Mourinho: A begyakorolt figuráknak meglett az eredménye

Mourinho: A begyakorolt figuráknak meglett az eredménye

A Roma két szögletrúgásból szerzett gólokkal tudta legyőzni a Spezia együttesét a forduló zárómérkőzésén.

"Mindkét gólnak örültem - hiszen vasárnap 25 percet gyakoroltuk a szögleteket." - mondta Mourinho a meccs után.

"A végeredménnyel elégedett vagyok, de a teljesítményünkkel nem; az elején kontrolláltuk a meccset, aztán az első félidő felétől kezdtük túl könnyen elajándékozni a labdát és átadtuk a kezdeményezést."

"Nem csináltunk szabad területeket magunknak, és nem kellett volna olyan nehéznek lennie, mint amilyenre sikeredett. Nem voltam elégedett ezzel, de örültem annak, ahogyan például Ibanez játszott, hajtott, tette a dolgát és kitartottak annak ellenére, hogy kisebb sérüléssel játszott. De nem mi irányítottuk a meccset, még akkor sem, mikor 2 góllal vezettünk."

"Amikor Smallingot lecseréltem, a dolgok megváltoztak, Cristante visszaállt, pedig nem igazán szereti ezt a szerepet. A hátvédek elfáradtak, és ez azt jelentette, hogy az ellenfél a végéig meccsben maradt."

Szombaton a legjobb játékosokra lesz szükség az Atalanta ellen. Hogy van Smalling és Ibanez?

"Majd meglátjuk. Ibanez 90 percet játszott, Smalling viszont nem. Ők különböző játékosok, Smalling azért jött le, mert érzett valamit. Ibanez mindig játszik, úgyhogy reméljük, hogy csak egy kis fáradtságot érez. Az Atalanta nagyon magas intenzitással játszik, és nagyszerű csapatuk van. Zanioloval kapcsolatban most semmit nem tudok mondani."

A legjobb csapatok a szezon második felében még erősebbek lesznek - hogy áll a Roma?

"Ha sérülések, eltiltások és fáradtság nélkül zajlana a szezon, akkor meglenne a lehetőségünk arra, hogy egy igazán jó csapat legyünk, amely folyamatosan fejlődhetne, és bár a bajnoki címért nem szállhatna harcba, de valami fontosért harcolhatnánk. Viszont rengeteg lapot kapunk, szinte olyan, mintha ez a csapat csak mészárosokból állna."

"Elég nagy a fáradtság is, és amikor ez megtörténik, a játékosok egy kicsit elveszítik az élességüket és azt a képességüket, hogy folyamatosan fejlődjenek. Meglátjuk, mit teszünk az átigazolási piacon, bár nem most januárban, mivel nem fogunk semmi hatalmasat csinálni most. Szükségünk van még néhány kreatív játékosra. Kritikus vagyok, mert azt akarom, hogy egy kicsit nyugodtabban ülhessek a kispadon."

"De Mancini, Pellegrini, Zaniolo, El Shaarawy ... ez sok játékos egy olyan csapat számára, mint a miénk, hogy nélkülözzük."

Mit mondott Mottának a meccs után? Milyen tanácsot tud adni?

"Nem tudok neki semmit mondani, nem hiszem, hogy valamiféle mester lennék - még egy olyan edzőnek sem, aki 15 évvel ezelőtt az egyik játékosom volt. Van tapasztalatom az edzősködésben, de az olyan srácoknál, mint Thiago, Dejan [Sztankovics] vagy [Andrej] Sevcsenko, mindig azt mondom, hogy nem lehet összehasonlítani az ő pályafutásukat azon játékosokéval, akiket edzenek. Ez mindig egy kis kockázatot jelent. Megkérdeztem Thiagót, hogy élvezi-e, és azt mondta, hogy igen - szóval mindent bele kell adnia, amit tud."

Mit gondol Felix Afena-Gyan piros lapjáról?

"Inkább nem szeretnék a játékvezetővel kapcsolatban beszélni. Véleményem szerint rendben volt. Nem láttam egyiket sem a két incidens közül, ami miatt Felix lapot kapott, és inkább nem mondanék semmit. De ettől függetlenül úgy tűnik, továbbra is hihetetlenül sok sárga lapot kapunk. Még a korábbi sárga lapok is, Vina és Kumbulla számára... ez már túl sok.

"Kicsit naiv csapat vagyunk, biztosan nem vagyunk agresszívek, és mégis megvan ez a sok sárga lap."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mourinho, Spezia, Serie A