Perotti: Egyszer szeretnék visszatérni a Bocába

Perotti: Egyszer szeretnék visszatérni a Bocába

A Roma szélsője elárulta, miután lejár majd a szerződése az olasz csapatnál, szeretne visszatérni a Boca Juniorsba.

Diego Perotti a Boca ifjúsági csapataiban kezdett el futballozni, majd a Sevilla 2014-ben kölcsönadta az argentin csapatnak, viszont akkor mindössze 2 meccsen lépett csak pályára.

"A Roma ugyanolyan, mint a Boca, mindig nyerési kényszerben vagy."- mondta Perotti a SoloBocaRadio-nak.

"Szeretném megváltoztatni a rólam akkor kialakult képet, amikor eljöttem a Bocától, mert izomsérülés miatt szinte alig játszottam. Két évem van még hátra a római szerződésemből és ezt követően visszatérek a Bocához."

"Szeretnék kapni egy második lehetőséget még akkor is, ha nehéz."

A játékos ezt követően kitért két csapattársára, Leandro Paredesre és Daniele De Rossira is.

"Paredes? Hatalmas jövő előtt áll. Hosszú évekig ő lehet a Roma ötöse."

"De Rossi is Boca drukker, nézi a videókat és énekli a csapat dalait."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Perotti