Monchi: Egy valaminek örülök

Monchi: Egy valaminek örülök

A Roma sportigazgatója egy valaminek örül azzal kapcsolatban, hogy az olasz csapat a Barcelonát kapta a BL negyeddöntőjében.

Monchi elismerte, a Romának nem volt szerencséje a Barcelonával, azonban egy dolognak legalább örül, hogy a visszavágót Rómában rendezik.

"Nem voltunk túlságosan szerencsések, de nagyon várjuk ezt az összecsapást."- mondta a Mediaset Premium-nak Monchi.

"Hiszek a csapatomban, úgy kell kimenni majd a pályára, hogy szeretnénk valami nagyon fontosat csinálni."

"Tudjuk, hogy a Barcelona a világ egyik legjobb csapata, de nekünk is arra kell gondolnunk, hogy tovább tudunk jutni."

"A futballban 11 a 11 ellen kell játszani, és ha megfelelően csináljuk a dolgokat, akkor lesz esélyünk. A Barca nem csak Messiből áll, nagyon jó csapat, de a Roma képes lehet legyőzni őket."

"Valverde Barcelonája sokkal kiegyensúlyozottabb, védekezésben nagyon sokat fejlődtek, a csapat sokat javult."

"Hogy a spanyolok Monchitól és Alissontól tartanak? Talán, mert én igen jól ismerem a katalán együttest, de biztos vagyok benne, hogy Alisson még többet hozzá fog tudni tenni a két meccshez."

"Előny-e, hogy az első meccs Spanyolországban lesz? Nagyon örülök annak, hogy a visszavágót az Olimpicóban rendezik majd. Amennyiben a Nou Campból jó eredménnyel távozunk, akkor egy jó meccsünk lehet majd otthon a saját szurkolóink előtt."

A Roma sportigazgatója röviden válaszolt arra a pletykára is, miszerint a Roma visszautasított egy 40 millió eurós ajánlatot a Napolitól Alissonért.

"Hogy a Napoli érdeklődött Alissonnal kapcsolatban? Olvastam valamit róla, de csak mosolyogtam rajta. Ez biztosan valami korai áprilisi tréfa lehet..."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Monchi, Barcelona, Bajnokok Ligája