Peres: Meglepett bennünket a Liverpool

Peres: Meglepett bennünket a Liverpool

A brazil védő elismerte, hogy kicsit meglepte őket a Liverpool erős kezdése.

"Nagyon szomorúak vagyun amiatt, ami történt. Nem számítottunk rá, hogy ilyen erősen kezd a Liverpool, kicsit meglepődtünk, pedig tudtuk, hogy mennyit futnak, és milyen a csapat hozzáállása."- mondta Peres a Sky Sport Italia-nak.

"Ennél többet kell tennünk. Az edző már elkezdett felkészíteni bennünket, és mi készek vagyunk az újabb csodára."

A Roma mesterét kritizálták a 3 védős felállás miatt, amivel hatalmas területet hagyott az angol csapat támadóinak.

"Szerintem amiatt kapott kritikát, mert vesztettünk, mert hasonló felállással vertük a Barcelonát, akkor pedig úgy tűnt, hogy tökéletes csapat vagyunk. Számomra semmi nem változott, a csapat pedig készen áll bármelyik rendszerre, amit a mester használni akar."

"Amennyiben nem hinnénk abban, hogy sikerülhet a fordítás, nem lenne miért edzeni. Megtettük a Barca ellen, tudjuk, hogy erősek vagyunk, csak alázatosnak kell lennünk."

A visszavágó előtt azonban a Romára vár még egy másik feladat, hétvégén a Chievo csapatát fogadja hazai pályán a bajnokságban.

"Az ilyen meccsek, a papíron gyengébbnek vélt csapatok ellen mindig nagyon nehezek, ezekre sokkal nehezebb felkészülni, főleg a koncentráció és a mentalitás miatt, mert ezek a csapatok azért jönnek, hogy mindenképpen pontot szerezzenek. Intelligens játékra és maximális koncentrációra lesz szükség. Ha sikerül megnyernünk az összes bajnokinkat, akkor az Inter és a Lazio nem fog beérni bennünket."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Bruno Peres, Liverpool, Chievo, Serie A