A Roma hazai pályán ütötte ki az újonc Parma együttesét.
Ez volt a szezon legjobb Roma teljesítménye?
„Nem tudom. Amit tudok, az az, hogy még javulnunk kell. Ki kellett törölnünk a Como elleni második félidei teljesítményt, és a srácok megtették. Szép Karácsonyt szereztek nekünk, és most már a következő meccsre kell koncentrálnunk. Idegenben fogunk játszani, és nyolc hónapja nem nyertünk idegenben. Van egy Roma otthon és egy másik idegenben, ami nem történhet meg és nem is szabad, hogy megtörténjen. Fel kell ébrednünk, és jól kell teljesítenünk otthon és idegenben is.”
Ma nem cserélt egyet sem, ez azt jelenti erre a 11 játékosra és erre a rendszerre szeretne építeni?
„Nem feltétlenül. Nem azért nem változtattam, mert ők a kezdők, a többiek pedig cserejátékosok, hanem mert láttam, hogy jól játszanak. Nem esett vissza a koncentráció, jól teljesítettek, és úgy döntöttem, hogy folytatom anélkül, hogy megzavarnám a dolgokat. Nem volt különösebb oka, hogy cseréljek. Az én döntésem volt, hogy hagyjam azok fejezzék be a játékot, akik elkezdték.”
Úgy tűnik, hogy az utóbbi meccsek kulcsa egyes játékosok tapasztalata: ilyen Mats Hummels, és aztán ott van Leandro Paredes és Paulo Dybala, aki pótolhatatlannak tűnik, amikor fitt.
„Már mondtam: amikor Paulo fitt, akkor játszik. Persze, ha látom, hogy fáradt, vagy ha a játék valami mást kíván, akkor le fogom venni, ahogy bármelyik másik játékost is. Ahogy Mourinho mondta, nagy különbség van a Roma között Dybalával és nélküle.”
És a többiek? Mi a helyzet Hummelsszel?
„Mit mondhatnék Hummelsről? Ő egy világbajnok, játszott már Bajnokok Ligája-döntőt, és fizikailag jó formában van, annak ellenére, hogy egész héten influenzás volt. De amikor azt mondja, hogy jól van, akkor játszik. Ugyanez a helyzet Paredesszel is. Hihetetlenül jó játékmester, egyérintéses, kétérintéses focit játszik, és amikor csak teheti, azonnal bejátssza a labdákat az üres területekre. Az ilyen játékosokat szeretem: van tapasztalatuk, és tudják, hogyan kell irányítani a játék tempóját.”
Most a Milan, majd a Lazio következik. Jobb lesz egy ilyen győzelem után nekimenni ennek a két meccsnek?
„Talán közhelyesen hangzik, de ez az igazság: a tabellán elfoglalt helyünk alapján kell játszanunk. Meccsről meccsre kell haladnunk, és ki kell jutnunk a futóhomokból, amibe kicsit beleragadtunk. Elégedett vagyok a srácokkal. Meglátjuk, hogyan teljesítünk a San Siróban, aztán zárjuk a kört, visszatérve ahhoz, amit korábban mondtam: „Majd december végén meglátjuk”.
Elégedett Artem Dovbyk teljesítményével?
„Igen, elégedett vagyok a mozgásával és azzal, ahogyan megpróbált kapcsolatot teremteni a srácokkal. Meg kell tanulnia néha elsőre lőni, akár a bal, akár a jobb lábával. Nem szabad félnie attól, hogy mellé lő. Néha, még ha egy csatár el is hibázza, akkor is gólt tud lőni. Ezt már mondtam neki.”
Forrás: asroma.com