Nainggolan: A piros lapok mindent megváltoztattak

Nainggolan: A piros lapok mindent megváltoztattak

A belga játékos szerint a Roma sokkal többre lett volna képes, ha nincs a három piros lap a két meccsen.

A Porto elleni első meccsen Thomas Vermaelent állította ki a játékvezető a 41. percben, míg a visszavágón Daniele De Rossi és Emerson jutott ugyanerre a sorsra, így a Porto 4:1-es összesítéssel bejutott a csoportkörbe.

Az olasz csapatok a legutóbbi 8 play-off BL meccsükből 6-ot elvesztettek, ami arra utal, hogy valami pszichológiai és fizikai gond van a Serie A csapataival.

"Szerintem még az első bekapott gól után is voltak lehetőségeink, de ugyanaz történt, mint az első meccsen. Ha egyenlő létszámban lettünk volna, akkor sokkal többre lettünk volna képesek."- mondta Nainggolan.

"9 emberre fogyatkozva gólhátrányban teljesen normális, hogy kockáztatsz és ezzel több helyet hagysz hátul. Tanulnunk kell a hibákból, mert ennél sokkal többre lettünk volna képesek."

"Azt hiszem, elég érettek vagyunk ahhoz, hogy most a bajnokságra koncentráljunk és ha lehet, minél messzebb kell jutni az EL-ben. Ez lehet az új célunk. Most a vasárnapi bajnokira kell összpontosítani, amit meg kell nyerni."

"Megmutattuk, hogy van szívünk, hiszen nem könnyű 9 emberrel játszani. Voltak lehetőségeink az egyenlítésre és akkor teljesen más lett volna a meccs. A meccs pozitívuma, hogy mindenki a maximumot nyújtotta és ez fontos a jövőre nézve."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Nainggolan