Perotti: Képesek vagyunk bajnokságot nyerni

Perotti: Képesek vagyunk bajnokságot nyerni

A Sky Sport Italia-nak adott interjúban Diego Perotti kijelentette, a Roma képes megnyerni a bajnoki címet.

Szombaton este a bajnokság első két helyezettje játszik egymás ellen Torinóban és amennyiben a Roma nyerne, akkor 1 pontra megközelíteni a listavezetőt.

"Képesek vagyunk rá."- mondta Perotti.

"Közel vagyunk hozzájuk és a csapatunk van olyan jó, hogy bajnokságot nyerjen. Nekünk ott van még a roppant izgalmas Európa Liga, valamint az Olasz Kupa is. Így hát valamit tudunk majd nyerni."

"Legyőztük a Napolit, az Intert és a Milant is és az a csapat, amelyik képes erre, az megérdemli a végső sikert. Az biztos, hogy ők ott is nyertek, ahol mi viszont elvesztegettünk értékes pontokat és olyankor is gólt szereznek, amikor már-már úgy tűnik, hogy döntetlen lesz a vége."

"Nálunk hiányzik ez az apró lépés, de ennek ellenére jók vagyunk."

"A derbi és a Milan elleni meccs megnyerése a csapat és a szurkolók számára is fontos volt. Most pedig majd a Juventus ellen kell mindent megtennünk annak érdekében, ha fontos győzelmet akarunk szerezni."

Perottit megkérdezték arról is, hogy a Romát összehasonlítva a Juve játékosaival, kik jobbak.

"Az összes csapattársam jobb, mint az ő játékosaik. Dzeko is a csapattársam és nagyon jó szezonja van."

"Buffon? Nem szoktam az ellenfél kapusait tanulmányozni, de azt tudom, hogy ő a világ egyik legjobb kapusa és szeretnék neki problémákat okozni."

"Ami Paulo Dybalat illeti, láthatják, hogy tehetséges játékos, fejlődnie kellett, de nem vártam, hogy a Palermo után a Juvégoz igazol. Nem ismerem őt, de amit eddig láttam tőle, abból leszűrhető, hogy a világ egyik legjobb csatára lesz belőle."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Perotti