Ranieri: Reméljük, hogy Dybala sérülése nem komoly

Ranieri: Reméljük, hogy Dybala sérülése nem komoly

A csütörtöki kupafiaskót követően a Roma nagy nehezen, de bedarálta, és begyüjtötte a 3 pontot a Cagliari ellen.

A Roma legutóbbi 12 hazai meccséből a 11. győzelmét aratta a Cagliarit ellen, ahol a mérkőzés egyetlen gólját az az Artem Dovbyk szerezte, akit a legutóbbi sajtótájékoztatón enyhén kritizált a szakember.

Ranieri elmondta, hogy az ukrán válogatott csatárnak hinnie kell a csapattársaiban, különben elveszítheti a kezdő pozícióját.

„Dovbyk egy olyan srác, akinek szeretetre és megértésre van szüksége, és a csapat és én is pontosan ezt adjuk neki.” - mondta Ranieri a DAZN-nek a mérkőzést követően.

„Nem csak azért kell hajtania, hogy gólokat lőjön; a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lennie, és próbálkoznia kell. Örülök neki, hogy most sikerült gólt szereznie, fontos volt számára, hogy végre jöjjön az áttörés gól formájában.”

A Roma a csütörtöki, Athletic Club elleni Európa Liga-kiesés után halványabb játékot produkált, azonban a srácok küzdöttek, és hajtottak a siker érdekében.

„Azt kértem a fiúktól, hogy próbáljunk visszatérni a helyes útra, tegyünk meg ezért mindent. A stadion megtelt, a szurkolók pedig maximálisan mögöttünk álltak, támogattak minket.” - mondta Ranieri.

„Szükségünk volt egy olyan játékra, amely tele volt szívóssággal, elkötelezettséggel és áldozatvállalással. A bajnokság rendkívül kemény lesz a szezon második felében, most meccsről meccsre haladunk, és meglátjuk majd, hogy hová jutunk.”

Paulo Dybala csereként állt be a második félidőben, de alig 10 perc után sérülés miatt le kellett cserélni, mert láthatóan a térdét fájlalta.

"A háta fájt, nem a térde."- jegyezte meg Ranieri.

"Most majd kivizsgáljuk, és reméljük, hogy nincs semmi komoly."- fűzte hozzá a szakember.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Ranieri, Cagliari, Ser