Mourinho: Néhány játékosom nem volt ott fejben

Mourinho: Néhány játékosom nem volt ott fejben

A portugál tréner úgy véli, néhány játékos a tudása alatt teljesített az Udinese elleni mérkőzésen.

A Roma egy tizenegyessel egyenlített az utolsó pillanatban az Udinese vendégeként, és Jose Mourinho úgy véli, játékosai között voltak olyanok, akik nem a tudásuk szerint játszottak.

"Úgy gondoltam, remélhetőleg lesz még két-három percünk a győzelemre." - mondta Mourinho a DAZN-nek a meccs után.

"A mérkőzés nem volt meglepetés, mert már tudtam, hogy az Udinese így fog játszani. Néhány perc után rájöttem, hogy nem volt rossz az elemzésem."

"Nagyon belelendültünk a meccsbe cserékkel, friss lábakkal, és láttam, hogy néhány játékos nagyon küzdött, miután csütörtökön játszott a Konferencia Ligában, míg az Udinese egész héten erre a meccsre készült.

"Nehéz meccs volt, az volt az érzésem, ha korábban betalálunk, megfordítottuk volna, de sajnos későn jött az egyenlítő találat."

"Most már nyolc Serie A-mérkőzés óta veretlenek vagyunk, négy győzelem és négy döntetlen. Ha valaki azt gondolja, hogy egy pont idegenben az Udinese vagy a Sassuolo ellen csalódás, akkor a tény az, hogy ezek értékes pontok nehéz helyzetekben, nem pedig vereségek."

Mourinho a kezdés előtt elmondta, hogy aggódik amiatt, hogy a csütörtöki, Vitesse elleni idegenbeli Konferencia-liga-győzelem után ilyen hamar játszani kell csapatának.

"Csak meg kell nézni a játékosok testbeszédét néhány percen belül, hogy megértsük. Két-három játékosom testbeszédét láttam, és rájöttem, hogy nincs meg bennük az intenzitás vagy a mentális erő. Fejben nem voltak páran ott a meccsen."

"Hallom, hogy az emberek azt akarják elérni, hogy a mérkőzéseknek legalább 30 perc aktív labdarúgást kell tartalmazniuk, ahol a labda játékban van. Éjfélig itt lettünk volna, mert az Udinese nagyon jó az ilyen helyzetekben, mindent lelassítanak."

"Elbizonytalanítják az ellenfelet, lefaultolják őket. Én is féltettem kicsit Nicót a korábbi tapasztalatai és sárga lapjai után, így ő is megijedt egy kicsit, és visszafogta magát, de jól tette, hogy 90 percig játszott."

"Túl lassan mozgattuk a labdát, többet birtokoltuk a labdát, de ez agresszió és intenzitás nélkül történt. Ez egy csúcsformában lévő csapat teljesítménye volt egy küzdő ellenféllel szemben."

"Nem választhatjuk ki, hogy melyik meccsek a fontosabbak. Minden mérkőzésen emelnünk kell a szintünket. A Konferencia Liga után Veronában és Venezia ellen is kikaptunk, ma döntetlent értünk el, de más szellemiségre van szükségünk."

"Én is fáradtnak érzem magam, de én a meccs után érzem a fáradtságot, míg néhány játékosom már a meccs előtt érzi. Nem tetszett ez a hozzáállás."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Mourinho, Udinese, Serie A