Nagyon dühös a látottak miatt Di Francesco

Nagyon dühös a látottak miatt Di Francesco

Hiába a labdabirtoklási fölény a hazaiakkal szemben, végül mégis az Udinese nyert.

"Amikor az első félidőben majdnem 80%-ban birtoklod a labdát, akkor hiányzik a megfelelő határozottság ahhoz, hogy lezárd a mérkőzést."- mondta Di Francesco a lefújást követően a Sky Sport Italia-nak.

"Egyszerűen nem engedhetjük meg maguknak, hogy 60 percen keresztül uraljuk a játékot, majd kapunk egy gólt egy bedobás után. Egyértelmű fölényben voltunk, helyzeteink voltak, amiket értékesíteni kellett volna, ehelyett most a sebeinket nyalogatjuk megint. Mindenhol jók voltunk, kivéve a támadóharmadban."

"Itt nem balszerencséről van szó, hanem hogy nem hiszünk magunkban. Nem mondom, hogy nem szorongattuk az Udinesét, de voltak bizonyos területek, ahogy gyengék voltunk, és ezzel felbátorítottuk az ellenfelet, akiknek megnőtt az önbizalmuk, és bátrabban kontráztak."

"Egy csapat, amelyik egy órán keresztül uralja a játékot, annak gólt kell szereznie. Egy csapat, amelyik nagy és erős akar lenni, annak ki kell tudnia használni a mezőnyfölényt, és ez az, ami engem feldühít."

"Egyértelmű, ez a csapat még nem érett meg erre, de dolgozunk rajta. Sok érdekes dolgot láttam a mai meccsen, de most az apróságok döntöttek."

"A gól előtt a bedobás után sorozatban 3-4 hibát is elkövettünk. A védőknek, a középpályásoknak és a támadóknak is sokkal jobban figyelniük kell az ilyen helyzeteknél. Nagyon bosszant, mert a csapaton látszott, hogy mit akar, és nem is játszottunk rosszul, de nulla ponttal kell hazatérni, és emiatt nagyon csalódott vagyok."

A Romának ez volt a bajnokságban a harmadik olyan meccse, ahol értékes pontokat vesztett a BL-helyekért folytatott harcban.

Közben a keddi ellenfél, a Real Madrid is simán kikapott az Eibartól a La Ligában.

" Nem akarom a Real Madrid teljesítményét a miénkéhez hasonlítani, mert teljesen két különböző dologról van szó, amiket különböző módon is kell orvosolni. Próbáltuk emelni a színvonalat, de nem jött össze."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Di Francesco , Udinese , Serie A