Nainggolan: Az egész csapatot dicséret illeti

Nainggolan: Az egész csapatot dicséret illeti

A Torino ellen kínkeservesen kiharcolt győzelem után Nainggolan úgy véli, a sikerben az egész csapatnak része volt.

A Roma kétszer is hátrányba került a Torino ellen hazai pályán és végül Francesco Totti utolsó 5 percben szerzett duplája kellett ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést.

"Ez egy keservesen kiharcolt győzelem volt. Látható volt, hogy győzni akarunk, mert szerettük volna a Napoli nyakán maradni. A csapatnak volt tartása annak ellenére, hogy sokszor nem játszottunk jól. Amikor ilyen meccset nyersz meg, akkor az egész csapatot megilleti a dicséret."- mondta a meccs után Nainggolan a Roma TV-nek.

"Nagyon jó a kapcsolatunk Tottival, ő az a játékos, aki már többször megmutatta, hogy milyen szenvedélyesen kötődik a klubhoz és láthattuk most is. Ő továbbra is fontos tagja a csapatnak."

A belga játékos cáfolta azt, miszerint a csapat nem megfelelően állt a szerda esti meccshez és kiemelte, hogy a Torino 3 győzelmet követően érkezett a Stadio Olimpicóba telve önbizalommal, így nem volt meglepő, hogy Rómában is jól játszottak.

"A Torinónak nagyon jó meccse volt és az eredmény sokáig nekik kedvezett. Mi az elején kicsit fáradtak voltunk, de végül megtaláltuk a siker kulcsát és ennek mindannyian örülünk."- tette hozzá a játékos.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Nainggolan, Torino