Örül annak Patrik Schick, hogy sikerült gólt szereznie, és biztos benne, hogy a java csak most jön.
A cseh támadó egyedüli középcsatárként kezdett volt csapata, a Sampdoria ellen, és sikerült megszereznie szezonbeli első gólját.
"Nagyon kellett már ez a gól, végre sikerült betalálnom, és örülök annak is, hogy ezzel segíteni tudtam a csapatnak."- kezdte a meccs után Schick.
"Még vissza kell nyernem a legjobb formám, de most boldog vagyok, hogy nyertünk és én gólt szereztem. Ez mentálisan nagyon sokat fog segíteni, de tudom, hogy folytatnom kell a kemény munkát. Tudom, hogy lesz még lehetőségem."
"Amúgy a Sampdoria nagyon jó csapat, szépen futballoznak. A szünet után változtatniuk kellett, mert hátrányban voltak, ezzel területet adtak nekünk, mi pedig gólokkal használtuk ezt ki. Mi a második félidőben kicsit jobban játszottunk, és sikerült is három gólt rúgnunk."
"Nagyon fontos, hogy ott folytassuk, ahol a válogatott szünet előtt abbahagytuk."
Forrás: asroma.com