A Roma hajtós meccsen végül 1:1-es döntetlent ért el a listavezető Napoli ellen hazai pályán.
Claudio Ranieri egy eléggé felforgatott kezdőcsapatot küldött a pályára a bajnoki tabellát vezető Napoli ellen, és a kispadon hagyta többek között Artem Dovbykot, Paulo Dybalát, Leandro Paredest, Mats Hummelst és Lorenzo Pellegrinit is.
„Csütörtök este is játszottunk, és nem használhatod ugyanazokat a játékosokat folyamatosan, különben teljesen kizsigereled őket. Teljes mértékben bízom minden játékosomban, természetesen a csapat mechanikája nem lesz ugyanaz a sok változtatással, és nem sok időnk van arra, hogy edzésen gyakoroljunk, de helyesnek tűnt, hogy hat helyen változtattam a kezdőcsapaton annak érdekében, hogy friss lábak legyenek a pályán” - indokolta a rotációt Ranieri a DAZN-nek.
„Mindent figyelembe kell venned, az Udinese ellen is pihentettem néhány játékosomat, szóval egyensúlyt kell teremteni, ez nagyon fontos.”
Ez a döntés azt is jelenti, hogy a Roma inkább az Európa Ligára és az Olasz Kupára koncentrál jobban, mint a bajnokságra?
„Továbbra is meccsről meccsre kell haladnunk, nem tehetjük meg a szurkolóinkkal, hogy azt mondjuk, ezt vagy azt a sorozatot célozzuk meg, és csak azt vesszük komolyan. Csak annyit ígérhetünk nekik, hogy minden meccsen a legjobbunkat fogjuk nyújtani.”
A Roma tegnap este kölcsönadta Nicola Zalewskit az Internek, aki ma csereként beállva rögtön gólpasszal járult hozzá, hogy az Inter egyenlíteni tudott a Milan elleni városi rangadón.
A hírek szerint más játékosok is szeretnének távozni, de vajon kérték-e ezt már az edzőtől?
„Nem, mert különben elvittem volna őket már a repülőtérre.” - viccelődött az edző.
„Újságokat kell eladniuk és történeteket kitalálniuk, ez a munkájuk. Esküszöm, mindenki boldog a Románál, és senki nem kéri, hogy távozhasson.”
A hírek szerint Stephan El Shaarawy és Manu Kone is izomproblémák miatt lett lecserélve, és ezáltal veszélybe is került a szereplésük a hétközi Milan elleni kupameccsen.
„Egy nagyon jó, és rengeteg tehetséges játékossal rendelkező csapat ellen fogunk játszani, és tudjuk mire képesek. Odamegyünk és a saját játékunkat fogjuk játszani, aztán győzzön a jobb csapat majd este."
Forrás: romapress.net