Ranieri: Soulé nagy jövő előtt áll

Ranieri: Soulé nagy jövő előtt áll

A Roma Matias Soulé remek szabadrúgásgóljával elvitte a 3 pontot a Stadio Tardiniből.

Az argentin középpályás zseniális tekerése elegendő volt a győzelemhez, habár a meccs összképéhez hozzátartozik, hogy a hazaiak a gólt megelőzően 10 főre fogyatkoztak.

„Nagyon hiszek benne. A Románál játékosnak lenni sosem könnyű dolog, nagyok az elvárások.” - mondta Ranieri a Sky Sportnak Matias Souléról.

„Nagyon keményen dolgozik, és nyugodtnak kell maradnia: ő a Roma jövőjének meghatározó játékosa.

„Ami a meccset illeti, összességében elégedett vagyok, tudtam, hogy nehéz lesz itt.”

„Szép gólt lőttünk, aztán le kellett volna zárnunk a meccset, amihez közel is voltunk, de nem sikerült. Ennek ellenére boldog vagyok. Újabb három pont, és a jelenlegi helyzetünkben most erre volt szükségünk.”

Ranieri az új játékosok teljesítményével is elégedett.

„Meggyőződésem, hogy segíteni fognak nekünk.” - mondta.

„Remélhetőleg továbbjutunk az EL-ben, még ha ez nem is lesz könnyű. Muszáj rotálnom a csapatot, és ők most sokat segítenek ebben, hiszen jól teljesítenek.”

Dybala kisebb sérülés miatt kihagyta a mai meccset, de csütörtökön visszatér a Roma Porto ellen készülő keretébe.

„Nagy rúgást kapott, és azt mondta, jobb, ha nem kockáztat. Paulo jól van, szerencsére semmi komolyabb baja nincs, csütörtökön játszani fog, de ma este nem akartam kockáztatni."

Mats Hummels is várhatóan visszatérhet a jövő heti Európa-liga mérkőzésre.

„Nagy az esély rá, edzett, és úgy tűnik, jól van ő is, felépült.”

A Roma a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert, de 25 mérkőzésen szerzett 37 pontjával még mindig csak a 9. helyen áll.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Ranieri, Parma, Ser