Perotti: Ez a győzelem több volt 3 pontnál

Perotti: Ez a győzelem több volt 3 pontnál

A Roma játékosa szerint a Bologna elleni 3:0-ás siker több volt a megszerzett 3 pontnál.

Az Empoli ellen csak döntetlenre volt képes a Roma az elmúlt fordulóban, ezért mindenképpen fontos volt, hogy a válogatott szünet előtti utolsó bajnokiját megnyerje a Bologna ellen.

"A csapat fantasztikusan játszott. Az első félidőben több gólt is szerezhettünk volna és akkor kevésbé kerültünk volna nyomás alá."- kezdte Perotti.

"Hátul jók voltunk, nem sok lehetőséget hagytunk nekik, elől pedig remekeltünk, hiszen olyan játékosaink vannak ott, mint Edin Dzeko és Mohamed Salah, akik folyamatosan gólokat szereznek."

A sok sérült ellenére a Roma remek teljesítményt nyújtott.

"Az Empoli elleni döntetlen után nem engedhettünk meg további pontvesztést és ez a meccs azért is volt fontos, mert most szünet következik, ahová egy döntetlennel, vagy vereséggel menni nem lett volna valami szép. Ez a győzelem azért is több, mint három pont."

Mi most a Roma célja?

"Már azt követően, hogy átestem az első orvosi vizsgálaton a Románál azt mondtam, hogy a bajnoki címért akarok harcolni a Romával. Olyan csapatunk van, ami képes erre és a végsőkig harcolni fogunk. A Juventus nem játszik jól, de ahogy tavaly is, csak begyűjtik a győzelmeket. Ott kell maradnunk a nyakukon, nem szabad pontokat veszíteni, különösen nem otthon és ezt a játékot kell folytatnunk."

Mi kell ahhoz, hogy csökkenjen a különbség a Juventusszal szemben?

"Idegenben jobban kell teljesítenünk: ott kell bizonyos dolgokon változtatnunk. Nézzük csak meg az Empoli ellen elhullajtott pontokat - ezek a meccsek könnyűnek tűnnek, pedig nem azok."

Látszik, hogy jó formában vagy. Mi változott?

"Amikor a Genoához igazoltam, akkor beszabályozták az edzésmódszeremet. A fizikai állapotom javult és most már elég jó szinten állok. Keményen megdolgoztattak és most is keményen dolgozom. A sok sérülés után mindig benne van az emberben az aggódás, hogy újra megsérül, de általánosságban a fejem teljesen tiszta és nyugodt szívvel tudok játszani."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Perotti, Serie A, Bologna