Pellegrini szerint szigorú döntés volt a tizenegyes

Pellegrini szerint szigorú döntés volt a tizenegyes

A Roma középpályása szerint a SPAL elleni meccs fordulópontja volt a szigorúan befújt büntető.

Hiába uralta a mérkőzés első felét a Roma, mégis a SPAL szerezte meg a vezetést, miután a játékvezető által megítélt büntetőt Andrea Petagna váltotta gólra, majd a második félidőben Kevin Bonifazi duplázta meg a vendégek előnyét.

"Ez számunkra is meglepő eredmény volt. A büntetőig jól játszottunk, uraltuk a játékot, és számos lehetőségünk volt. Aztán jött a tizenegyes a félidő végén, és hiába próbáltunk meg mindent a második félidőben egészen a meccs végéig, nem sikerült fordítanunk."- mondta csalódottan a meccs után a játékos.

"Én úgy éreztem, hogy az első perctől kezdve uraltuk és kézben tartottuk a játékot. Az egyértelmű, hogy mivel végül ők szereztek csak gólt, mi pedig nem, így jobbak voltak. Ha nyertünk volna, akkor most arról beszélnénk, hogy milyen jók voltunk. Sok helyzetünk volt, 60%-ban birtokoltuk a labdát, amit nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni. Tanulni kell a hibáinkból, a gólszerzést illetően pedig sokkal jobban kell teljesítenünk."

A játékos szerint a csapat nem becsülte le ellenfelét.

"Szerintem senki nem becsülte le az ellenfelet, nem vettük félvállról a meccset, és az sem fordulhatott elő, hogy rosszul készültünk volna fel rá. Szerintem nincs semmi különbség abban, hogy kis, vagy nagyobb csapat ellen lépünk pályára, nekünk minden meccsen a maximumot kell nyújtanunk."

"Most kikaptunk, és tudjuk, hogy bőven van még miben fejlődni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini, SPAL, Serie A