Pellegrini: Mindannyian azt gondoltuk, hogy szabálytalankodtak Strootmannal

Pellegrini: Mindannyian azt gondoltuk, hogy szabálytalankodtak Strootmannal

A fiatal játékos megpróbál a mérkőzés pozitívumaival foglalkozni.

Lorenzo Pellegrini örül annak, hogy a csapat az utolsó pillanatig küzdött, nem adta fel, és Dzeko fejesével végül kiegyenlített a Sampdoria ellen.

"Nagyon fontos volt az a gól, mert jó dolog - amikor vesztésre állsz egy ilyen meccsen - a legvégén kiegyenlíteni."- kezdte Pellegrini.

"Azt gondolom, hogy jól játszottunk, és nagyon sokat volt nálunk a labda. A legutóbbi meccseken, köztük az Inter ellenin is, 70 percig teljesen jól játszottunk, majd beleszürkült a játékunk, de ezen a meccsen az utolsó pillanatig küzdöttünk."

"Nem sikerült megint kihasználni a lehetőségeinket, ezen javítanunk kell. Sikerült a végén legalább egy gólt szereznünk, ami motiváció lehet a vasárnapi mérkőzésre, ahol nyerni szeretnénk a Samp ellen."

A Sampdoria eléggé kétes körülmények között szerezte meg a vezetést, mert a tizenegyes előtt Strootmant jól láthatóan feltartották az ellenfél tizenhatosa előtt.

"Kevin is megjegyezte, azt hitte, hogy az szabálytalanság volt. Én is közelről láttam, és én is azt hittem, hogy szabadrúgáshoz jutunk. Teljesen normális, hogy mindenki szabálytalannak hitte, ráadásul a partjelző is felemelt zászlóval jelezte az esetet."

"Aztán volt egy pillanat, amikor senki nem értette, hogy mit csinál a játékvezető, még a Samp játékosai sem. Majd a hazaiak támadni kezdtek, és annak a vége lett a tizenegyes. Azt hittem, hogy Kolarov a térdével ért előbb hozzá, de még nem láttam az ismétlést TV-ben. Mindegy, a játékvezető megadta a büntetőt, mi pedig a végén egyenlítettünk."

"De az egész nyüglődés most már felesleges, mivel nem kapjuk vissza az extra pontokat. Most már azzal kell foglalkoznunk, hogy legyőzzük vasárnap a Sampot hazai pályán."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini, Sampdoria, Serie A