikális problémáid voltak. Bízol benne, hogy a következő meccsek valamelyikén kezdő leszel?

"Igen, bízom benne. Sajnos volt egy kisebb problémám, ami miatt nem tudtam játszani, de már újra edzek, és jól érzem magam. Arról, hogy ki játszik a mester dönt, nekem annyi a feladatom, hogy készen álljak, ha szükség van rám."

Szerinted mennyire meghatározó időszaka ez a szezonnak?

"Mindenképpen nagyon fontos, hiszen számos hullámvölgyünk volt már ebben a szezonban, és most már nem szabad hibázni. Létfontosságú meccsek következnek, amiket szeretnénk megnyerni."

Tavaly egy öltözőben voltál Zaniolóval, meglepett az idei teljesítménye?

"Már ismerem egy ideje, az Inter Primaverában is ismertem, amikor már párszor a felnőtt csapattal edzett. Ettől függetlenül meglepett, hiszen sosem egyszerű egy fiatal játékosnak készen állni, ő pedig bizonyította, nemcsak készen áll, de még annál is több, és ez hatalmas különbség. Örülök neki, és remélem, hogy tudja ezt folytatni."

Forrás: romapress.net

Címkék: AS Roma, Santon, interjú