Mourinho: Zaniolonak nincs önbizalma gólt lőni

Mourinho: Zaniolonak nincs önbizalma gólt lőni

A portugál szakemberben maradt némi csalódottság a győztes meccs ellenére.

A Roma a múlt heti, Juventus elleni fájdalmas 4-3-as vereség után a Cagliari elleni fontos hazai győzelemmel próbál visszatalálni a helyes útra. A győzelem örömteli a Roma-szurkolóknak, még akkor is, ha a második félidő megmutatta a csapat problémáit a meccsek lezárásával kapcsolatban, és az utolsó percek is hajmeresztőek voltak.

A mérkőzés után a DAZN-nek nyilatkozva Mourinho először nevetett, amikor arról kérdezték, miért nem tudja a Roma korán lezárni a meccseket.

"Nagyszerű kérdés, nincs rá válaszom!"- felelte mosolyogva.

"Emellett ez egy szuper fontos győzelem, és habár a második félidőben nem sikerült megszereznünk a nyugalmat biztosító második gólunkat, ettől még teljesen kontrolláltuk a mérkőzést. Ez egy olyan meccs, ami persze 1-1-re is végződhetett volna, Rui Patricio nagyszerűen védett Joao Pedro helyzeténél, de ez teljesen kívül esik a játék kontextusán, ami a mi területünk."

"Mi irányítottunk, de a végén az eredmény számít mindig, ami most 1-0, de lehetett volna 4 vagy 5-0 is."

A Porto és az Inter korábbi edzője kitért Marash Kumbulla és Gianluca Mancini teljesítményére is.

"Számomra, mint edzőnek, Kumbulla volt a csapat legjobbja. Fantasztikusan játszott. Ez nagy elégedettséggel tölt el, mert a szezon egy bizonyos pillanatában nehézségei voltak, nagyon negatív voltam az agresszivitásban, amit az edzéseken az összecsapásokban mutatott, de ő mindig nagyon nyugodt, alázatos volt és fejlődött."

"Szerintem ő egy olyan játékos, aki jobban illik a 3 védős rendszerbe, amit tanult. Jó meccse volt, Mancininek is. A két középpályás fedezése is jó volt. A Juve ellen, amikor Dybala gólt szerzett, nem a megfelelő mozdulatokat tettük. Ezen dolgoztunk, és Oliveira és Veretout ma nagyon jól teljesítettek."

Mourinho kitért a csapat egyik fő problémájára, hogy nem sikerül lezárni a meccseket.

"Tegnap egy Felix, Abraham, Zaniolo, Pellegrini, kapus elleni gyakorlással fejeztem be az edzést, csak azért, hogy megpróbáljak önbizalmat adni nekik, hogy a kapusok elleni helyes választást gyakoroljuk. Gólokat lőttek és hibáztak. Félixtől nehéz többet kérni."

"A legalapvetőbb dolgokat kérem tőle, a kapu előtti nyugalmat nem tudom tőle kérni. Tammy szerintem egy olyan játékos, aki szenved, nem tudja elrejteni a frusztrációját. Nicolònak hiányzik az önbizalma a gólszerzéshez. Az első félidőben annál ah elyzetnél gyorsabban kellett volna lőnie. Remélem sok gólt fogunk lőni néhány meccsen, mert vannak lehetőségeink, sokat kidolgozunk."

"Fontos győzelmet arattunk, és sokszor szenvedtünk, de a játékosok feláldozták magukat és a végsőkig hajtottak. Az előttünk álló ellenfelek a tabella alsó felében vannak, de emlékszem a Bologna és a Venezia ellen elvesztett meccsekre, a Sampdoria ellen pedig két pontot vesztettünk."

"Nem magától értetődő, hogy megnyerjük ezeket a meccseket, de a fiúknak szükségük volt a győzelemre. Ma ez megjött, és ez nagyon fontos számunkra."

A portugál edző beszélt az új szerzeményről, Sergio Oliveiráról és az ő játékra gyakorolt hatásáról is.

"Az igazat megvallva, több Sergio Oliveirára van szükségünk, olyan játékosokra, akik teljesítményt nyújtanak, tapasztalattal rendelkeznek, akik tudják, mit kell tenniük a játék bizonyos szakaszaiban. Már korábban is mondtam, ő nem az, amit Olaszországban 'registának' hívnak, ő nem Pirlo, Pjanic, de ő egy olyan játékos, akire a csapatunknak szüksége van."

"Maitland-Niles lehetőségeket ad nekünk, ma Karsdorp edzés nélkül ült le a kispadra. Ha nem lenne Maitland-Niles, a csapat igazi bajban lenne. Ezért igazoltuk ezt a két srácok, akik most legalábbis javíthatnak a lehetőségeken."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Mourinho, Cagliari, Serie A