Mourinho: Remek teszt lesz a Juventus elleni mérkőzés

Mourinho: Remek teszt lesz a Juventus elleni mérkőzés

A szezon egyik legkomolyabb erőfelmérője következik a Roma számára holnap este Torinóban a Juventus ellen.

Hogy áll a csapat a Juventus elleni nagy meccs előtt? Nicolo Zaniolo és Georginio Wijnaldum hiányzásától eltekintve mi a helyzet a többi játékossal? Valamint mi a véleménye az Európa Liga csoportkörének sorsolásáról...

"Kezdjük a könnyű dolgokkal. A holnapi csapat ugyanaz lesz, mint legutóbb a Cremonese elleni, kivéve Nemanja Maticot, aki Nicolo Zaniolo helyére lép."

"Az első két meccsből hat pontot szereztünk, ami pozitív és biztató is egyben. De, ahogy mondta, Zaniolóval és Wijnaldummal is meg kell oldanunk a helyzeteket; két fontos játékosról van szó, akik szintén megváltoztatják a lehetőségeinket a mérkőzés folyamán. Az egy dolog, hogy egy olyan csapatunk van, amelyikkel különböző opciókat használhatunk, viszont a két játékos kiválásával ezek az opciók csökkentek."

"A bajnokság szempontjából nagy meccs következik. Látszik, hogy a Juventus ellen játszunk: a Salernitana és a Cremonese elleni meccsek előtt nem kérdeztek semmit magáról a mérkőzésekről, míg itt máris az első a Juventusról szól. Igaz, ez egy nagy meccs egy nagy csapat ellen, amelyik a bajnoki címre hajt. De ez is csak egy meccs a 38-ból. Nekem tök mindegy, hogy holnap, vagy a 37. játéknapon játszunk ott."

"Ez egy jó meccs, ahol jó játszani. Minden a perspektívától függ. Egy nagy csapat ellen játszani mindig nagy motivációt ad, de mindig nagyon nehéz is lesz. Megpróbáljuk kiegyensúlyozottan megközelíteni. Nehéz lesz, igen, de ugyanakkor remek mérkőzés is, és meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek."

"Ami az Európa Ligát illeti, ez egy kemény sorozat, és van néhány olyan csapat, amelyiknek a győzelem elmaradása katasztrófa lenne, figyelembe véve a pénzügyi erejüket, a klubtörténelmüket és minden mást. Csak lépésről lépésre haladunk majd a dolgokkal; egy olyan csoportról beszélünk, amely nem lesz könnyű."

"A Real Betis megnyerte a Spanyol Kupát, nagyszerű edzőjük van, jól futballozik, és az előző szezonban az ötödik helyen végzett. Jó csapat. Néhány évvel ezelőtt a Ludogorets ellen játszottam, és az sem volt egy könnyű meccs; nagyjából mindig megnyerik a bolgár bajnokságot, és nagyon jó külföldi játékosaik vannak."

"Nem ismerem annyira jól a Helsinkit, de az, ahogyan az észak-európai csapatok fejlődnek és erősödnek, mindenkinek világosnak kell lennie, hogy nem lesz ellenük sem könnyű. A Midtjylland, a Bodo, a Koppenhága ... Ha megnézzük ezeket a csapatokat, a néhány évvel ezelőttihez képest egyértelmű a fejlődés."

"Ez lesz az első alkalom, hogy Finnországba megyek meccsre. Örömmel, tisztelettel és kíváncsisággal is megyek. Sajnos ott egy másik műfüves pályán fogunk játszani, de meglátjuk, hogy a csoportkör elején vagy novemberben sorsolnak-e össze minket arra a mérkőzésre. Novemberben duplán nehéz lenne."

Ehhez a meccshez másképpen közelít, mint a többiehez? A múltban említette, hogy kicsit más fogadtatásban részesül a rajongóktól...

"Ez sport, nem akarok nagyobb hangsúlyt fektetni a dolgok ezen oldalára. Számomra ez egy újabb idegenbeli utazás, és semmi több. Ugyanaz a felkészülés, ugyanaz a rutin, ugyanazok a dolgok, amiket csinálok vagy nem csinálok. Semmi sem változik."

"Egy topcsapat ellen játszunk, és ez azt jelenti, hogy a motiváció is a csúcson van. Már többször jártam Torinóban a Juventus ellen az Interrel, a Romával és a Manchester Uniteddel. Ez egy újabb, amit hozzátehetünk ehhez. Sem a múltban történtekkel, sem a jövővel nem lesz összefüggésben. Ez egy újabb mérkőzés."

Milyen tanácsot ad Paulo Dybalának?

"Semmit. Ezek a dolgok az adott személyiségtől függnek. Néhány játékosnak nem jelent sokat visszatérni a régi klubjához, másoknak nagyon nehéz - és még többeknek lehet egy kicsit mindkettő. Paulo esetében nem tudom. Gyerekes arca van, de nem gyerek. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik."

"Mi csak arról beszélünk, hogyan akarunk játszani, mit várunk tőle a pályán - de az, hogy hogyan kontrollálja az érzelmeit, csak rajta múlik. Kívülről nézve - elnézve, ahogyan az elmúlt napokban edzett - nem vettem észre semmi változást. Szóval ugyanazt várom tőle, mint máskor, csak talán egy kicsit több érzelemmel előtte és utána. De a pályán ugyanazt."

Milyen formában van jelenleg Dybala? A Roma rosszul szerepel a Juventus otthonában, ez hozhat egyfajta mentális blokkot?

"Mindenekelőtt azt gondolom, hogy minden meccset önmagában kell értékelni. Ez a meccs nem kapcsolódik a legutóbbi találkozóhoz, ahogyan az azután következőhöz sem fog. Ami a múltban történt, vagy ami a jövőben történhet, nem érdekes. Ami a dolgok mentális oldalát illeti, mit tehetünk? Annyit tehetünk, hogy a lehető legjobban felkészítjük a csapatot. Megpróbálunk olyan teljesítményt nyújtani, amilyet elvárunk. Ezt próbáljuk majd átadni a játékosoknak."

"Azért megyünk oda, hogy egy jó csapat ellen játsszunk, de nyugodtan, magabiztosan. Sokat fejlődtünk, mióta együtt vagyunk. Keményen edzettünk, a lehető legjobban felkészültünk, tudjuk, hogyan akarunk hozzáállni a mérkőzéshez, és két napja tudjuk, hogy ki fog játszani. Azért megyünk oda, hogy megpróbáljunk nyerni. Semmi sem változik."

"Dybala szerintem jól teljesít. Most sem várok tőle többet. Az elmúlt két évben volt néhány sérülése, nehezen tudott hosszú meccseket összehozni, és idén nyáron sem kezdte meg a felkészülést együtt a csapattal. Így személyi edzővel dolgozott, később érkezett, de mindent összevetve remekül teljesít."

"Talán még mindig nincs benne 90 perc, mert az Olimpico gyepén játszani elég kemény - kicsit olyan, mintha a portugál homokos tengerparton próbálnánk futni. Nagyon kemény. De összességében jól teljesít, keményen dolgozik, segíti a csapatot. Nem is lehetnék elégedettebb vele, és ennél többet nem is vártam tőle ebben a szakaszban."

A szombati mérkőzésen két olyan csapat csap össze, amely még nem kapott gólt. Vajon a támadók, vagy a védők meccse lesz ez?

"A labdarúgás ezt továbbra is rosszul érti. Mindig "nagyszerű védekező védőkről" beszélnek, nem pedig "nagyszerű csapatról". Azok a csapatok, amelyek kevés gólt kapnak olyan csapatok, ahol maga a csapat nagyon jó. Na, de ne vigyük ezt túlzásba, mert ez még csak két meccs, és az, hogy ez a két csapat még nem kapott gólt, nem jelenti hirtelen azt, hogy mi és a Juve tökéletesek vagyunk."

"Ez nem jelenti azt, hogy holnap mindketten tökéletesek leszünk, még akkor sem, ha 0-0-ra végződik. Lehet, hogy 4-4 lesz a vége. De az, hogy egy csapat kiegyensúlyozott, és nem kap sok gólt, szinonimája kellene, hogy legyen annak, hogy mitől lesz egy csapat jó."

Tudja már, hogyan fog hozzáállni a Roma ehhez a meccshez?

"Tavaly a csapatom odament, győzelemre játszottunk, kikaptunk - de jól játszottunk. Az eredménnyel nem voltam elégedett, de a hozzáállással igen. Ma, majdnem egy évvel azután, ismét valami jobbat várok. Legalábbis a hozzáállás tekintetében."

"Lehet, hogy a végén kikapunk, de ha azt mondják nekem, hogy egy pontot úgy szerezhetek, hogy még csak el sem utazunk Torinóba, azt nem akarom. Oda akarunk menni és játszani, megpróbálni nyerni. Ha veszítünk, akkor veszítünk. De oda akarunk menni, és megpróbálni nyerni."

Ha a csapat holnap büntetőhöz jut, ki fogja elvállalni? És Felix Afena-Gyan ott lesz a keretben?

"Azt már eldöntöttük, hogy ebben az esetben holnap ki végezné el a büntetőt, de a szezon hátralévő részére még nem. Ez még nagyon sok dologtól függ, hogy majd hogyan teljesítünk a szezon során, de a holnapi végrehajtót már tudjuk."

"Nem fogom most megmondani, mert akkor a Juventus kapusai elmehetnek, és a kutatásukat egy emberre összpontosíthatják, míg most úgy gondolják, hogy négy vagy öt különböző játékos lehet."

"Felix nem lesz a csapatban. Nagy a valószínűsége, hogy távozik, emiatt nem akarunk kockázatot vállalni, és mentálisan sem lenne a helyén, hogy kockázatot vállaljon. Szóval ezért nem lesz benne holnap a keretben."

Holnap Irrati lesz a játékvezető. Van valami mondanivalója a bíróról?

"Minden mérkőzés után bátran beszélhetek a bíráskodásról. A mérkőzés előtt azonban ezt nem szeretem megtenni. A kiindulási alapelvem az, hogy minden játékvezető jó, és azért mennek ki, hogy a lehető legjobban bíráskodjanak. Ez az én elvem. Nem szeretek elhamarkodottan ítélkezni a múltbeli események alapján."

"A mérkőzés előtt mindenkivel kapcsolatban pozitívan állok a dolgokhoz. Aztán a meccs végén vagy örömmel mondom, hogy nagyszerűek voltak - vagy egy kicsit kevésbé örömmel, hogy szarok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mourinho, Juventus, Serie A