Pellegrini: A szezon legfontosabb szakasza következik

Pellegrini: A szezon legfontosabb szakasza következik

A Romára egy olyan 20 meccses sorozat vár, ami mindenképpen meghatározó lesz a szezont illetően.

Szombaton kis szünet után folytatódik a Serie A, a Roma pedig a Bologna vendégeként lép majd pályára a forduló nyitómérkőzésén, a következő héten pedig már a Bajnokok Ligájában a Barcelona ellen játszik fontos mérkőzést.

"Nagyon fegyelmezettnek kell lenni: mindig megpróbálunk csak a következő meccsel foglalkozni. Míg a Bajnokok Ligájában lehetőségünk van elérni valami igen nagy dolgot, addig a Serie A mindig ott van, rá mindig figyelnünk kell, mert az is fontos számunkra. Most csak a Bologna elleni meccsre összpontosítunk, utána fogunk a Barca ellenivel foglalkozni."- jegyezte meg Pellegrini.

"Egy olyan 20 mérkőzésből álló időszak következik, ami döntő hatással lehet az egész szezonunkra. Nagyon koncentráltnak kell lennünk."

A Barcelona elleni mérkőzést várják a szurkolók a legjobban, ami érthető, hiszen a világ egyik legjobb csapatával méri össze tudását a Roma.

"Ők az esélyesek, de a futball remek játék, mert a labda kerek. Úgy megyünk oda, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon erősek, de mi is, így hát megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni. Nem úgy megyünk oda, mint akik már eleve kikaptak."

"Messin kívül én még Sergio Busquets-et csodálom, aki rengeteg olyan munkát végez, amit nem látni, pedig szinte hihetetlen amit csinál. Nem tudom, hogy tudja-e majd vállalni a játékot, de nem leszek szomorú, ha nem."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini